Selmeczi György

oldal nyomtatása Share

Selmeczi György (Kv., 1952. márc. 8.) – zeneszerző, rendező, ~ Marcella fia. Középiskoláit Kolozsváron (Tulogdy Sarolta, Guttman Mihály, Szalay Miklós, Vermesy Péter), főiskolai tanulmányait Bukarestben, a Zeneművészeti Főiskolán (Oláh Tibor, Halmos György tanítványaként) végezte, majd Budapesten Kurtág György és Kadosa Pál irányításával (1975–76), Párizsban (1981), az IRCAM ösztöndíjasaként (Pierre Boulez) egészítette ki. 1975-től Magyarországon él. Pályafutása népdalgyűjtés, falusi kórusok vezetése révén az erdélyi *népzene vonzáskö­rében, valamint a bartóki–kodályi „tiszta forrás” jegyében indult, majd a 70-es években erősen avantgárd művek (Teatro per musica, II. vonósnégyes) után az „élethez és az emberhez” kötődő muzsikával folytatódott.

Sokoldalú muzsikus egyéniség, a zenei élet több ágában otthonos és tevékeny. Zeneszerzőként és karmesterként, valamint 1994-től rendezőként folyamatosan kapcsolatban áll a színházi, ill. a zenés színpadi élettel: 1974–75-ben a kolozsvári *Állami Magyar Színház zeneszerzője; 1976–77-ben a budapesti Huszonötödik Színház zenei vezetője; 1977–78-ban a *Népszínház zenei ügyeinek irányítója, emellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola keretében a Zenetanárképző Intézet miskolci tagozatának kamarazene tanára; 1980–81-ben a miskolci Nemzeti Színház vezető karmestere, majd Budapesten a József Attila Színház zenei vezetője, 1991-ben a Budapesti Kamaraopera alapítója és első igazgatója, 1996–2000 között a szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója, valamint az Auris Operatársulat alapítója és vezetője.

Kolozsváron több magyar zeneszerző alkotásainak (Vermesy Péter: Ördögváltozás Csíkban. 1991, 2001; Lajtha László: Kék kalap. 1998; Orbán György: Pikkó hertzeg. 2003; Vajda János: Leonce és Léna. 2004; Kőmíves János: A néma kertész – avagy a daloló klarisszák. 2004; Lajtha László: Lysistrata. 2009; Veress Sándor: Térszili Katica. 2009) bemutatóját vezényelte, illetve rendezte.

1976-ban Miskolcon megalapította az Új Zenei Műhelyt, amelynek művészeti vezetőjeként mintegy száz bemutató fűződik nevéhez. 1978-tól a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat szerkesztője, 1988-tól a Mérték Kulturális Értékvédő Egyesület elnöke, a Camerata Transsylvanica kamarazenekar alapítója és karmestere. Erkel-díjas (1999), három alkalommal Artisjus-elismerést kapott új művek bemutatásáért (1987, 1990, 2007), kétszer nyerte el a Budapesti Filmszemle díját a legjobb filmzenéért (1983, 1986), egyszer (1995) a Kecskeméti Animációs Filmszemle zeneszerzés díját. A Liszt – Late works (Liszt – Kései művek) című CD-t (hangszerelés, vezénylés) a Liszt Ferenc Hanglemez Nagydíjjal tüntették ki. 2008-ban Duna-díjat kapott.

Számos televíziós felvételben működött közre: Kortársaink köszöntése címmel televíziós sorozatban mutatta be kortárs magyar zeneszerzők műveit, karmestere és mesélője volt a Kolozsvári operamesék című, az operatörténet egészét átfogó sorozatnak (1999), amely 13 folytatásban 49 opera 103 részletét mutatta be, a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekarának, szólistáinak, valamint a Budapesti Operaház művészeinek a közreműködésével.

