Szabó Gyula

oldal nyomtatása Share

Szabó Gyula (Homoródalmás, 1930. szept. 11. – 2004. dec. 21. uo.) – elbeszélő, regényíró. Középiskoláit Székelykeresztúron végezte, majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári képesítést (1954). 1954–57 között az ÁIMK kolozsvári szerkesztőségében, 1957-től az *Utunknál szerkesztő, a lap prózarovatának vezetője.

Elbeszélésekkel 1953-ban jelentkezett az *Utunkban, s mindjárt felhívta magára a figyelmet a kor hivatalos sablonjain túllépő valóságlátásával, alakjainak életteli frissességével. Napirendi pont c. novellája, amelyben „a baloskodás áldozataként kuláknak minősített főszereplő története nem csak bürokráciaellenes szatíratéma, hanem felcsillan benne a konok igazságkeresés, mellyel az író eszmény és valóság, elvek és élet megfelelését kéri majd számon” (Kántor Lajos), az 1953 utáni „olvadás” nagy visszhangot kiváltó írása volt. Átütő sikert aratott Gondos atyafiság c. regényének első (mindjárt románra is lefordított) kötetével (Buk. 1955; románul 1957), amely a korábbi „kollektivizálási regények” sematikus faluábrázolásával szakítva, egy székely falu életét hitelesen, a közösségi és magánélet teljességében ábrázolta. A regény színteréül választott Székelylok mindennapjait is a közös gazdálkodásra való áttérés viharai kavarják fel, de a kötelező rekvizitumok: a kulákmesterkedések, a középparaszt előírás szerinti ingadozása, a falusi kommunisták balos túlzásai mögött a szereplők sorsát az élet valóságos konfliktusai: szerelem és csalódás, látszattisztesség és tragédiába torkolló vétség határozzák meg. Az egyének boldogságát és boldogulását ebben a regényben nem a *kritika „elvárásai” szabják meg, hanem a bennük rejtőző emberség (vagy embertelenség). ~ folytatója a magyar próza Móricz és *Tamási Áron nevével fémjelzett vonalának, anélkül hogy utánzójuk lenne.

~ második kötete 1958-ban már a hazai irodalmi élet dogmatikus visszarendeződésének légkörében jelent meg és támadások célpontja lett: a korábbi sémákat kérték tőle számon, azt, hogy „székelyloki távlatból” látja és mutatja be a falut. Sőt egyes kritikusai még szerelmi jeleneteinek frissességét is szemére vetették, a „szocialista erkölcs” nevében. A magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások időszakában a második kötettel kapcsolatos *kritika az írótársadalom megfenyítésére is alkalmas volt: magát a szerzőt is meghurcolták, a kiadó „vétkes” szerkesztőjét megfosztották állásától. Az 1961-ben megjelent harmadik kötet felemás megoldásaival magán viseli az előzmények nyomait, de a szerző végső fokon mégsem köt kompromisszumot az „elvárásokkal”, sőt a teljes regény 1964-ben megjelent átdolgozott második kiadása – egységes koncepció szerint – inkább az első kötet szellemét képviseli.

A hetvenes években ~ művészete – Görömbei András megállapítása szerint – „erősen gondolativá vált, de ez nem járt együtt elvontsággal vagy lírizálódással, megőrzi, sőt dokumentálással fokozza epikus tárgyszerűségét”. Ezt érhetjük tetten Gólya szállt a csűrre c. könyvében, amelyben szüleinek s velük együtt a maga belső etikai normáit őrző egykori szülőfalunak állít emléket, s amelyben – mintegy előlegezve kései önéletrajzi visszaemlékezés-folyamát – a történet szálára naplófeljegyzéseket, leveleket, az egykori idők dokumentumait fűzi fel. Tematikailag ehhez kötődik a két évtizeddel későbbi Kegyetlen kegyelet is, amelyben testvérbátyja váratlan halála után teszi mérlegre azt, hogy mit is jelentett számára a szülőfalu és az a családi közösség, amely elindította az életbe.

Erőteljesen dokumentum-beágya­zottságú 1978-ban indított történelmi regényfolyama, A Sátán labdái, amelyben 17–18. századi erdélyi krónikák szövegeit kollázstechnikával építőelemként használja fel, de saját nyelvét is a felhasznált forrásokhoz archaizálva idézi meg az Erdélyi Fejedelemség történetének hanyatló évtizedeit, a török és német között immár függetlenségét megvédeni is képtelen Apafi Mihály fejedelem korát.

