stilisztika

oldal nyomtatása Share

stilisztika – A nyelv- és az *irodalomtudomány köztes területén elhelyezkedő tudományág, amely a nyelvi kifejezőeszközök, kifejezésmódok több kommunikációs tényezőtől meghatározott sajátosságainak tanulmányozásával foglalkozik. Önálló kutatási ágazatként az 1960-as évektől jelentkezik a romániai magyar tudományosságban. Szabó Zoltán kezdeményezésére a BBTE Magyar Nyelvészeti Tanszékén ekkor kezdtek először programszerűen stílusjelenségekkel, majd később általánosan összegező stíluskutatással foglalkozni. Az itt jelentkező kutatók különböző tárgyválasztásaik ellenére közös elvi alapot választva valamennyien a modern nyelvelméletekre támaszkodnak. Ez, az európai fejlődésnek megfelelően, kezdetben a strukturalizmus volt, ennek is a jelentéstani ágazata; a későbbiekben a szemiotika, a matematikai nyelvészet, a generatív grammatika, a századvég közeledtével meg a szövegnyelvészet lett a legfőbb inspirációs forrásuk (vö. Szabó Zoltán: A mai stilisztika nyelvelméleti alapjai. Kv. 1977); szintén együvé tartoznak abban az értelemben is, hogy a stílust, számtalan más lehetőség közül, megkülönböztető erejű, nyelvileg elemezhető, leírható szövegsajátosságnak tartják. Ezért szokás velük kapcsolatban kolozsvári iskoláról beszélni.

Ennek a csoportnak a fellépése előtt Erdélyben a ~ területén kevés dolog történt. 1918 után elsősorban az iskolai anyanyelvi oktatás gyakorlati szükségleteire kellett koncentrálni. Olyan tankönyvekre volt szükség, amelyek hozzásegíthették a magyar tanulóifjúságot anyanyelve épségének-szépségének megőrzéséhez, szabatosságának, világosságának, kifejezőerejének műveléséhez, ápolásához. Nem véletlen tehát, hogy a 20. század első felében normatív, előíró jellegű stilisztikákra volt szükség. Ebből a felismerésből született meg Bilinszky János és György Lajos tankönyve (Stilisztika olvasókönyv középiskolák és polgári iskolák III. osztálya számára. Dicsőszentmárton 1922; illetve Stilisztika. Fiú- és leányközépiskolák III. osztálya számára. Kv. 1922). *Mindkettő szemléleti és módszertani vonatkozásban egyaránt a kor tudományos színvonalán állt: a magyar ~ *mindmáig rendkívül nagy képzettségű művelőjét, Négyesy Lászlót követték. Az 1940-es évtől kezdve György Lajos a Kolozsvárra visszatérő I. *Ferenc József Tudományegyetemen már a másik nagy előd, a kitűnő stilisztikus, Zlinszky Aladár elveit és módszereit szintén beépítette saját koncepciójába.

Az ugyanitt 1947-ig oktató *Benedek Marcell vers- és prózaelemzéseit a korszerűség jellemezte. Bár Európa-szerte a kutatók (főleg a genetikus, lélektani stíluselemzéseket tökélyre fejlesztő Leo Spitzer) ekkor a stílus egyéni sajátosságainak, a stílus és ember, a stílus és lélek bensőséges kapcsolatának a kimutatását tűzték ki célul, *Benedek Marcell inkább az irodalmiság stilisztikai lényegére összpontosított, a stílus szépségét, gazdagságát emelte ki, ezt az eljárást tartotta a *mi körülményeink között nevelő értékűnek (Az irodalmi műveltség könyve. Kv. 1946 – végső formájában: Az olvasás művészete. Bp. 1957).

A Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán 1947-től Szabédi László lépett *Benedek Marcell örökébe. Ő szintén a stílus nyelvi szerveződését kutatta; Az irodalmi nyelv története című, máig kiadatlan egyetemi előadássorozatában, amely a magyar stílustörténet megalkotására *tett első kísérlet volt, komplex módszert alkalmazott. Az Ómagyar Mária-siralomtól Vörösmarty költészetéig ívelő korszakot átfogó előadásaiban a lélektan–nyelvészet–esztétika elemzési eszközeinek értő ötvözésével hozott újat a hazai egyetemi oktatásban. Az ötvenes évek első felétől ő már felfigyelt az akkoriban (eredményessége okán) egyre inkább előtérbe kerülő funkcionális stilisztikai irányzat megkerülhetetlenségére. A költői képekről, valamint a versek hangzásvilágáról (A művészi képről. In: Nyelv és irodalom. Buk. 1956 és A magyar ritmus formái. Uo. 1955) *mindig a nyelvi és nem nyelvi kontextusok összjátékára sarkítva mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy a tartalom és a forma egymást alakító kapcsolatából származik a nyelvi kifejezésmód, azaz a stílus rejtett jelentéseket sugalló ereje, *minőségeinek sokféle színezete.

Szabédi a stílustörténetként felfogott irodalmi nyelvi stílus kutatásának volt a Magyar Nyelvtudományi Tanszéken a diákság csodálatát joggal élvező előmozdítója. 1959-ben történt tragikus haláláig azonban a leíró stilisztika, *mint olyan, tantárgyként nem létezett. Az örökébe lépő Szabó Zoltán szintén a szépirodalmi stílus történeti fejlődésének a vizsgálatát folytatta tovább. Ő érlelte elméletté az addigi elemzési gyakorlat tanulságait. Alapos nyelvészeti képzettsége nyelvi konkrétumokon alapuló szintézisre sarkallta. Rámutatott, hogy a *kronológia tengelyén jelentkező íróknak, költőknek olyan egyező és egymástól eltérő kifejezésmódbeli eszköztáruk van, amelyek egyidejű és egymás utáni jelentkezésükben egyaránt leírhatók és összevethetők. Az azonosságokból, *mint mondta, jól megragadható fejlődésvonalak, stílustendenciák rajzolódnak ki, amelyek stílustörténetként értelmezhetők. Először a Kis magyar stílustörténetben (Buk. 1970) összegezte kutatásai eredményeit, majd a későbbiek során tovább pontosítva eredeti elképzelését, a nemzetközi szakirodalomban is egyedülálló stílustörténeti szintézist hozott létre (átdolgozott, kiegészített változat: Kis magyar stílustörténet. Bp. 1982). A magyar irodalom hét évszázadát felölelő munkájában a változások lényegét, irányát, sajátosságait és eredményeit jelző irányzatokat, tendenciákat igyekezett megragadni. Ehhez saját módszert dolgozott ki: hierarchikus rendbe állítva vizsgálta a stílusban nyelvileg megragadható, jelentéshordozó stilémá­kat, azaz többlettartalmat sugárzó elemeket: hangváltásokat, vers-zenét, szóhasználatot, képalkotást, a mondatformákat és a szövegszerkezeteket. Következetesen igazodott a kigondolt lépcsőzetességhez: 1) konkrét művek stílusa; az összehasonlításukból általánosítással nyert 2) egyéni stílus: – az egyéni stílusok egybevetésével létrehozható újabb absztrakció – 3) a stílusfejlődési tendencia vagy stílusirányzat, röviden irányzat, esetleg áramlat. Ez a hierarchia felső szintje, amely a következőképpen absztrahálható: elsőként el kell készíteni az egymást követő korszakok ún. szinkrón metszeteit, majd a *kronológiai tengelyen haladva össze kell hasonlítani őket. Az a kategória, amely így létrehozható, általánosításként, azaz absztraktumként értelmezhető és értékelhető. (A nemzetközi szakirodalomban nem *mindenki fogadja el az általánosítással nyert stíluskategóriák, *mint egyéni stílus, korstílus létezését. E kérdés magyar visszhangjában jelentkező elismerésekre és kételyekre lásd egyebek mellett Martinkó András írását: *Kritika 1971/5.)

A hazai magyar ~ egyik jellemzője tehát a történetiség előtérbe állítása. Az ekkor már nagy elismerésnek örvendő funkcionális és strukturalista alapvetésű, jelentéstanilag jól behatárolható leíró stilisztika 1960-tól szintén Szabó Zoltán jóvoltából lett önálló egyetemi diszciplína. Oktatója először ő maga volt, majd a 70-es évek elejétől 1994-ig Józsa *Nagy Mária (*Nagy Mária">*J. *Nagy Mária). Nyugdíjazását követően *Pethő Ágnes lépett a helyébe, akinek sikerült az addig már önnön lehetőségeit kifutó leíró ~t nemzetközi vonatkozásban is új, produktív módon továbbfejlesztenie.

