Széchenyi István emlékezete

oldal nyomtatása Share

Széchenyi István emlékezete – Széchenyi Istvánnak kiterjedt kapcsolatai voltak a reformkorban az *erdélyi reformnemességgel is, felbecsülhetetlen azoknak a száma, akikhez már akkor eljutottak művei. *Benkő Samu szerint „…olyan íróktól kezdve, *mint Bölöni Farkas Sándor, Újfalvi Sándor, Jósika *Miklós, Kemény Zsigmond, Pálffy János, el egészen vidéken élő nevelőkig, állami és törvényhatósági tisztviselőkig, az olvasótársaságokba tömörült diákokig, már-már megszámlálhatatlanok hívei” (Újrakezdések. Csíkszereda 1996. 86), aminek magyarázata, hogy „…az *erdélyi *hírlapirodalom munkatársai a kezdeti rövid, a lóversenyek eredményeiről szóló hírek közlése után hamarosan elemző írásokban is foglalkoztak Széchenyi alkotásaival. Így aztán gyors egymásutánban megjelenő könyveiről éppen úgy tudósítják az érdeklődőket, *mint azokról a vállalkozásokról, melyeknek ötlete, szervezése, irányítása az ő nevéhez kapcsolódik” (uo. 87). 1832-től *Erdélyben is sorra alakulnak a Széchenyi kezdeményezését követő kaszinók (1833-ból már Kolozsváron, Tordán, Nagyenyeden, Zilahon, 1834-ből Nagykárolyban, 1835-ből Marosvásárhelyen vannak létezésükről adatok), s a kolozsvári kaszinó a szellemi háttere a Brassai Sámuel szerkesztette Vasárnapi Újságnak, amely rendkívül sokat tesz Széchenyi eszméinek *erdélyi elterjesztéséért.

A halála utáni évtizedekben, főképp a kiegyezés után, ezeknek a kapcsolatoknak számos dokumentuma került nyilvánosságra: erre utalnak közzétett levelei (Bölöni Farkas Sándorhoz, Döbrentei Gáborhoz, Jósika *Miklóshoz, Kölcsey Ferenchez, Szász Károlyhoz, Wesselényi *Miklóshoz, a Bihar vármegyei, illetve a Temes megyei karokhoz és rendekhez, sőt Andrei Şaguna ortodox püspökhöz is), *erdélyi lapok (így a K. Papp *Miklós szerkesztette Történeti Lapok és Hölgyfutár), *erdélyi kutatók (Ferenczi Zoltán, K. Papp *Miklós, Nemes Ödön) közleményei, cikkei.

Szellemi hagyatékának értékelésében, a kor köztudatába való beépítésében már az I. világháború előtt olyan *erdélyi tudósok is szerepet játszottak, *mint a pedagógus Imre Sándor, a kolozsvári Református Kollégium egykori tanára, *Kenessey Béla református püspök, Márki Sándor, Szilágyi Sándor, Teleki Domokos.

A két világháború között, a kisebbségi helyzetben új értelmezések születtek. Már az MTA megalapításának centenáriumán, 1925-ben és ahhoz kapcsolódva idézte emlékét az *Erdélyi Irodalmi *Szemlében *Borbély István és *Balogh Artúr (utóbbi később, a *Magyar Nép Könyvtára sorozat számára önálló kötetben is kiadta kiegyensúlyozott Széchenyi-életrajzát), szellemiségének a Kárpátokon túli román körökbe való kisugárzását *Bitay Árpád tárta fel több tanulmányban is, *Paál Ferenc Széchenyi, Kossuth és Deák nevével a magyar politika előtt álló három lehetőséget tette mérlegre (A *szabadság útján. Széchenyi, Kossuth és Deák Magyarországa. Kv. 1939), később *Jancsó Elemér foglalkozott Széchenyi és Döbrentei Gábor, az első *erdélyi magyar tudományos folyóirat megalapítója kapcsolatával, Gál István a fiatal Széchenyi angliai tapasztalataival, gazdaságpolitikájának aktuális gondolatait pedig *Kislégi Nagy Dénes foglalta össze. Figyelemmel kísérte az *erdélyi sajtó az újabb Széchenyi-irodalmat is: a döblingi irodalmi hagyatékot közzétevő Széchenyi-kötetről Kiss Ernő írt (*Erdélyi Irodalmi *Szemle 1926/3–4), a Széchenyi vallomásai és tanításai című antológiáról *Csűry Bálint (*Erdélyi Irodalmi *Szemle 1927/1), Angyal Dávid Széchenyi-könyvéről *Gyalui Farkas (*Erdélyi Irodalmi *Szemle 1928/2), a Széchenyi napjai című kötetről Szabó István (*Erdélyi Helikon 1942. 544–545), *Németh László Széchenyijéről Parajdi *Incze Lajos (*Pásztortűz 1943/1).

