Sike Lajos

oldal nyomtatása Share

Sike Lajos (Kőszegremete, 1938. jún. 25.) – újságíró, közíró. Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Faipari Műszaki Középiskolában végezte (1955), majd Nagyváradon a bútorgyárban, mint bútoripari technikus dolgozott 1961-ig. Egy tehetségkutató verseny eredményeként 1965-ben lett az *Előre munkatársa, majd 1981-től főmunkatársa. Közben 1974-ben elvégezte a Ştefan Gheorghiu Társadalompolitikai Akadémián a történelem szakot. 1990 után az újraindult Romániai Magyar Szó, majd az Új Magyar Szó, mellette az Erdélyi *Riport és a Szatmári *Friss Újság munkatársa.

Első írásait a nagyváradi *Fáklya közölte (1959). Közéleti *riportjai, a néphagyományokat bemutató és elemző írásai a Szatmári Hírlap, *Falvak Dolgozó Népe, A Hét, Művelődés, *Új Élet és az *Ifjúmunkás hasábjain jelentek meg. *Riportokat közölt az *Előre Kiskönyvtárában, az Öt világrész utasai (Buk. 1975) és Ide besüt a nap (uo. 1975) c. gyűjteményes kötetekben, valamint az 1982-es és 1984-es *Előre Naptárban.

Önálló kötetei: Történelem mosóporral (publicisztika, Szatmárnémeti, 1997); Befürödünk (uo. 2002); A 70-kedő firkász, avagy ki tehene-borja vagyok én (publicisztikai írások *Ágoston Hugó előszavával, uo. 2008).

Összeállításában megjelent kötetek: Kapaszkodjál az életszínvonalba (Szatmárnémeti 2000); Avasújváros: az Avasság anyavárosa (uo. 2003); Kis helytörténeti barangolás Pusztadaróctól Szamosdaráig (uo. 2003); Kóstolja meg Kőszegremetét (uo. 2003); Szatmárnémeti: várostörténet egy falevélen (uo. 2004); Szöktetés a bíróságról (szatmári anekdoták, uo. 2007).

Írói álneve: Szamosi László.

(máthé): Előre könyvnaptár. *Munkásélet 1983/49. – Cseke Péter: Hasznos tudnivalók tára – vonzó formában. *Falvak Dolgozó Népe 1983/49.

(B. L.)