Salamon Ernő (Gyergyószent­miklós, 1912. máj. 15. – 1943. febr. 27. körül, Sztári Mihajlovka, Ukrajna)

oldal nyomtatása Share

Salamon Ernő (Gyergyószent­miklós, 1912. máj. 15. – 1943. febr. 27. körül, Sztári Mihajlovka, Ukrajna) – költő, szerkesztő. Apja fatelepi tisztviselő volt, de mivel a család elszegényedett, ő gyermek- és ifjúkorát inkább proletársorban, már tizenévesen fatelepi munkásként élte meg. Középiskoláit Gyergyószentmikló­son végezte, majd a kolozsvári I. Fer­dinand Egyetemen jogot hallgatott; közben szerkesztő a *Brassói Lapoknál, hivatalnok, napszámos, óraadó. A fatelepi munkások között ismerte meg a kommunista mozgalmat, s nyomorúsága, amelyből soha nem tudott kivergődni, vezette el a marxista–leninista eszmékhez. A Maros menti fatelepen, ahol a húszas években többször is sztrájkoltak, vált a szegények költőjévé, hirdetve, hogy a tömeglakásokban, a barakkokban élők sorsa közös, legyenek azok bár székelyek, románok vagy zsidók.

Költői eszményképe József Attila. Költői nyelvében új realizmus bontakozott ki. Noha korai verseiben gyakran találunk az érthetetlenségig tömör, egymásra tornyosuló képeket, botladozó sorokat, de éppen ez fejezi ki leghívebben azt a társadalmi valóságot, amelyben élt.

Kolozsváron kapcsolódott be az illegális kommunista mozgalomba, s akkori verseiben engesztelhetetlenül hirdette az osztályharcot. *Gaál Gábor szerint: „…a szegénység nála könnyen felbontható. Nincs benne (egyelőre) semmi bonyolult. Egyszerű. Szólamai, sorai a népdal szólamán, strófáin fakadnak, vagy a székely népi balladák szövegkiképzési módján. Hangja sajátos. Ha hangol is másra, kicseng belőle a regionalitás, az erdélyiség zöngéje, mint ahogy a táj, amiben világa, a szegénység él, az is erdélyi: az erdélyi fatelepek világa…” (A szegénység átpoetizálása. *Korunk 1937/9).

Rövid ideig a *Brassói Lapoknál dolgozott mint szerkesztő, majd visszament Gyergyóba és román nyelvleckékből élt. Sokat fordított a román irodalomból, verset, prózát. 1937-ben Marosvásárhelyen telepedett le, ekkor *jelentette meg Gyönyőrű sors c. kötetét. A cím és a verseiben megelevenedő költői világ közötti ellentmondást így oldja fel 1942. máj. 26-án, munkaszolgálatra való bevonulása előtt írt Végrendeletében: „…gyönyörűnek kell látnunk azt a sorsot, mely hőssé avat bennünket.” „…amit a halálról versbe írt – állapította meg monográfusa, *Marosi Péter –, az kétségtelenné teszi: miért tartotta érdemesnek élni és ha kell, meghalni. A mindennél nemesebb és tisztább álom és a minden addiginál borzasztóbb valóság, a tomboló életkedv s a szokatlanul kínzó haláltudat feloldhatatlan ellentmondása izzik a »gyönyörű sors« költészetében. Ez az ellentmondás és a belőle áradó mérhetetlen feszültség emelte ezt a lírát a harmincas és negyvenes évek költészetének legtragikusabb és mégis legéletigenlőbb művei mellé” (S. E. A költő és a versek gyönyörű sorsa. 229).

Meleg *barátság fűzte Józsa Bélához, Jancsó Adriennhez és Brassai Viktorhoz, aki gyakran szavalta verseit. De becsülte költészetét Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Déry Tibor is. A *Korunk köréhez tartozott, s amikor a folyóirat 1940-ben megszűnt, a Magyar Nemzet, *Kelet Népe és Magyar Csillag közölte néhány versét. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, s Szászrégenből Ukrajnába vitték. 1943-ban, a doni áttörés utáni visszavonulás idején, kiütéses tífuszt kapott, Sztari Mihajlovkánál olasz katonák lelőtték. Hátizsákjában Arany János verseit, Móricz Magvetőjét és Babits Európai irodalomtörténetét találták. Nagy Pál írja: „Sokhúrú hangszeren játszott: az osztálytéma, szín, hangulat *jelen van ebben a lírai életműben” (*Igaz Szó 1962/9).

