Sipos Domokos

oldal nyomtatása Share

Sipos Domokos (Dicsőszent­márton, 1892. aug. 4. – 1927. dec. 22. uo.) – író, költő. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult 1902–10 között, itt a Kemény Zsigmond önképzőkör tagja, a Haladjunk c. *diáklap szerkesztője. Érettségi után szülővárosában tisztviselősködött, majd 1912-től joghallgató volt Budapesten, 1913–14-ben újságíró Kassán, patikussegéd Földeákon. 1915-től újra szülővárosában tisztviselő. 1918 őszén, az őszirózsás forradalom idején, a Károlyi-kormány alatt helyettes városi főjegyző, Kisküküllő megye főispánjelöltje. 1921 őszén megvált helyettes városi főjegyzői állásától, s a helybeli Erzsébet Könyvnyomda igazgatója és a Kisküküllő c. hetilap főszerkesztője lett.

Első novelláival, 1921 áprilisában megnyerte a *Zord Idő tárcára és nagynovellára kiírt pályázatait. Írásait ezt követően az *Ellenzék, *Keleti Újság, Újság, Vasárnapi Újság, *Pásztortűz közölte. 1925 nyarán Vajúdó idők küszöbén c. novellája az *Ellenzék erdélyi történelmi novellára kiírt pályadíját nyerte el. 1926 tavaszán a KZST tagjává választották, meghívták az első helikoni találkozóra is, de tüdőbetegsége miatt nem mehetett el. 1927-ben a Helikon támogatásával háromhónapos kezelésben részesült a budakeszi tüdőszanatóriumban, de nem tudták megmenteni. A helikoni közösség első halottjaként búcsúztatták.

Elbeszéléseinek jó része szülőföldje paraszti-kispolgári-úri társadalmát, annak belső ellentéteit mutatja be (Karácsonyestén, Rettenetes angyal, A csoda). Az enyedi diákévek élményeiből ihletődő novellái hitelesen ábrázolják az első gimnazista kisdiák lelki konfliktusát éppúgy, mint a nyolcadikosok dorbézoló-politizáló életmódját (Szép gyermekkor, jöjj vissza egy szóra!, Boldog idők – utóbbi a *Zord Idő pályázatának nyertese). A Bethlen Gábor-i szellem üzenetét egy szép mesenovellában (A székely tölgy és a spanyol gránátalmavirág meséje) örökítette meg.

Budapesten töltött éveinek nagy felfedezése az erotika, ekkori novelláinak főhőse „barátom, a kalandor”, egyben sikeres pesti író. A mindig a napos oldalon fellelhető, szerelmi kalandokat kereső aranyifjak mellett azonban meglátta a szerelem áldozatait, az érzelmeiknek, tapasztalatlanságuknak kiszolgáltatott lányokat is (Barátom és a hercegnő, Egy estém a Violában, Iván régi napjai, Pillanatfelvételek). Felfigyelt a nagyváros nyomorultjaira, egy kórterembe gyűjtötte a világváros elesettjeit (A vízkórságos halála), vagy úgy mutatta be a kolozsvári főtéren éhező-fázó, sőt követelőző nincstelent, hogy már-már felmentjük bűne alól (Templomrabló – a *Zord Idő pályázatának nyertese). Ezeken az írásokon érezhető leginkább az expresszionizmus hatása.

A világháború és következményei számos novellájában tükröződnek. A militarizmussal a „sohase ölj!” erkölcsi parancsát helyezi szembe (Éjféli párbaj, Pitymallatkor, Hősi halál). A háború befejezésével kapcsolatos nagy visszhangot keltett novellája a Hazafelé, amelynek székely katonahősei szülőföldjüket tekintik igazi hazájuknak, függetlenül attól, hogy melyik ország határai veszik körül. *Tabéry Géza Emlékkönyve szerint e novella körüli vitából született az erdélyi irodalom. A háború alatt otthon maradt asszonyok kiszolgáltatottságát, a hazatérő katonák keltette zűrzavaros forradalmi hangulatot novellában és befejezetlenül maradt regényben is tükrözte (A kastélytető fellángol, Gátszakadás). Az előbbiben még az egyéni bosszú nyilvánul meg inkább, az utóbbi parasztjai már a földosztást is szeretnék megvalósítani. Főleg ezeknek az írásoknak az alapján nevezték „vidéki jakobinus”-nak, baloldalinak; *Becsky Andor (*Korunk) szerint azonban „a polgári írók megszokott illendőségi határait sohasem haladta túl”.

