szabadidőirodalom

oldal nyomtatása Share

szabadidőirodalom – Újabban használatos gyűjtőkategóriája mindazoknak a foglalatosságoknak – illetve az azokra vonatkozó irodalomnak –, amelyeket az emberek kortól és társadalmi rétegződéstől függően kedvtelésből űznek; ilyen például Róth Lászlónak Az új fotográfia című kötete is (Tv. 1933), amely a fényképezés akkori újdonságaival ismerteti meg az egyre szaporodó amatőröket. Elhatárolása a hivatásszerűen űzött foglalatosságoktól, mesterségektől tulajdonképpen *nem lehet egyértelmű, hiszen pl. a fényképészeti szakkönyvek bizonyos szinten a fényképezést kedvelőknek is szólnak, vagy a sport, a turisztika egyformán űzhető professzionális és amatőr szinten, a szabályaikat összefoglaló könyvek tehát egyszerre mindkét kategóriába beilleszthetők. Ugyanez érvényes a barkácsolásra, a kézimunkázásra, népi háziiparra, a sütés-főzésre is, amelyekhez olykor (de ma már egyre kevésbé) elég az általános jellegű szaktudás, és mindenképpen elengedhetetlen a kézügyesség, a beleérzés, amit az e kategóriákba tartozó kiadványok eleve feltételeznek. Ezért az ide soroltak egy része megtalálható a *sportirodalom, *szakácskönyvek, *színházművészet, *turisztikai irodalom, *vadászati irodalom szócikkekben is.

A két világháború közötti romániai magyar könyvtermésben a szerény anyagi körülmények miatt több ágazatban készültek és jelentek meg olyan könyvek, amelyeket a *bibliográfus szakrendileg helyez el, jellegük révén azonban inkább a szabadidő­irodalom valamelyik területéhez tartoznak. Ilyen könyveket találunk a sportirodalom műfajában: a sísport, a súlyemelés, birkózás, a tenisz, az asztalitenisz titkaiba bevezető könyvek népszerűségének e sportokat szórakozásból űzők sokasága a magyarázata.

Ide sorolhatók a két világháború közötti évtizedekből az olyan művek is, mint Tóth Istvánnak A magyar díszítés alapformái (Kv. 1939) c. kötete, amelyben a népi díszítőművészet alapismereteibe vezeti be az érdeklődőket, vagy *Gulyás Károly Útmutatója rajz-növendékei számára (Mv. 1930).

Kimondottan szabadidő-kitöltő az Erdélyben nagy hagyományokra visszatekintő műkedvelő színjátszás, amelynek főképp az e műfajt kedvelők számára írt színdarabok számát tekintve az irodalma is gazdag (*műkedvelő játék, *Műkedvelők Színháza, *Műkedvelők Színpada). Ritka viszont a műkedvelő színjátszókat szakmai ismeretekkel ellátó erdélyi könyv – az ilyen irodalmat inkább a *Művelődésben közölt színdarabokhoz fűzve, 1979–82 között a folyóirat *Játékszín c. mellékletében találni. Érthető, hiszen ezeknek az alkalmi együtteseknek az előadásait legtöbbször némi színpadi ismerettel is rendelkező személyek rendezték, s gyakran fontosabb volt a helyi – szűkös – körülményekhez való alkalmazkodás képessége, mint a színházi rendezői, kosztüm- vagy díszlettervezői munka.

A szabadidőirodalomhoz sorolhatók a *játékoskönyvek. Egyrészt az olyanok, amelyeknél nyilvánvaló a játéknak mint közösségi nevelőszerepet teljesítő foglalatosságnak a hasznosítása: Kovács Lajos: Gyermekjátékok (Déva 1927); Imre Lajos: Az *ifjúság játékos könyve (Kv. 1929); a 20. század második feléből Marto­nossy László és *Sóvágó Margit Pionírjátékok (Buk. 1960); Vargha Balázs: Játékkoktél (uo. 1972); Mirk László: Szórakoztató játékok (uo. 1980) c. könyvei, másrészt a sportjátékokat ismertető kiadványok. Ez utóbbiakból nem sok van a két világháború közötti időszakban – valószínűleg az érdeklődés ennél sokkal nagyobb volt, csak a sakk és a bridzs közönsége jelentett keresletet az e tárgykörben megjelent összesen néhány könyvre (Fischer Béla: A modern kontakt bridge kézikönyve. Nv. 1932; Szömörkényi Rezső: Bridge. Arad 1934). A hetvenes-nyolcvanas években viszont jó néhány könyv jelenik meg ebben a műfajban, közülük kettő érdemes kiemelésre: Áros Ká­rolytól a Sportjátékok könyve (Buk. 1980), valamint *Bartha Béla és *Szakács József Vitorlázó és sárkányrepülés c. kötete (uo. 1981).

A szabadidőirodalom körébe is sorolhatók a *turisztikai irodalom azon kötetei is, amelyek nem elsősorban turisztikai nevezetességeket, fürdőhelyeket ismertetnek, hanem inkább a természetjárók érdeklődését kívánják kielégíteni, hiszen a szabadidő hasznos és kellemes eltöltésének ez a formája – amint azt az *Erdélyi Kárpát-Egyesület története is mutatja – már az I. világháború előtt is népszerű volt az erdélyi magyarság körében. A *Bányai János szerkesztette *Székelység 1923–39 között egész sorozattá alakuló füzetekben Előpatak, Torja, Tusnádfürdő, a Gyilkos-tó, a Szent Anna-tó és a Mohos természeti szépségeihez csinált kedvet, Székely Géza a Nagykőhavasra csalogatott (1936), *Tréger Lajos a nagybányai kirándulók népszerű útmutatóját kínálta a közönségnek (1935), *Vámszer Géza egész Csík vármegye turistakalauzát írta meg (1934), *Záray Jenő Arad és Arad megye természeti szépségeit kínálta (1934). Még átfogóbb érdeklődést kívánt kielégíteni Köstler Artúr Erdélyi turistakalauza (1925), illetve *Tulogdy János két könyve, a Turisták és cserkészek könyve (1929) és A túravezetésről (1933).

Megélhetési foglalkozásból kimondottan szabadidő-foglalatossággá vált korunkra a vadászat-halászat. Nálunk ma már nem elsősorban megélhetésből, hanem „sportból” űzik, bár a vadászok-halászok a társadalom megkülönböztetett rétegét alkotják. Ezek az ősi foglalkozások ma inkább a természettel való találkozás élményt nyújtó alkalmai, amit a *vadászati irodalom körébe sorolható könyvek is jeleznek.

(K. N.)