Halálának 25. évfordulóján emlékét a *Dános Miklós szerkesztésében megjelent Halálűző c. kötet (Kortársak S. E.-ről. Buk. 1968) idézte fel, benne Balogh Edgár, Becsky Andor, Becski Irén, Geo Bogza, Brassai Viktor, Csehi Gyula, Déry Tibor, Fuchs Simon, *Gaál Gábor, Horváth Imre, Huszár Ilona, Illyés Gyula, Kacsó Sándor, Kakassy Endre, *Látó Anna, Méliusz József, Molnár Tibor, Molter Károly, Ruffy Péter, Sényi László, Simon Magda, Spielmann József, Szegő Júlia, Szemlér Ferenc, Vajda Béla és Vigh Károly írásaival. Ebben a kötetben *jelent meg *Dános Miklósnak a költő halálának körülményei után nyomozó ukrajnai riportja, számos dokumentumfotóval. Ugyanekkor került kiadásra *Marosi Péter monográfiája: S. E. A költő és a versek gyönyörű sorsa (Buk. 1969).

Nevét felvette iskolája, a gyergyó­szentmiklósi líceum, s névadójára az iskola folyóiratában két diák: Miklós Éva és Dărăban Nelica esszével, műfordítással emlékezett (Líceum 1979–80. 37–40).

Művei: Gyönyörű sors (versek, Mv. 1937); Szegények küszöbén. Új versek – Melletted élnek. Román versek magyarul (uo. 1938); Ének a szolgák sorsáról (színpadi költemény, uo. 1938); Szegény ember fiának (hátrahagyott versek, Bp. 1945); Gyönyörű sors (Buk. 1948); Válogatott versek (Kéri József előszavával, uo. 1955); Dal utódoknak (uo. 1961); Összegyűjtött versek, színpadi költemények, műfordítások (szerk., jegyz., bibliogr. Bonyháti Jolán, uo. 1966 = Romániai Magyar Írók); Mindmáig békétlenül. Válogatott versek, műfordítások, *napló (bev. Pándi Pál, Bp. 1966); Gyönyörű sors (Buk. 1972); Napverés egy sírkövön (versek, Kardos István utószavával, Bp. 1984).

Felesége, Ilonka az általa megmentett hagyatékból több kisebb munkáját is megjelentette. Ezek: Bábjáték (*Igaz Szó 1958/2); „Süss fel egem, csillagom, a nagy útra” (S. E. ukrajnai *naplója, *Utunk 1961/25); Hangverseny az Egeres raktárban (regényrészlet, *Igaz Szó 1959/2); Telepi nép (színpadi költemény, I. felv. *Igaz Szó 1962/8). Simó Gézához, *Gaál Gáborhoz, Asztalos Istvánhoz írt leveleit az *Utunk közölte (1951/16–17, 1969/33, 1970/10).

Románul: Cîntec pentru urmaşi (Poezii alese. Buk. 1965); Pilda copacului de rezonanţă (Ford. Paul Drumaru. Bev. Geo Bogza. Uo. 1978).