A leíró ~ hazai oktatásában a F. de Saussure strukturalista nyelvelméletében gyökerező Ch. Bally tanításait követve az expresszivitásra, a nyelvi elemek kifejező erejére, azaz érzelmi–hangulati–jelentés szerinti többlettartalmára összpontosító tudománynak tekintették ezt a tantárgyat. A kommunikációs összetevőktől függő többlettartalmak szerveződésének a *mikéntjét, hogyanját vizsgálták, tehát nem a régi retorikai-poétikai osztályozó (taxonomizáló) módszert alkalmazták. Leíró ~juk, A kis magyar stilisztika (Buk. 1968) megírásakor a négy szerző: Bartha János, Horváth Tibor, Józsa *Nagy Mária és Szabó Zoltán A magyar stilisztika vázlata című magyarországi egyetemi kézikönyvet (Bp. 1959) választotta *mintául. Ebben ugyanis Fábián Pál, Szathmári István és Terestyéni Ferenc már magas színvonalon összegezte *mindazokat az elméleti-módszertani újításokat, amelyek a nemzetközi szakirodalomban a 20. század első felétől világossá *tették, hogy a klasszikus retorikában/poétikában alkalmazott tanítások nem elégségesek a stílus törvényszerűségeinek megértéséhez/megértetéséhez. A modern szemantika, a rész–egész, a nyelvi elem és szövegkörnyezet kérdése ebben a vonatkozásban a ~i elméletből és gyakorlatból nem maradhat ki.

A kolozsvári szerzők nem a nemzeti stilisztika pontos hasonmását akarták létrehozni. Amazénál tömörebb, összevontabb tárgyalásmódot választottak. Szerencsésen beolvaszthatták könyvükbe az eltelt években megjelent újabb román, magyar és más nyelvű szaktanulmányok fontos megállapításait. Ugyanakkor a hazai magyar nyelv oktatásának ilyen természetű hiányait pótolandó, szükségszerűnek ítélt eklektikus tárgyalásmódra vállalkoztak. A könyvet a ~ történetének vázlatszerű összefoglalója vezeti be, és a tárgyalt stíluseszközök funkcionálását példázandó, stilisztikai elemzéseket tartalmazó fejezet zárja. Ez lett a könyv legvitatottabb része.

A stílusértékkel telített elemek rendszerező bemutatásában *mindkét egyetemi tankönyvben a szépirodalmi példáké a mennyiségi-minőségi főszerep. Nem a többi nyelvi stílus (tudományos, publicisztikai, hivatalos nyelvi stb. stílusváltozat) létének a semmibevevése az ok, hanem az idevágó előtanulmányoknak az akkor még nyomasztó hiánya.

A kis magyar stilisztika megjelenése egyben híradás volt arról, hogy az egyetemen ez a tantárgy többé nem a „Bevezetés az irodalomba” című agyonideologizált kurzus egyik korszerűtlen fejezete. Az elkövetkező csaknem három évtizedben Szabó Zoltán, *mint a stílustörténet kutatója-előadója, Józsa *Nagy Mária meg a leíró stilisztika tanáraként, igyekeztek az előadásokban továbbra is hasznosítani a modern nyelvtudomány, a matematikai nyelvészet, a szemiotika (sőt Jakobson fellépését követően az *irodalomtudomány és poétika), az információelmélet stb. ~t is érintő eredményeit. (A végső „győzelem” a szövegnyelvészeté lett.) Egyebek mellett sokban alapoztak *Károly Sándor Általános és magyar jelentéstan című könyvének (Bp. 1970) jelentésstruktúrákat értelmező elveire és osztályozási szempontjaira. Az *irodalomtudományban a strukturalizmust sikerrel hasznosító és továbbgondoló Hankiss Elemér hatása volt talán a legnyilvánvalóbb. De nem hiányozhat a modern poétika atyja, Roman Jakobson nevének a megemlítése sem: az ő tanításának hatása jól érződik az előadók és az ekkorra már önálló kutatókká váló, kitűnő szemináriumi dolgozatokat, tanulmányokat, államvizsga-dolgozatokat meg doktori értekezéseket készítő tanítványok munkáiban.

