Ravasz László

oldal nyomtatása Share

Ravasz László (Bánffyhunyad, 1882. szept. 29. 1975. aug. 6. Budapest) ref. egyházi író, kritikus. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, 1896-ban Székelyudvarhelyre kerül a kollégiumba. Kolozsváron a teológiára iratkozott és az egyetemi előadásokat is látogatta. Még teológus korában szerkesztette az Egyetemi Lapokat. 1903-1905 között Bartók György püspök mellett volt titkár, ebben az időben a romániai (regáti) misszió vezető lelkésze. 1905 őszén a berlini egyetemen hallgatott előadásokat. 1906-ban Bánffyhunyadon segédlelkész, itt készül a doktorátusa is, majd Sárospatakon magántanári oklevelet szerez. 1907-től a kolozsvári református teológián tanár. Az első világháború idején missziós munkát végez a kolozsvári hadikórházban. 1918-ban az *Erdélyi Ref. Egyházkerület főjegyzőjévé választják, majd 1921 őszén püspökké a Dunamelléki Egyházkerületben. Ettől kezdve Budapesten él, de irodalmi munkásságával továbbra is számtalan szállal kötődik *Erdélyhez. Cikkei jelennek meg az *Ellenzékben, rendszeres munkatársa a Református *Szemlének, amelynek 1918-21 között főszerkesztője is volt. Az emberélet útjának felén (Kv. 1924) c. könyvének megjelenésekor írta róla Kristóf György: "... hogy Ravasz László mennyire lélek szerint gyakorolja hivatását, hogy személyisége mennyire gazdag, nemes, példaadó, legjobban az mutatja, hogy a magyar kálvinista lelkipásztoroknak ő az ideálja" (*Ellenzék 1924. júl. 20.). Ő maga az *ellenzékben *Áprily Lajos költészetét méltatja (1927. jan. 23.), a *Pásztortűzben megjelent írásai közül pedig kiemelkedik Goethe és világa (1932. 147-149), Az ember tragédiájának igazsága (1934. 87-88), Szenczi Molnár Albert (1934. 183), Kőrösi Csoma Sándor (1934. 241).

1928-ban nagy vitát kavart Irodalmi schisma c. cikkével (Könyvbarátok Lapja 1928/2. Újraközölve A Táborhegy ormán c. kötetében. Kv. 1928), amelyben Berzeviczy Albertnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a magyar irodalom egységét a Nyugattól és Ady híveitől féltő felszólalásával összhangban aggódva teszi szóvá, hogy az *erdélyi magyar irodalomban az eltávolodás veszélye fenyeget: "az új nagyobb erővel érvényesül *Erdélyben, a régi leszögezi és konzerválja a magyarországit". A Trianont követő helyzetben szerinte "a politikai földrajz szempontjából" való kettéhasadás következhet be, amikor "a régi nemzeti irodalomból két vagy több nemzeti irodalom lesz, mindenkinek azonos a nyelve, de lassanként más lesz a lelke, mert más lett az ország, a sors, a történelem, amelyben az új irodalom él". Cikkére, amelyet az *erdélyi sajtó is újraközölt, az *Erdélyi Helikonban az *erdélyi írók egész sorának nyilatkozatai láttak napvilágot Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről címmel (1928/1, 2), s kiterjedt vita indult az egész *erdélyi és magyarországi sajtóban, az ún. *"schisma-pör" . Ennek során *Erdély magyar írói egyfelől határozottan leszögezték, hogy az *erdélyi magyar irodalmat a magyar irodalom szerves részének érzik, másrészt hitet tettek Ady és a magyar modernek mellett.

Az Irodalmi schisma, vitatott megállapításai ellenére, a nyomában támadt tisztázások révén kiemelkedő jelentőségű a két háború közötti *erdélyi magyar irodalomban, ugyanúgy, ahogy megtermékenyítő ~ hatása az *erdélyi református egyházi életre és irodalomra is, nemcsak püspöksége idején, hanem 1948-ban történt félreállítását követően is.

*Erdélyben megjelent könyvei: Bevezetés a gyakorlati theológiába (Kv. 1907); Kálvin és a kálvinizmus (Kv. 1910); Látások könyve (beszédek, elmélkedések. Kv. 1917); Az emberélet útjának felén (beszédek, cikkek, előadások. Kv. 1924); A Táborhegy ormán. Kv. 1928); Hit és engedelmesség (prédikációk, beszédek, cikkek, előadások. Kv. 1936). Írása olvasható meg a Nibergall-emlékfüzetben (Kv. 1934), s előszavával jelent meg Emil Brunner svájci teológusnak, az újreformátori teológia kiemelkedő képviselőjének egy kötete (Hitünk. Ford. Bíró Mózes. Kv. 1935).

Makkai Sándor: R. L. *Pásztortűz 1921. II. 551-553. Tavaszy Sándor: Erdély jeles szülöttjei. R. L. *Magyar Nép 1922/20. Tavaszy Sándor: Orgonazúgás. R. L. új könyve. *Pásztortűz 1923. I. 161-163. Kristóf György: R. L.: Az emberélet útjának felén. *Ellenzék 1924. júl. 20.; uő: A Táborhegy ormán. R. L. könyve. *Keleti Újság 1928. júl. 208. Balogh Endre: R. L.: Két beszélgetés. *Ellenzék 1924. márc. 23. Beszélgetés R. L.-val *erdélyiekről. Az *erdélyi szellemről, az *erdélyi szellem hivatásáról. *Ellenzék 1925. márc. 3. K. A. [Kuncz Aladár]: Közszólamok veszedelme. *Ellenzék 1925. márc. 8. Szentimrei Jenő: R. L. és a kétlelkű irodalom réme. Híd 1928. 114-118. Reményik Sándor: Alfa és Omega (R. L. új könyvéről). Protestáns *Szemle 1933/6-7. László Dezső: R. L.: Hit és engedelmesség. *Keleti Újság 1937. febr. 9. Makkai Sándor: Legyen világosság! Protestáns *Szemle 1938/5; uő: R. L. igehirdető útja. Bp. 1941. Kádár Imre: Egyház az idők viharaiban. Bp. 1957. Buzás Pál: R. L. (1882-1975). In: Csillagzatok. Bánffyhunyad 1993. Dávid Gyula: Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről. A "schisma-pör". Helikon 1998/23.

(S. Zs.)