Sándor Imre (Csíkverebes, 1893. aug. 23. – 1956. febr. 5. Râmnicu Sărat)

oldal nyomtatása Share

Sándor Imre (Csíkverebes, 1893. aug. 23. – 1956. febr. 5. Râmnicu Sărat) – róm. kat. egyházi író. Iskoláit szülőfalujában, Csíksomlyón és Csíkszeredában végezte, a Római Katolikus Főgimnáziumban, a teológiát Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be (1914–16). *Miután 1916-ban pappá szentelték, segédlelkész volt Gyergyó­remetén, 1917–18-ban Gyulafehérváron, majd 1918–20 között hittantanár Brassóban, 1920–30 között Csíkszeredában, ahol a gimnáziumi bentlakás igazgatója is. 1930–34 között az *Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatója, 1934–39 között főesperes-plébános Székelyudvar­helyen. 1939-től püspöki helynök Gyulafehérváron. A bécsi döntést követően *Márton Áron Kolozsvár székhellyel az egyházmegye észak-erdélyi részének püspöki helytartójává nevezte ki. 1947-től ismét püspöki helynök Gyulafehérváron és a székes­káptalan nagyprépostja, pápai protonotárius. *Márton Áron letartóztatása után (1949) átvette az egyházmegye vezetését, 1951-ben azonban őt is letartóztatták, s 1952-ben 25 év kényszermunkára ítélték. Több helyen raboskodott, utoljára Râmnicu Săra­ton.

Az *ifjúság nevelőjeként és lelkipásztorként egyaránt jó szervező volt. Számos írása *jelent meg az *Erdélyi Tudósító és az *Erdélyi Iskola c. folyóiratban, ezekben tudatosította az egyházi iskolák és nevelés fontosságát a kisebbségi helyzetben. Eddigi küzdelmeink egyik fogyatékossága c. cikkében ezt írja: „Iskoláinkért való küzdelmeinkben *minden érvet kijátszottunk, hogy leszegényedett, a sokfelől igénybe vett népünk filléreivel támogassa a jogos küzdelmet. Egy dolog hiányzott – tisztelet a nagyszerű kivételeknek –: *a néppel való áldozatos foglalkozás, *a népnevelő és népmentő társadalmi munka lelkes felkarolása, *a nép tervszerű munkával járó vezetése” (*Erdélyi Tudósító 1933. 97–100). Egy másik írásában pedig: „…minden iskolánkat a változott körülmények között nemcsak megtartani, de fejleszteni akarjuk *mint hitünknek és nemzeti kultúránknak a tiszteletre méltó élet-halál harcban fennmaradt mentsvárát. *Mi lett volna belőlünk, ha a század elején megindult liberális áramlatoknak odaengedtük volna iskoláinkat!… Különösen is felhívom a figyelmet arra, hogy a külső fejlődés biztosítása mellett meg ne feledkezzünk iskoláink szelleméről… Itt az ideje, hogy a nagyobb figyelem a vallásos és hazafias szellem elmélyítésére forduljon” (A Kolozsvári Püspöki Általános Helytartóság Közlönye 1940/2). És: „Keservesen, sok küszködéssel sikerült népünk legjavát meggyőznünk, hogy a templom és iskola, szent hitünk őrhelyei a legdrágább kincseink, ha értük meghozzuk a magunk áldozatát. Elvesztünk volna, ha népünk színe-java ezt meg nem érti…” (uo. 1941/1).

Felelős szerkesztője volt az *Erdélyi Iskola első évfolyamának; itt, valamint *a Nap és az *Erdélyi Tudósító c. lapokban novellái is *jelentek meg.

Fontosabb cikkei, beszédei: Szegénygondozási rendszerek (*Erdélyi Tudósító 1932. 676–680); Katholikus népművelés (*Erdélyi Tudósító Almanachja 1933/2); A nemzeti öntudat nevelése (*Erdélyi Iskola 1933/34. 5–6); Katholikus népünk és az egyházmegyei tanács (*Erdélyi Tudósító 1933. 97–100); Mussolini, Hitler (*Erdélyi Iskola 1933/34. 3–4); Gondok a hitvallásos iskola küszöbén (*Erdélyi Tudósító 1941/9); A múlt tanítása: a *jelen felelőssége (*Erdélyi Tudósító 1941/12); Egyházmegyei Tanács és Katolikus Akció. Gondolatok ~ püspöki helytartó közgyűlési beszédeiből (*Erdélyi Tudósító 1943/12); Az *erdélyi katolicizmus helyzete és feladata (*Erdélyi Tudósító 1942/12); Az *Erdélyi Tudósító (A Kolozsvári Püspöki Helytartóság Közlönye 1944/1); Nova et vetera! (Új *Erdély 1944/1).

Kötetei: Első szentáldozásunk ünnepe (Gyulafehérvár 1917); Katho­likus *ifjúsági imakönyv (Dicső­szent­márton 1926; 2. kiad. Nv. 1932).

(Á. I. – S. Zs.)