Szabó Csaba (Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – 2003. máj. 23. Szombathely)

oldal nyomtatása Share

Szabó Csaba (Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – 2003. máj. 23. Szombathely) – zeneszerző, zenetörténeti szakíró. Marosvásárhelyen érettségizett a Zenei Líceumban (1953), majd a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatóriumban szerzett diplomát zeneszerzés szakon (1959). Marosvásárhelyen Trózner József, Kolozsváron *Jodál Gábor tanítványa. 1959–67 között a marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes karmestere, közben 1963-tól a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola adjunktusa (1987-ig). 1969–75 között tagja volt a *Művelődés szerkesztőbizottságának; közreműködött szakmai tanfolyamok, kórustalálkozók szervezésében. Szerkesztette a Zenetudományi írások első kötetét (Buk. 1977). 1961-től tagja volt a Román Zeneszerzők és Zenetudósok Szövetségének, 1979–86 között titkára a Szövetség marosvásárhelyi fiókjának. 1988-ban áttelepült Magyarországra, Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanár, egy ideig tanszékvezető volt. 1989-től a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, a Kodály Társaságnak, valamint a Bárdos Lajos Társaságnak tagja.

Sokoldalú munkásságában szorosan összefonódik a zeneszerzés, a *zeneírás és a nevelői munka.

Gyakran közölt zenei vonatkozású tanulmányokat, publicisztikát is. Pl.: Hatékony zeneoktatásért (*Igaz Szó 1970/1); Nyelv és prozódia (*Korunk 1974/10); A romániai magyar zeneszerzők zenepedagógiai művei (*Művelődés 1975/11); A szászcsávási hagyományos harmónia (in: Zenetudományi írások 1977); A magyar *népzene ötfokú hangsorai és szolmizációjuk (*Művelődés 1982/11. – angolul a budapesti 1982-es Nemzetközi Kodály-konferencia Bónis Ferenc, Szőnyi Erzsébet és Vikár László szerkesztette kötetében. Bp. 1986); Jelleg és prozódia. Szöveg és zene a Cantata Profanában (in: Zenetudományi írások 1983).

Zenekutatóként és zeneszerzőként elmélyülten foglalkozott a népi éneklés hagyományaival: az ő előadásai, dolgozatai révén jutott el a köztudatba a szászcsávási harmóniás éneklési mód; ezt mélyíti el a 18. századi erdélyi magyar harmóniás énekek 2001-es kiadása révén.

Zeneszerzői munkássága is sokrétű: nagyszabású vokál-szimfonikus művektől a dalciklusokig, zenekari művektől a kamarazene-darabokig sokféle műfajban és sokat alkotott. Vokál-szimfonikus művei: Beszterce kantáta (országos I. díj, 1959); Csángó dalok a tatár fogságból (1968); Requiem egy kislányért (gyermek narrátorra, gyermekkarra, vegyes karra, szoprán, tenor- és baritonszólóra, valamint zenekarra, 1984); Szent Márton mise (2002); Szent Cecília mise (2003). Kórusművek: Csángó népdalok (női karra, 1958); Öt madrigál középkori erdélyi latin költők verseire (1968); Egyszerű ének (két füzetben, 1968, 1970); Énekek éneke (Salamon király versére, férfikarra) (1972); Közmondások (1972); Két darab 12 női hangra: I. Magánhangzók, II. Mássalhangzók (1981); Epithalamium A. R. D. Fairburn versére (1985); Öt zsoltár Károli Gáspár szövegére (1991); Istennek félelme (vegyes karra és orgonára, 1991).

Gyermekkari műveiben Weöres Sándor (Újévi jókívánságok, Alkonyi felhők, Dongó, Pletykázó asszonyok), *Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, *Majtényi Erik és mások versei ihlették. Több művében az énekhangot változatos hangszeres együttesek kíséretével társítja: Két dal régi kínai versekre (mezzoszoprán, zongora, 1956); Matrózdal (bariton, zongora, 1960); Három csángó népdal (énekhangra és zenekarra, 1961); Öt dal *Dsida Jenő verseire (szoprán hangra és zenekarra, 1969); In memoriam Józsa Béla (12 énekhangra és 36 hangszerjátékosra, 1977); Öt dal *Kányádi Sándor verseire (bariton hangra és zongorára, 1980); Hommage à Lajtha László. Három erdélyi népdal (szoprán hangra és zongorára, 1986); Töredékek Babits Mihály verseire (szoprán, brácsa, zongora, 2002).