A ~ hazai művelői nem feledkeztek meg az itthoni lehetőségek kiaknázásáról sem. *Mindvégig igyekeztek követői és közvetítői lenni *mindannak, amit a román nyelvtudományban elismerésre méltónak, eredeti elvnek és a ~ban követendő, produktív módszernek tartottak.

A kolozsvári kutatócsoport tagjai, Szabó Zoltán kitűnő irányító készségének köszönhetően, a következő fórumokon jelentkeztek kisebb-nagyobb rendszerességgel: nemzetközi és hazai nyelvészeti kongresszusokon, tudományos értekezleteken, tudományos folyóiratokban, *mindenekelőtt a hazai magyar nyelvű NyIrK-ben, a magyarországi Magyar Nyelvőrben, Magyar Nyelvben, Nyelvtudományi Közleményekben; irodalmi folyóiratokban (*Utunk, *Korunk, A Hét).

A különböző helyeken, valamint az önálló tanulmánykötetekben, gyűjteményes kiadványokban (Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok. I–II. Buk. 1981, 1984), jelenségmonográfiákban közzétett eredményeik, újító jellegű elméleti, módszerbeli eljárásaik *kritikai jellemzése szintén Szabó Zoltán könyvében olvasható.

Ebben az időszakban a BBTE Magyar Nyelvészeti Tanszékén összpontosuló stíluskutatás legfontosabb eredményei a következők voltak: P. *Dombi Erzsébet több újító jellegű előtanulmány után értékes jelenségmonográfiát készített a szinesztéziáról, amelyben alkotó módon alkalmazta a modern jelentéstant, az információelméletet, valamint a stílusstatisztikát (Öt érzék ezer muzsikája. A szinesztézia a Nyugat lírájában. Buk. 1974); *Nagy Mária">*J. *Nagy Mária egy újszerű cseh strukturalista tipológia felhasználásával elkészítette a szépirodalmi kifejezési kategóriák példákkal és funkcionális elemzésekkel szemléltetett rendszerét s rámutatott e kategóriáknak a műelemzésekben való alkalmazhatóságára (A szó művészete. Bevezetés a stíluselemzésbe. Uo. 1975); *Murvai Olga a ~ időszerű kérdéseit ismertető antológiák közzététele mellett elsősorban a szabad függő beszédnek az impresszionizmusra alapozó szövegnyelvészeti vizsgálatával járult hozzá a kolozsvári iskola rangosodásához (Szöveg és jelentés. Uo. 1980); B. Dobos Magda a nominális szerkesztésmódok szövegtípusainak a stílusfestő szerepéről értekezett (A nominális szerkesztésmód a magyar impresszionista szépirodalomban. Uo. 1980); *Kabán Annamária a tudományos stílus szövegtipológiájának a megalkotását tűzte ki céljául (A magyar tudományos stílus a kezdetektől a felvilágosodás koráig. Bp. 1990).

A hazai ~ természetesen nemcsak nyelvészeti kötöttségű. Rendszerszerű irodalmi ~t nem írtak ugyan, mégis a stílus számos kérdésének a tisztázásában egyfelől az íróknak, például Páskándi Gézának, *Szilágyi Domokosnak, Deák Tamásnak volt jelentős hozzájárulása, másfelől meg a műkritikusoknak, többek között *K. Jakab Antalnak, *Láng Gusztávnak (a Kiskatedra című *Utunk-rovatban) a stíluskérdések megvitatásában, a stílus törvényszerűségeinek hiteles feltárásában. Ők az irodalmi folyóiratokban közzétett rangos esszékben, vitaira­tokban, az irodalom értő olvasására nevelő, rendszeresen megjelenő műelemzésekben fejtették ki szakavatott véleményüket, s irodalmárokként, költőkként hatásos szemléletalakító szerepük volt. Különösen az 1960-as évek voltak hangosak a stílusvitáktól (Páskándi Géza: Az önmagát és a tárgyát láttató nyelvről. *Utunk 1966/46; *K. Jakab Antal: Nyelv – vagy stílus? *Utunk 1966/51). Tanulságosak *K. Jakab Antal és *Láng Gusztáv Gondolatok a líráról címmel közölt vitaírásai (*Utunk 1968/49. és 50). *Szilágyi Domokos a jeles román esztéta, Tudor Vianu stilisztikai tanulmányainak magyarra fordításával gazdagította kortársai stíluselméleti tudását (A metafora kérdései és egyéb tanulmányok. Buk. 1967).