Ezeknél a reagálásoknál mélyrehatóbb volt az, hogy *Makkai Sándor 1931-ben, a Magunk revíziójában Széchenyire is épülő *erdélyi nemzetstratégiát fogalmazott meg. „…tagadhatatlan – írja a két világháború közötti *erdélyi Széchenyi-kultuszt elemző Nagy György –, hogy Makkai mondanivalóját jelentős részben Széchenyi inspirálta… kemény kritikai hangvételében, a húszas évek *erdélyi közügyi viszonyaival és közéleti állapotaival kapcsolatos bírálatában ugyanúgy ott érezzük Széchenyi szellemiségét, *mint a »lelki imériumra« vonatkozó felfogásában vagy a magunk hibáiért viselt felelősség vállalásának következetes szorgalmazásában” (*Erdélyi Múzeum 1992/1–4).

Szerinte azonban Széchenyi örökségéhez igazából a 20. század 30-as évei első felének fiatal *erdélyi értelmisége jutott el: az *Erdélyi *Fiatalok, amelynek szellemi vezére, *László Dezső külön könyvet is szentelt ennek (Akarom: tisztán lássatok. Széchenyi István és a magyar jelen. Kv. 1933); másfelől az 1935-ben Kolozsvárt indított *Hitel csoportja az, amely a folyóiratcím választásától kezdve egész szellemiségében az ő eszméinek 20. századi folytatója kívánt lenni. „A meglévő viszonyokból – írja már az „első *Hitel”-ben *Venczel József – lassanként, lépcsőzetesen fejthető ki, ami új.” S Széchenyire alapozva megerősíti: „Az önismeret és az önkritika indította belső reform – a *mi legmagasabb rendű célunk” (A *Hitel és a közvélemény. *Hitel 1935/2). *Albrecht Dezső pedig a „második *Hitel” programcikkében így fogalmaz: „A *Hitel ez évi első számát bizalommal helyezzük olvasóink asztalára. Úgy érezzük, feladatot teljesítünk akkor, amikor tanúságot teszünk az *erdélyi fiatal magyarság hitéről s népünk önmagába vetett *hitelét óhajtjuk. Széchenyi gondolata: a »hitel« tágasb értelemben hinni és hihetni egymásnak. Nem a »nemzedéki önzés« vezet. Csak önismeretre törekszünk, hogy a magunk erejéből való felemelkedést megkönnyítsük” (*Hitel 1936/1). Tulajdonképpen ennek az egész nemzedéknek az értékelését fejezte ki Juhász István, amikor így írt: „Ma Széchenyi-divat tartja uralma alatt a magyar földet. A *mi számunkra azonban Széchenyi többet jelent. Saját korának kérdéseivel szembeni állásfoglalása *minket, kik ugyanazon folyam: a magyar élet sodrában, az övéhez hasonló korban állunk, tanított, nevelt, kérdéseinket megvilágította. Széchenyi életünk kiszakíthatatlan részévé lett és gondolkodásunk kiindulási pontjává” (Hitel. *Hitel 1935/2).

A későbbiekben a folyóirat több cikkben, tanulmányban tételesen is foglalkozik Széchenyi művével, illetve a reá vonatkozó újabb irodalommal (Ravasz László, Kovrig Béla, *László Dezső), amikor pedig már fenyegető közelségbe kerül a háború végkimenetele, időszerűvé válik szellemi hagyatéka: *Mikó Imre Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája címmel közöl tanulmányt, s a folyóirat egyik utolsó – 1944 májusában megjelent – számában, a várható jövőre néző aggodalommal, összeállítást közöl a szerkesztőség a Kelet Népéből, ezzel a címmel: A nemzeti jövő gondja.

A II. világháború után évtizedeken át a kommunista ideológia szerint átértelmezett Kossuth-modell volt a mérce, Széchenyi művére ebben az időben jóformán még csak utalás sem történt. Csak az 1960-as évek végétől kerülhetett a romániai magyar írás művelői figyelmének körébe szellemi hagyatéka: előbb Köllő Károly közölt tanulmányt George Bariţ és Széchenyi István címmel (*Művelődés 1968/9), feltárva kettőjük gondolkodásmódjának rokon vonásait, s az *erdélyi reformkor nagy román politikusának Széchenyi szerepét és eszméit nagyra értékelő írásait, majd a Kriterion Könyvkiadó Téka-sorozata számára *Benkő Samu rendezett sajtó alá 1981-ben egy kis válogatást akkor már *Jékely Zoltán és Györffy *Miklós fordításában magyarul is teljes terjedelmében olvasható *naplójából Közjóra való törekedések címmel, s ugyanő közölt tanulmányt az *Utunkban is (Széchenyi szuverenitása. 1981/38). A következő években aztán – részben a Téka-kötet visszhangjaként – újabb *erdélyi reagálásokra került sor, mégpedig a nyolcvanas évek elején az *erdélyi közéletbe belépő *fiatalok tollából (Bréda Ferenc: *Utunk 1982/13; *Fábián Ernő: *A Hét 1981/5; Tőkés László: *Szemle">*Református *Szemle 1981/4), majd nagyobb tanulmányok is készültek, illetve jelentek meg kötetekben is: *Benkő Samu említett két tanulmányát Őrszavak című, 1984-es kötete, *Fábián Ernőnek A „józan theoriák” apostola címet viselő tanulmányát pedig A példaadás erkölcse című, ugyancsak 1984-es kötete tette szélesebb körben is ismertté.