A zenés színpad számára alkotott művei: Aranyszőrű bárány (balett, 1958); A betyár balladája (balett, 1966); Kis építők (gyermekopera, 1965). Színpadi zenét írt Molnár Ferenc (Liliom, 1965), *Bajor Andor (Paródiák, 1965), Arany János (Toldi, 1966), *Tamási Áron (Énekes madár, 1966), Katona József (Bánk bán, 1971) és mások műveihez. Dalos-táncos játékai: Bokréta (1961); Törökbúzahántás Magyarózdon (1964); Királyfalvi szőlőhegyen (szüreti játék, 1971); ez utóbbiak egy részét a Székely Népi Együttes számára komponálta. Kísérőzenét írt több színpadi mű (Rómeó és Júlia, Liliom, Énekes madár, Lúdas Matyi, Bánk bán), valamint bábszínházi darab (Toldi, Csodatarisznya, Csongor és Tünde) előadásához. Zenekari művei: Rondo Concertante (hegedűre és zenekarra, 1963, bemutatta Ruha István 1964-ben); Naenia (zenekarra és magnetofonzenére, 1966); Passacaglia Kájoni János Székely miséjének Kyrie eleison dallamára (vonószenekarra, 1975; megjelent *Electrecord lemezen is); Üvegszilánkok között (változatok zenekarra, 1976; *Electrecord lemezen is); Kis erdélyi szvit (kamarazenekarra, 1983; újrakiad. 1997).

Változatos összetételű együtteseket foglalkoztatnak kamaraművei: Fúvós szerenád (fuvolára, oboára, klarinétre, kürtre, fagottra, 1956); Ifjúsági vonósnégyes (1958); Sonata con ritmo di ballo (fuvolára és zongorára, 1965); Szonáta (rézfúvósötösre és magnetofonzenére, 1975); Négy kis darab (hegedűre és zongorára, 1978); Szvit gordonkára és kolompokra (1978); Négyen a térben (vonósnégyes, 1979); Öt duó (hegedűre és gordonkára, 1980); Duó szaxofonra és fagottra (1984); Looking back (gordonkára és zongorára, 1992); Imák hegedűre, orgonára és magnetofonra (1999).

Fontosabb zongoraművei: Parlan­do giusto e corale (zongora, 1973); Conversations (zongorára és ütőkre, 1983). A preparált zongorát is alkalmazta Mikor Csíkból kiindultam (1974); Moving away, 8 változat Bartók Béla témájára (1981); Öt darab orgonára (1998) c. műveiben.

Önálló kötetei: Hogyan tanítsuk *korunk zenéjét? (Buk. 1977); Zene és szolgálat. Cikkek, tanulmányok (uo. 1980); Csángó-magyar daloskönyv 1972–1988 (Seres Andrással, Bp. 1991); Erdélyi magyar harmóniás éneklés a XVIII. században (Bp. 2001. CD; a háromkötetes, 300 fakszimilét bemutató munkát az MTA millenniumi pályázatán Arany Díjjal tüntették ki); Adalékok a *népzene prozódiai kérdéseihez (Szombathely 2003). Elnyerte a Román *Művelődési Érdemrend III. fokozatát (1968), a Román Zeneszerzők és Muzikoló­gusok Szövetségének Díját (1978) is.

Összeállította az ének–zenetanítás tantervét az általános iskolák I–IV. osztálya számára (Buk. 1972).

Marosi Ildikó: Sinus-generátor és siratóének. *Utunk 1967/34. – Pintér Lajos: Tovább a bartóki úton. Sz. Cs. zeneszerző. *Előre 1969. aug. 31. – Benkő András: Sz. Cs. *Művelődés 1971/1; uő: Dalok Dsida-versekre. *Utunk 1978/34. – Simon Dezső: Párbeszéd az alkotóval. Sz. Cs. *Utunk 1972/50. – Terényi Ede: Sz. Cs.: Passacaglia. In: *Zenetudományi írások 1977; uő: Arcképvázlat Sz. Cs.-ról. *Igaz Szó 1983/6. – László Ferenc: Tanítsuk – a zenét! *A Hét 1977/34. – Szőcs István: Zene és – darázsfészek. *Utunk 1980/50. – Szenik Ilona: A moldvai csángómagyarok énekei. *Erdélyi Múzeum 1993/3–4. – Angi István: Itthon és otthon – pillanatfelvételek egy életműről. Krónika 2003. jún. 7–8.

(B. J.)