A 80-as évek agresszív többségi nacionalizmusával szemben nem csak áttételesen, az erdélyi múlt és a székely népélet valóságának megelevenítésével tiltakozik, de egyike azoknak, akik felemelik szavukat Ion Lăncrănjan (Cuvânt despre Tran­silvania [Egy szó Erdélyről. Buk. 1981]) magyarellenes uszításával szemben: terjedelmes röpiratban leplezi le a gyűlölködés magvait állami segédlettel széthintő könyvet és szerzőjét.

A romániai változások utáni időszakban – többszöri szívinfarktussal küszködve – írja meg visszaemlékezéseit (Képek a kutyaszorítóból), amelynek négy kötete nem csak saját írói pályáját eleveníti fel, hanem a korszak irodalmi és közéletét is gazdagon dokumentálja, beépítve a diktatúra évtizedeinek számos – a nyilvánosság számára korábban ismeretlen – fontos dokumentumát, ez alkalommal nem a 17. század végi Erdély, hanem saját kora erdélyi magyar sorsát állítva a történések középpontjába.

1963-ban Állami Díjjal, 1978-ban és 1985-ben a Romániai Írószövetség prózadíjával, 1990-ben Kortárs-díjjal tüntették ki.

Kötetei: Gondos atyafiság (I–III. Buk. 1955–61; 2. átdolg. kiad., uo. 1964); Annyi baj legyen (elbeszélések, uo. 1956); A szülőföld szimfóniája. Terepjárás (uo. 1961); Fűhúzó április (elbeszélések, uo. 1961); Szerelmünk havában (novellák, uo. 1967); Húgom, Zsuzsika (regény, uo. 1968); Gólya szállt a csűrre (novellák, emlékezések, vallomások, uo. 1974); Tinta és tulipán. Kubai napló (uo. 1977); Laczkó Rózsa balladája (novellák, uo. 1978); A Sátán labdái. Történelmi tudósítás. I. Függőleges veszedelmek (uo. 1978); II. A romlás útjain (uo. 1979); III. Órás fejedelem (uo. 1980); IV. Rozsda a kardon (uo. 1981); V. A béke hamuja (Csíkszereda 2002); Volt egyszer egy gyermekkor (elbeszélések, Buk. 1979); Má­tyus­ka macskája (válogatott írások, uo. 1984); Három a tánc (esszék, uo. 1985); Társaim. Kerti képek. (uo. 1988); Ostorod volt-e Rodostó? (esszéregény, uo. 1991; ua. Bp. 1995); Kegyetlen kegyelet. Búcsú a bölcsőhelytől (Kv. 1996); Képek a kutyaszorítóból. Műhelytitkok szabadon. I–IV. (Csíkszereda 2001–2002).

Az író vallomásai önmagáról, írói hitvallásáról: Az első „ihlet”. *Igaz Szó 1963/7. – Írók műhelyében. *A Hét 1979/28. – „Képes Krónika”. *Igaz Szó 1980/1. – Sz. Gy. műhelyében. *Igaz Szó 1980/10.

Gondozta édesapja háborús naplóját (A névtelen katona. Bp. 1994).

Román nyelvre a Gondos atyafiság I. kötetét Nicolae Balotă (Buk. 1957), novelláit Gelu Perian [Păteanu] (uo. 1956) és N. A. Străvoiu (uo. 1961) fordította, egy kötetnyi válogatott novellája oroszul is megjelent 1962-ben a Biblioteka Narodnaja Rumynija sorozatban.

