Sass Kálmán

oldal nyomtatása Share

Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. ápr. 17. – 1958. dec. 2. Szamosújvár) – ref. egyházi író, közíró, lapszerkesztő, ~ István (1945) édesapja. Középiskolai tanulmányait Máramaros­szigeten kezdte, s a nagykárolyi Kegyesrendi Főgimnáziumban érettségizett (1924). Lelkészi oklevelét 1928-ban Kolozsváron, a Református Teológiai Fakultáson szerezte (1928). Rövid ideig a Királyhágómelléki Egyházkerület központjában dolgozott Nagyváradon, majd Domahidán végzett pasztorációs munkát. Ezután ösztöndíjas a bázeli egyetemen. Hazatérése után, 1932-ben Mezőtelegdre választották meg lelkésznek. Öt év múlva innen hívták meg az ér­mihályfalvi református egyházközség élére. 1937-től itt működött 1939-ig, amikor irredentizmus vádjával letartóztatták, majd kiutasították Romániából. A bécsi döntést követően tért vissza gyülekezetébe. 1944-ben az oroszok által faluja környékén ledobott sebesült ejtőernyősöket rejtegetett. Az ejtőernyősök közt volt Malé­ter Pál, az 1956-os Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere is. 1945–48-ban Érmihályfalván aktív szerepet játszott a környék magyar művelődési életében. Már akkor meghurcolták, de kapcsolata Malé­terrel igazolta őt. Később azonban ez lett a fő vádpont ellene, amikor 1957-ben ismét elhurcolták, majd egy koncepciós perben halálra ítélték. A szamos­újvári börtönben végezték ki.

Egész életének munkássága nagy hivatástudatról tanúskodik: gyülekezetében kölcsönkönyvtárat alapított és vezetett, élesztette a műkedvelő mozgalmat, szorgalmazta az ér­mihályfalvi új református iskola építését, ugyanakkor érdeklődéssel fordult a helytörténeti kutatások felé is. Ez utóbbi tevékenységének eredménye monográfiája: Mezőtelegd és a környékbeli községek története, különös tekintettel egyházaikra (Nv. 1935; újrakiadása Varga Árpád gondozásában és kiegészítéseivel, uo. 1996), valamint Iskoláink története c. füzete (uo. 1937). 1816-ra visszamenő népesedési adatokkal támasztotta alá az érmihályfalvi református iskola 1896-tal kezdődő fejlődéstörténetét („Elvész a nép, amely tudomány nélkül való”. Érmi­hály­falva 1942). Értekezésében megörökítette mindazok nevét is, akiknek adományai lehetővé tették az újonnan felavatott kétszintes református iskola felépítését. Mező­telegdi tartózkodása idején felhasználta az alkalmat, hogy Magaslakon Zichy Jenőnek, a bécsi Cabinet Noir (titkosszolgálat) egykori főnökének könyv- és levéltárában búvárkodjék. A kastélyban végzett kutatásai eredményeként jutott az 1848-as forradalmat követő évek nyomozati jegyzőkönyveinek és a megfigyelés alá helyezettek lajstromának a birtokába, megismerte a Bémer László nagyváradi püspök elleni eljárás iratait, és gazdagíthatta újabb adatokkal Petőfi Sándorra vonatkozó gyűjtését. Sajnos, ennek a párját ritkító dokumentációnak is nyoma veszett 1957-es elhurcolásakor. Sokoldalúságának bizonyítéka, hogy 1935-ben magánhasználatra református katekizmust állított össze és adott ki, az érmihály­falvi eklézsiának saját nyomdát szerzett, s a helyi legényegylet bevonásával 1944-ben Üzenet címmel hívei számára közlönyt indított.

Tabéry Géza: S. K. levelesládája. Nv. 1943. jan. 18. – Sipos István: Üzenet, emlékezzünk! *Harangszó 1990. dec. 2. – *Tófalvi Zoltán – Gazda József: Kövek egy siratófalhoz. Stockholm–Bp. 1994. 11–26. – Balaskó Vilmos: Élet a föld alatt. *Tófalvi Zoltán előszavával és gondozásában. Nv. 2001. – *Tófalvi Zoltán: 1956 erdélyi mártírjai. II. Az érmihályfalvi csoport. Mv. 2007.

(T. E.)