Néhány novellája és egyfelvonásosa a *romániai magyarság sorskérdéseire irányítja a figyelmet: a megmaradás, a túlélés lehetőségét példázza. Az elbocsátott hivatalnok élete nem egy esetben alkoholizmusba torkollt (Édes jó Istenem, hol vagy?), de volt, aki mégis megtalálta a kiutat, vállalta a megélhetésért folytatott harcot (Diadal, Zokog a porszem). Pályáját záró két nagyobb elbeszélése áttételesen, a múltból, illetve a földrajzi távolból merített témával közvetít üzenetet a kortársaknak. A Vajúdó idők küszöbén a Budai Nagy Antal-féle felkelést idézve egy új világ, a társadalmi *szabadság perspektíváit ígéri, a Két zsoldos pedig az Erdélyhez sokban hasonlító Elzászból indítva cselekményét, a *jelen felé fordulást, az alkotó munkát szorgalmazza.

Költészetéről jóformán csak halála után, a *Szentimrei Jenő összeállította kötetből vett tudomást a kritika. A bírálók véleménye nagyon megoszlott: Szentimrei, Reményik Sándor, *Jancsó Béla túlértékelte, *Németh László szerint „…talán csak Ácsolj keresztet c. költeménye éri el a nagy vers határait”. *Gaál Gábor a *szeretet himnuszát hirdető Bárányka c. költeményét emelte ki, s költészetét csak mellékterméknek tartotta prózája mellett.

Publicisztikája élénk visszhangot váltott ki a maga korában, s gyakran provokált vitákat szerzőjük radikális nézeteivel. Az általa szerkesztett Kisküküllő hiányosan fennmaradt lapkollekciójából csak egy részét ismerjük vezércikkeinek, politikai tudósításainak, amelyekben a helyi eseményekből kiindulva foglalkozott országos témákkal: az iskolaüggyel, a román–magyar kapcsolatokkal, a politikai élet konfliktusaival, irodalompolitikával. Gyakran közölt a *Keleti Újságban is.

Halálakor *Tompa László versben búcsúztatta (Halálbamenők üdvözlete. *Ellenzék 1928/15); hagyatékát *Szentimrei Jenő rendezte sajtó alá és adta ki, szegénységben, adósságoktól terhelten maradt özvegye és kisfia javára. Sírjának gondozását és emléke ápolását a KZST vállalta magára; művét késői gyűjteményes kiadások és egykori munkatársa, Kovács István monográfiája is segítették megóvni a feledéstől.

Kötetei: Vágtat a halál (versek, *Szentimrei Jenő bevezető tanulmányával, Kv. 1927); Vajúdó idők (elbeszélések, Kv.–Bp. 1928 = Erdélyi írók művei); A csoda (elbeszélések, *Molter Károly válogatásában, Mv. 1958); Vajúdó idők küszöbén (elbeszélések, versek, *Bernáth Ernő gondozásában, Nagy Pál bevezető tanulmányával, Buk. 1973 = Romániai Magyar Írók); Pillanatfelvételek (novellák, Mv. 1991).

Novelláiból román fordításban nem sokkal halála után az Adevărul Literar şi Artistic, a Boabe de Grâu és a Ioan Lupu szerkesztette Povestitori unguri ardeleni (Buk. 1929) közölt.