Stíluskutatóként jelentkezett először *Cs. Gyímesi Éva is. Neki sikerült átmentenie a nyelvészeti stílusfogalmat az irodalmiság lényegének leírásába, legváltozatosabb formáinak a vizsgálatába. Számos eredeti következtetésre jutott a tárgyias intellektuális stílus és a modern magyar irodalom változatos formáinak esztétikai-stilisztikai elemzése rendjén (Találkozás az egyszerivel. Kísérlet mai líránk értelmezésére. Buk. 1978). A 80-as évektől egyre inkább a hermeneutika felé fordult a figyelme. Könyve, a Teremtett világ. Rendhagyó bevezetés az irodalomba, megjelenése idején (1983) nem csak szakmailag, de politikailag is merész leszámolás volt a marxista jóváhagyású utánzáselmélettel. Eredeti módszerei a műalkotások retorikai-stilisztikai komponensének vizsgálatában érvényesülnek kitűnően (Álom és értelem. *Szilágyi Domokos lírai létértelmezése. Uo. 1990; Gyöngy és homok. Uo. 1992). Ebben az utóbbi tanulmányban ismét témává *tette a tran­szil­vanizmust.

Mindvégig a kolozsvári iskola tagja maradt *Murvai Olga, aki didaktikai tevékenységét a bukaresti egyetem Hungarológia Tanszékén fejtette ki. Őt tarthatjuk Szabó Zoltán legközvetlenebb munkatársának, 2007-et követően szellemi hagyatéka megőrzőjének és folytatójának.

Arról, hogy a Szabó Zoltán köré csoportosuló kutatók összegező szándékú, tematikus stílusvizsgálatot végeztek, nem csupán az eddig megemlített kiadványaik tanúskodnak, ezt bizonyítják az impresszionizmusról megjelentetett munkák (Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról. Buk. 1976),valamint más kiadványaik, *mint például a szecesszióról szóló tanulmánygyűjtemény (Arany alapra arannyal. Bp. 2002), de még inkább a szövegvizsgálat új módszereit bemutató/alkalmazó tanulmányoknak az akkor nagy szakmai újdonságnak számító kötete, A szövegvizsgálat új útjai (Buk. 1982). Az eleddig már ismert és elismert nevek mellé, *mint P. *Dombi Erzsébet, *Murvai Olga, *Kabán Annamária, újabbak sorakoznak: Túros Endre, Csutak Judit, Józsa Mária (Sándor Mária), *Sájter Laura stb. Ezekben az években ugyancsak a Szabó Zoltán, valamint *Nagy Mária">*J. *Nagy Mária irányításával sok államvizsga-dolgozat készült ~ból, jelezvén az ide összpontosuló kutatói kedv megélénkülését, a diszciplínára való érdemi felfigyelést.

Az 1989-es rendszerváltozás az egyetemen a diáklétszám és a tanári kar bővülésével, a kutatási horizontok tágításával megnövelte a stílusvizsgálat mennyiségi-minőségi lehetőségeit.

Ebben a szerencsés új helyzetben valóra válhatott Szabó Zoltánnak az a kifejezett törekvése, hogy a ~t szövegstilisztikaként fogadtassa el: hogy a stílusnak a különböző szövegszinteken elhelyezkedő elemeit szűkebb és tágabb szövegkörnyezetben kialakult kapcsolatrendszerük, hatásmechanizmusuk függvényében, pragmatikai szempontokat sem elhanyagolandó módon értelmezzék és értékeljék (Szövegnyelvészet és stilisztika. Bp. 1988).

A legmodernebb ~ban már szövegnyelvészeti támpontokat találunk (*Kabán Annamária: Egy korszerű stilisztika szövegnyelvészeti alapjai. *Korunk 1990/4). A Szabó Zoltán szorgalmazta szövegstilisztikában a Petőfi S. Jánostól kezdeményezett és kidolgozott szemiotikai textológia a maga tudományközi kapcsolataival együtt szerepel a tárgyalásmód, a felépítés meghatározójaként (Egy lehető szövegstilisztikáról. Magyar Nyelvőr 2005/4. 437–452).