Nagy István: Amit többször is érdemes elolvasni. *Utunk 1953/41; uő: Sz. Gy.: Napirendi pont. *Igaz Szó 1954/5–6. (Mindkettő újraközölve a szerzőnek A harc hevében c. kötetében. Mv. 1957.) – Gálfalvi Zsolt: „Új nagy írót küldött a falu”. *Utunk 1955/49; uő: Régi és új dogmák. *Igaz Szó 1956/5; uő: Sz. Gy. hűtlensége. *Igaz Szó 1958/4; uő: Az írástudó hűsége. *Előre 1980. szept. 21.; uő: Az idő kötései. *A Hét 1980/37, 40; uő: Történelmi tudósítás Sz. Gy. születésnapjára. *A Hét 1990/37. – Széll Zsuzsa: Amit rögtön el kell mondani. *Utunk 1955. okt. 28. – Marosi Péter: Sz. Gy.: Gondos atyafiság. *Igaz Szó 1955/11; uő: Székelyloki dolgokról. *Utunk 1958/46; uő: Szabálytalan remeklés. *Utunk 1964/42; uő: Olyanok, mint Gondosék, csak egészen mások. *Utunk 1967/45; uő: Téma, variációkkal. *Utunk 1968/39; uő: Munkák és napok. *Utunk 1974/33; uő: Sz. Gy. In: A romániai magyar irodalom története. Tankönyv a XII. osztály számára. Buk. 1977; uő: Kalliopé, mint Klió? *Utunk 1978/32; uő: Háromszázhúsz éves grand guignol. *Utunk 1980/9; uő: A leghosszabb kurta. *Utunk 1980/37. – Szász János: A Gondos atyafiság. *Előre 1955. nov. 12. – Czine Mihály: Sz. Gy.: Gondos atyafiság. Új Hang 1956/1. – Csehi Gyula: Értékes könyvről igényesebb, elmélyültebb bírálatokat! *Igaz Szó 1956/2. – Kovács György: Egyénítés és korrajz. *Igaz Szó 1956/3. – Láng Gusztáv: Bátorság és humanizmus. *Utunk 1956/51; uő: Új arcképek – régi ecsettel. *Korunk 1962/10; uő: Szerelemmel való játék. *Utunk 1964/46; uő: A történelem eszményei és az eszmény történelme. *Utunk 1980/37. – K. [Kovács János]: A Félrejáró Salamon és a Gondos atyafiság a román *kritika mérlegén. *Utunk 1957/25. – Hajdu Győző: Árboc tövében árnyék a mérce. *Igaz Szó 1958/7; uő: A Gondos atyafiság gondjairól. *Igaz Szó 1961/11. – Kacsó Sándor: Egy félresikerült könyv. *Korunk 1958/12. – Kovács János: Ne csak a fákat, az erdőt is. *Előre 1958. nov. 16.; uő: Megoldás vagy feloldás. *Előre 1961. júl. 1.; uő: A mű beérett. *Előre 1964. jún. 19.; uő: Felfedező úton. *Igaz Szó 1967/12; uő: A szárnyalás regénye. *Előre 1968. júl. 13. – Szőcs István: Gondos atyafiság. I–III. *Utunk 1961/48; uő: Erósz és a múzsák. *Utunk 1966/42; uő: Az izgalmas elem egy-két kérdése. *Utunk 1966/43; uő: Sz. Gy.: Húgom, Zsuzsika. *Utunk 1968/24; uő: Műérték és „használati” érték. *Művelődés 1978/9; uő: Európa-szalon. Helikon 1995/3. – Baróti Pál: Gondosék, Akáczosék és a folytatás. *Korunk 1962/5; uő: Elmélyülés az intellektualitás útján. *Utunk 1966/45. – Sőni Pál: Korszerűség és drámaiság. *Igaz Szó 1962/2; uő: Sz. Gy. In: A romániai magyar irodalom története. Buk. 1969. 265–269. – Taxner Ernő: Sz. Gy.: Gondos atyafiság. *Kritika 1965/2; uő: A Sátán labdái, Sz. Gy. „történelmi tudósítása”. Magyar Nemzet 1980/163. – Kántor Lajos: Megszaladt az idő. *Előre 1967. nov. 10; uő: Sz. Gy. In: Romániai magyar irodalom. 1944–1970. Buk. 1973. 204–210. – Huszár Sándor: Elődök és utódok. *Utunk 1968/6; újraközölve: Az író asztalánál. Buk. 1969. – Bálint Tibor: A magány polgárjoga. *Utunk 1969/20. – Deák Tamás: Változott egekben. *Utunk 1969/49. – Margócsy József: Sz. Gy.: Szerelmünk havában. Kortárs 1969. 488. – Páskándi Géza: Levélportré Sz. Gy.-ról. *Utunk 1971/3. – Király László: Sz. Gy. a XVIII. században. *Utunk 1972/16; uő: Sz. Gy. *A Hét 1980/37. – Szilágyi István: A hatvanéves Sz. Gy. köszöntése. Helikon 1990/37. – Sz. Gy.: Ostorod volt-e Rodostó? *Korunk 1991/12. – Márkus Béla: „Menni vagy nem menni”. Helikon 1991/4. – Bitskey István: Ostorod volt-e Rodostó? Alföld 1992/6. – Bogdán László: Ostorod volt-e Rodostó? *Látó 1992/10. – Fábián Ernő: Történelmi különtudósítások. *A Hét 1992/4. – Görömbei András: Napjaink kisebbségi magyar irodalma. Bp. 1993. 39–44. – Lászlóffy Aladár: Sz. Gy. 65 éves. Helikon 1995/21. – Szakolczay Lajos: A névtelen katona. Kortárs 1995/10. – Mózes Attila: Sz. Gy. 70 éves. Helikon 2000/17. – Filep Tamás Gusztáv: Széljegyzetek Sz. Gy. hetven évére. Helikon 2000/23. – Oláh Sándor: Sz. Gy. Zárszámadása. Közelítések az élet­műhöz. Székelyföld 2005/9.

(D. Gy.)