Serestély Béla

oldal nyomtatása Share

Serestély Béla (Malomvíz, 1883. aug. 3. – 1968. febr. 13. Arad) – költő. Középiskoláit a szászvárosi Kuun Kollégiumban végezte (1901). Utána vasúti tisztviselőként dolgozott Piskin, ill. Déván.

Első verseit iskolája Viribus Unitis c., általa szerkesztett diáklapjában közölte 1898-ban, nyomtatásban pedig a Szászváros c. lapban 1903-ban, majd az Arad és Vidéke, Erdélyi Lapok, Függetlenség, Ország–Világ, Pesti *Napló hasábjain. Több ízben elnyerte az aradi Kölcsey Egyesület verspályázatának díját. Színműveit (Paraszt grófné, Vasutas élet) műkedvelők mutatták be. A két világháború között verseit Aradon a Genius, *Vasárnap és Havi *Szemle, valamint a Napkelet, *Pásztortűz és *Brassói Lapok közölte. A Tóth Árpád Irodalmi Kör alapítója. Az ötvenes években írott versei az aradi Vörös Lobogóban jelentek meg. Az EIT számára megírta önéletrajzát, ezt *Engel Károly közölte (NyIrK 1967/2).

Verseskötetei: Új hiten (Bp. 1907); Az örök rejtély (Déva 1922); Zeniten (uo. 1924); Az Életé a diadal. Versek. 1917–56 (Mv. 1957).

Érik a búza c. versét férfikarra feldolgozva kiadta *Kálmán Andor (Tv. 1960).

Gyarmati Ferenc: S. B.: Az örök rejtély. *Brassói Lapok 1922/265. – Walter Gyula: S. B. versei. *Pásztortűz 1922/48. – Kovács Károly: S. B.: Zeniten. Déva és Vidéke 1925. jan. 3. R. *Berde Mária: Zeniten. S. B. új verskötete. *Ellenzék 1925/14. (A költő válasza a kritikára a lap 36. számában, *Berde Mária viszontválasza uo. a 41. számban jelent meg.) – Rass Ká­roly: S. B.: Zeniten. Erdélyi Irodalmi *Szemle 1925/1–2. – Kiss Ernő: S. B. *Pásztortűz 1926/19. – Mózer István: „A nép – örökkévaló”. S. B. Az Életé a diadal c. verseskötetéről. Vörös Lobogó 1957. okt. 20. – Gagyi László: Az Életé a diadal. *Igaz Szó 1958/3. – Gréda József: Az Életé a diadal. *Utunk 1958/23. – Franyó Zoltán: S. B.-t búcsúztatjuk. *Igaz Szó 1968/3. – Márki Zoltán: S. B. *Utunk 1968/8. – Kubán Endre: S. B. *Szabad Szó 1983. dec. 4.

(U. J.)