Jelentés a *Zord Idő vers- és tárcanovella-pályázatáról. *Zord Idő 1921/5. – Benedek Elek: Istenem, hol vagy? (S. D. könyve). *Keleti Újság 1923. febr. 23. – Pálos István: Széljegyzetek egy könyv margójára (S. D.: Istenem, hol vagy?). *Pásztortűz 1923/5. – Hartmann János: Novellák. *Napkelet (Bp.) 1923/9. – Borbély István: Erdélyi magyar novellaírók és novellák. Erdélyi Irodalmi *Szemle 1924/3–4. – A bírálóbizottság *jelentése az *Ellenzék történeti novellapályázatának eredményéről. *Ellenzék 1925/185. – Kovács Ferenc: Az *Ellenzék történeti novellapályázata. Erdélyi Irodalmi *Szemle 1925/8. – Nyírő József: S. D. meghalt. *Keleti Újság 1927/292. – Kuncz Aladár: S. D. *Ellenzék 1927/293. – *Szentimrei Jenő: Írásainak jellemzője: drámai erő, transzilvanizmus és progresszív világnézet. *Ellenzék 1928/6; uő: S. D. irodalmi hagyatéka. *Ellenzék 1928/12; uő: A bába fia. *Korunk 1928/1; uő: S. D. *Pásztortűz 1928/1. – Kovács László: Boldog idők (S. D., az enyedi diák). *Ellenzék 1928/6; uő: Vajúdó idők (S. D. novellái). *Erdélyi Helikon 1928/7; uő: S. D. *Keleti Újság 1928/7. – *Molter Károly: Erdélyi ember (Emlékezés S. D.-ra). *Ellenzék 1928/6; uő: Istenem, hol vagy? (Előszó). Buk. 1968. – *Gaál Gábor: Ácsolj keresztet (S. D.: Vágtat a halál). *Keleti Újság 1928/44; uő: Néphangszer. *Pásztortűz 1934/21; *Molter Károly: S. D. *Igaz Szó 1957/6. – R. Berde Mária: Koszorú. *Ellenzék 1928/6. – *Jancsó Béla: Egy kérdés mindazokhoz, akik nem jöttek el a S. D.-emlékünnepélyre. *Ellenzék 1928/13; uő: S. D., a költő. *Ellenzék 1928/34. – Dsida Jenő: Az EIT S. D.-ünnepélye. *Pásztortűz 1928/2. – Reményik Sándor: S. D.: Vágtat a halál. *Pásztortűz 1928/3. – Szentgyörgyi Anna [Gaál Gábor]: S. D. „halál-versei”. *Korunk 1928/4. – Jancsó Elemér: S. D. *Ifjú Erdély 1928/3; ua.: J. E.: Kortársaim. Buk. 1976. – *Németh László: S. D.: Vágtat a halál. Protestáns *Szemle 1928/6. – *Becsky Andor: S. D. *Korunk 1929/3. – Horváth Béla: Vágtat a halál. Széphalom 1929/5–6. – Sárközi György: Vajúdó idők (S. D. elbeszélései). Nyugat 1930/1. – Nógrády Zoltán: S. D.: Vajúdó idők. Magyar Kultúra 1930/13–14. – Ion Chinezu: Un solitar. In: Aspecte din literatura maghiară ardeleană. Kv. 1930. – Tolnai Gábor: Egy torzóban maradt erdélyi elbeszélő: S. D. Debreceni *Szemle 1932/1. – Fölállították S. D. síremlékét. *Keleti Újság 1934/226. – Solymossy Olivér: Egyedül. Öt elbeszélés. *Pásztortűz 1937/13–14. – Szent­imrei Jenő: Vallomások. Mv. 1956. – Márki Zoltán: S. D.: A csoda. *Igaz Szó 1958/7–8. – Kozma Dezső: S. D. *Igaz Szó 1965/11; uő: Alkotó együttélés. *A Hét 1991/7. – Vita Zsigmond: S. D. levelei Áprily Lajoshoz és Kuncz Aladárhoz. NyIrK 1968/2; uő: Oh, vén kollégium! *Előre 1970/183; uő: Az enyedi „boldog idők”. *A Hét 1974/8. – Sőni Pál: S. D. In: A romániai magyar irodalom története. Buk. 1969. – Kicsi Antal: Ahogy az író látta saját alkotását. *Utunk 1970/52. – Nagy Pál: Talán két sort… (S. D. nyolcvanadik születésnapjára). *A Hét 1972/31; uő: Érzelmes vallomás S. D.-ról. *Látó 1990/11. – Kovács István: S. D. írói indulásáról. *Igaz Szó 1986/3; uő: S. D. Monográfia. Buk. 1990; uő: Száz éve született S. D. *Látó 1992/8. – Gaal György: S. D. novelláinak élményrétegei. NyIrK 1989/2. – Nagy Pál: Érzelmes vallomás S. D.-ról. *Látó 1990/11. – Dávid Gyula: Száz éve született S. D. *Művelődés 1992/12.

(G. Gy.)