Zeneszerzőként is sokat komponál a zenés színpad számára, különböző műfajokban. Fontosabb művei: Spiritiszták (opera, 1985); A szirén (Szőcs Géza librettójára, 1997); A függő város (opera Szőcs Géza írásai nyomán); A pokol színei (balett Román Sándor librettójára, 1998); Diótörő herceg (zenés játék E. T. A. Hoffmann novellájából, Kapecz Zsuzsával és Gothár Péterrel); Svejk vagyok (musical, 1992); A három testőr (musical, 1982); Vedd könnyen, szivi… (musical, 2002); A haza gyermekei (balett); Vetületek (pantomim, 1990). Több mint ötven játékfilmhez és száznál is több színműhöz komponált kísérőzenét, köztük van Az aranyember című koncertzene Korda Sándor némafilmjéhez (2001).

Fontosabb vokálszimfonikus művei: A Tisza (oratórium, 1998); In illo tempore. Requiem (1992–2004); Cantici da chiesa (Tíz szólókantáta); Sanctuarium (kantátaciklus); Öt mise; A szerelem és irgalom dalai (oratórium Shakespeare-szövegekre, szoprán-, bariton-, basszusszólóra, vegyes karra és szimfonikus zenekarra); Kantáta (1972); Collage kantáta (1975); Madaras (kantáta *Székely János verseire); Fehér László (kantáta népi szövegekre); Minutes volantes (kantáta Weöres Sándor verseire); Operetka (kantáta négy szólistára és vonószenekarra, 2001).

Kórusművei: Missa secunda (a capella vegyes kar, 1984); Három varjú (burleszk vegyes karra, 1998); Három kórusmű (Weöres Sándor verseire, 1999); Két madrigál (női karra, Zrínyi Miklós szövegeire, olasz nyelven, 2000).

Az énekkari hangzást szívesen társítja hangszerekkel: énekkari műveiben a kórust rendszeresen különböző hangszerek is kiegészítik: Missa tertia (vegyes karra és orgonára, 1988); Laudate pueri – hommage a János Kájoni (női karra és vonósnégyesre, 1989); Passió (gyermekkórusra és orgonára, bibliai szövegekre, 1999); Missa Quinta (vegyes karra, fúvós­szextettre és ütőhangszerekre, 2001).

Az énekhang nála gyakran a zenekari hangzást is kiegészíti: Három zenekari darab énekszólammal (Pilinszky János verseire, 1984); Két zenekari darab énekszólammal (József Attila-versekre és népi szövegre, 1985); Monumentum Bartók emlékére (szoprán, kamarakórus, hangszeres együttes, 1995).

Egyéb művei: szimfonikus művek: Két tétel nagyzenekarra (Györgyfal­vay Katalin táncegyüttesének, 1996), Két zenekari darab (1977), Három zenekari darab (1980), Scherzo zenekarra (1981), Waldszenen (nagyzenekari szimfónia, 1998); versenyművek: Fantasia concertante trombitára, hárfára és vonószenekarra (1996), Concerto négy hegedűre és vonósokra (1999); kamarazeneművek: Vonósnégyes (1972); Műsor vonósnégyesre (1976–1979); Metricon (kilenc hangszerre, 1980); Zenedarabok Phil Marlowe-nak (különböző hangszerekre, 1985); Négy melodráma gyermekeknek és felnőtteknek (1980–1986); Az idézet vége, avagy Kelet-Európai Álom (kamaraegyüttesre, 1985); Les Adieux (dalciklus szoprán hangra, ütőkre, magyar, olasz, francia, angol nyelveken növekvő létszámú kamaraegyüttessel, 1980–1986); valamint dalciklusok (köztük a Kolozsvári táncok *Balla Zsófia verseire).

Balla Zsófia: Mire gondol, kedves Mester? Beszélgetés S. Gy.-gyel. *A Hét 1991/12. – Visky András: A város szelleme. Beszélgetés S. Gy.-gyel. Helikon 1993/1. – Hollós Máté: Az életmű fele. Zeneszerző portrék beszélgetésekben. Bp. 1997. – Frideczky Frigyes: Magyar zeneszerzők. Uo. 2000. – Szabó Géza: Operába kéne menni. Interjú Simon Gáborral és S. Gy.-gyel. *Korunk 2001/3. – Szabó Mária: Kolozsvári mirákulum? *A Hét 2003. I/3.

(B. J.)