Murvai Olga szövegstilisztikai kutatásaiban magas szinten valósul meg ez az elképzelés. A *Mikszáth szinkretizmusáról írott tanulmánya mellett Vers-rekviem című kötete (Kv. 2005) igazolja vissza a leginkább ezt a *minősítést. A Halottak napja Bécsben című Kányádi-vers elemzése során elméleti és módszertani szempontból egyaránt jól működő sokszempontú­sággal sikerül bebizonyítania a szöveg~ hasznosságát a stílus összetettségének, egyéni és általános jellemzőinek a leírhatóságában. Az is rendkívül tanulságos, ahogyan az inter­diszciplinaritás az elemzésben szervesen kiegészül *Murvai Olga szubjektív asszociációinak *mint szövegpragmatikai tényezőknek a stílussajátosságokat érteni és megértetni képes erejével.

A doktori értekezéssé érlelt témák legsikeresebb szerzői valamiképpen *mindig Szabó Zoltán szövegstilisztikájához tesznek hozzá értékes adalékokat, bizonyságául annak, hogy ő életképes kutatási „taktikát” dolgozott ki. Például Ajtay-Horváth Magda intertextuális megközelítésben, szupertextust absztrahálva vizsgálja a motívumok genetikus és tipológiai kapcsolatait (A szecesszió stílusjegyei a századforduló magyar és angol irodalmában. Kv. 2001), Máthé Dénes szemiotikai és stílusirányzati szempontból elemzi a költői képeket, *miközben egy pragmatikai alapvetéssel, a hermeneutikához és a kognitív nyelvészethez is közeledve vázol fel egy stílusszemiotikai koncepciót (A költői kép szemiotikai és irányzati vizsgálata a két világháború közötti magyar költészetben – expresszionizmus, szürrealizmus, tárgyias-intellektuális stílus. Kv. 2005).

A kolozsvári iskola tevékenységének a bemutatása nem zárulhat le több más, a stilisztikai hazai fejlődését előmozdító fiatal kutató nevének említése nélkül (Pletl Rita, Balla-Gurka Ilona, Benő Attila), *mint ahogy az sem érdektelen, hogy az irodalomtörténeti kiadványokban szintén fontosnak tartják a művek ~i elemzését (Egyed Emese: Levevék fejemről Múzsák sisakomat. Barcsay Ábrahám költészete. Kv. 1998).

A tanszéken folyó ~oktatás *Pethő Ágnesnek köszönhetően ma nem süppedt bele a régi mederbe (Múzsák tükre. Az intermedialitás és az önreflexió poétikája a filmben. Csíkszereda 2003). Ő egyedülállóan új perspektívát nyitott a ~ számára: a stílust kommunikáció- és médiumelméleti keretben *mint interdiszciplináris jelenséget értelmezi. Ez a szemlélet a szövegeknek élő kontextusban és mediális megformáltságukban való vizsgálatát helyezi előtérbe. A multi­mediális és intermediális viszonyok tág témaköréből elsősorban a kép és a szövegkapcsolatok stilisztikáját állítja előtérbe, stíluselemzéseiben ezért egyebek mellett két klasszikus stílusalakzatra, az ekphrásziszra és a hi­potipózisra helyezi a hangsúlyt. A nyomtatott reklám, a képvers, valamint az irodalomhoz és a nyelvhez sok szállal kötődő film elemzéséhez teremt ezzel alapot. Követőinek máris népes tábora van. Jelentkezésük a Képátvitelek. Tanulmányok az inter­medialitás tárgyköréből című reprezentatív válogatásban számottevő (Kv. 2002). Több doktori dolgozat, például a Sándor Kataliné készül ebből a témakörből, jelezvén a ~ honi tárgyváltásának kedvező fogadtatását.

A 90-es évek hazai magyar ~i kutatásait *Péntek János foglalta össze (Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti eredményeiről. Szerk. *Tánczos Vilmos és Tőkés Gyöngyvér. Kv. 2002. I. 27–28. és irodalom: 36–49). A 2001 utáni adatokat lásd a *Scientia Kiadó 2008-ig terjedő katalógusában.

(J.-N. M.)