Lőrinczi László: Kelet és Nyugat között. *Erdélyi Helikon 1937/8. – Forgách Antal: Gyönyörű sors. Nyugat 1937. II. 370. – *Gaál Gábor: A szegénység átpoetizálása. *Korunk 1937/9. – g. l.: Salamon Ernő új verseskötete. *Brassói Lapok 1938/284. – Molter Károly: Ének a szolgák sorsáról. *Erdélyi Helikon 1938/10. – K. k. j. [Kovács Katona Jenő]: Verseskönyvek. *Korunk 1938/7–8. – Molter Ká­roly: Salamon Ernő új versei és versfordításai. *Erdélyi Helikon 1939/10. – Szemlér Ferenc: Egy költő halálára. *Utunk 1946/12; uő: Gyönyörű sors. Romániai *Magyar Szó 1949. jan. 23. – Kovács György: Falusi témák. *Utunk 1947/19. – Becski Irén: Két barát, két költő. *Utunk 1948/4. – Déry Tibor: S. E.-ről. Csillag 1948/12 (újraközölve: Útkaparó. Bp. 1956. 309–311). – Fuchs Simon: S. E. utolsó verse. *Utunk 1949/2; uő: A *Naplóról. Uo. 1961/25; uő: A harcos költő. *Korunk 1962/5. – Spielmann József: S. E. költészete. *Utunk 1950/4. – Panek Zoltán: Móricz Zsigmond és S. E. *Utunk 1954/37. – Kéri [Spielmann] József: S. E. élete. Előszó a Válogatott versekhez. Buk. 1955. – *Marosi Péter: Két vers margójára. *Igaz Szó 1955/12. – Molter Károly: S. E. a munkásköltő. *Igaz Szó 1956/3. – Kakassy Endre: Emlékezés S. E.-re. *Igaz Szó 1956/8. – Dán Endre: S. E. műfordításai. *Utunk 1956/34. – *Látó Anna: Költő az előszobában. S. E. halála évfordulójára. *Utunk 1959/8. – Csehi Gyula: A szenvedély és a tudatosság költője. *Utunk 1962/21; uő: A Gyönyörű sors költője. *Előre 1967. márc. 30. – Mráz Lajos: Kortársak emlékeznek. *Korunk 1962/5. – Kacsó Sándor: A „Gyönyörű sors” sodrában. *Igaz Szó 1962/6. – Ligeti Hertha: Ismeretlen útitárs. *Utunk 1963/31. – Pándi Pál: S. E. In: Elsüllyedt irodalom. Bp. 1963. 112–208. – Méliusz József: Mit tettél, Mártika? *Igaz Szó 1964. II. 565–568. – Szi­lágyi Domokos: A költő, aki feltámadt halottaiból. *Utunk 1965/46. – Becsky Andor: S. E. Kortárs 1966/7. – *Marosi Péter: S. E.-filológia. *Utunk 1967. máj. 12. – Baróti Pál: Gondolatok a költő utóéletéről. *Korunk 1968/1. – Sőni Pál: A romániai magyar irodalom története. Egyetemi tankönyv. Buk. 1969. 115–126. – Zöld Lajos: „Haragos vidék ez, csukott száj, borús ég”. Villanások S. E. gyermekkorából. *Igaz Szó 1969/8. – Kántor Lajos: S. E. igazáért. *Korunk 1972/5. – Kicsi Antal: S. E. (1912–1943). *Brassói Lapok 1974/13 = Kis irodalomtörténet. – Lászlóffy Aladár: Brassai Viktor és S. E. emlékére. *Korunk 1975/5. – *Marosi Péter: Látjátok, feleim… *Korunk 1975/6. – Nicolae Balotă: S. E. In: Scriitori maghiari din România. 1920–1980. Buk. 1981. 287–296. – Botka Ferenc: Gyönyörű sors. Élet és Irodalom 1982/20. – Czine Mihály: S. E. emlékezete. Népszava 1982. máj. 15. – Csiki László: Emlékező kérdés. *Korunk 1982/6. – Szász János: Költőkre emlékezünk. *Művelődés 1982/5; uő: Sorspályák elágazása és találkozása. *A Hét 1982/20. – Sándor Anna: Emlékezés S. E.-re, a „székely-zsidó” költőre. *Új Élet 1985/1. – Gálfalvi Zsolt: Az emberség csillagképe. *A Hét 1987/22. – *Marosi Péter: Megszemeltessék, elszűressen… *Utunk 1987/28. – Szász János: Magyar költő halála. Ötven éve ölték meg S. E.-t. *A Hét 1993/8. – Simon Tibor: „Ne sírjon, akit ütnek”. S. E. emlékére. *Új Élet 1994/22.

(S. Zs.)