Mindkettő azokban az években született, amikor a diktatúra elnemzetietlenítő rohama már nyíltan jelentkezett, így nem véletlen, hogy a Széchenyit ekkoriban idézők reá hivatkozva ezzel a kurzussal szemben kívánták felfegyverezni a kisebbségi magyarságot. *Benkő Samu a közszolgálatot az élet értelmének valló, a nemzeti önismeretet és az önnön hibáink felismerésére való képességet *mindennél fontosabbnak tartó, elgondolásait a gyakorlat próbájának alávető Széchenyit állította a *napló szemelvényeinek olvasója elé, azt a politikust, aki „…az anyanyelv jogainak megszabdalását erkölcsileg ítéli el, s természeti törvényként hirdeti, hogy »másnak soha olyat ne tégy, *mit tőle nem fogadnál örömest«.” E figyelmeztetés kapcsán idézte Ioan Lupaş román történetírót, aki 1910-ben Széchenyire hivatkozva utasítja el az I. világháború előtti magyarosítás „szerencsétlen irányzatát”. *Fábián Ernő Széchenyiből kiindulva az államnemzeti nacionalizmus kizárólagosságával, nem is nagyon burkoltan, a kollektív jogok elvét szögezi szembe: A nemzetiség – idézi Széchenyit – egyfajta „concentratio, mert a megannyi elszigetelt ember semmi, az egyesületnek van hosszú élete és igazi súlya”. Ő is kiemeli Széchenyi nézetét az önismeret fontosságáról egy nemzet sorsát illetően, de tovább is megy ennél. *Mi segíti elő az önismeretet? – teszi fel a kérdést, s Széchenyivel felel: „Tökéletes világosság, teljes *szabadságú eszme- és szócsere. S korlát nélküli választhatása azon köznek, melyben *mindenki forogni kíván.” Aztán a diktatúra utolsó éveiben ismét csend: az időközben Magyarországra áttelepült *Kocsis István Széchenyi-életrajzi regénye (A tizenkettedik lánc. Bp. 1986) megszületésének és megjelenésének körülményeivel jelzi a lehetőség határait.

Természetes, hogy az 1989. decemberi romániai fordulat Széchenyi szelleme, öröksége felújulásának lehetőségét is magával hozza: 1991-ben az újraalakult *Erdélyi Múzeum-Egyesület emlékülésen idézi (vö. *Erdélyi Múzeum 1992/1–4), amelynek anyaga nem csak az EME folyóiratában, hanem önálló kiadványként is megjelenik (Emlékezés Széchenyi Istvánra *Erdélyben 1991-ben. Kv. 1992 = *Erdélyi Tudományos Füzetek), benne *Benkő Samu, Csetri Elek, *Fábián Ernő és Nagy György egy-egy tanulmányával (utóbbi címe: Széchenyi az *erdélyi magyar szellemi életben a két világháború között).

A mai politikai és politikán kívüli közbeszédben azonban nem hivatkoznak már Széchenyire. Az „önmagunkkal való szembenézés” a posztkommunista világban ugyanúgy nem népszerű program, *mint ahogy idegen a jelenkor neoindividualizmusától az a felfogás, amely szerint a közösség szolgálata az egyén életének értelme.

Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848–49-ből. Pest 1850. – Teleki Domokos: Gróf Sz. I. emlékezete. Budapesti *Szemle 1860. 11. köt. 169–178. – K. Papp *Miklós: A b. Wesselényi család zsibói levéltárának irodalmi kincsei. Történeti Lapok 1874. 44–45; uő: Sz. kiadatlan leveleiből. Hölgyfutár 1876/6. – Imre Sándor: Sz. és a nemzetnevelés. Kv. 1910. – *Bitay Árpád: Gróf Sz. I.-nak és apjának híre és egykorú ismertetése Romániában. *Erdélyi Irodalmi *Szemle 1924/2; uő: Román dicsőítő írás és vers Sz.-ről. *Erdélyi Irodalmi *Szemle 1928/2. 84–98; uő: Még egy román kortárs magasztaló emlékezése Sz. I.-ról. *Erdélyi Irodalmi *Szemle 1929/1–2. – *Balogh Artúr: Sz. emlékezete. *Erdélyi Irodalmi *Szemle 1925/9–10; uő: Sz. I. Kv. 1936. = A *Magyar Nép Könyvtára. – *László Dezső: Akarom: tisztán lássatok. Sz. I. és a magyar jelen. Kv. 1933; uő: A legújabb Sz.-irodalom. *Hitel 1944/5. – *Makkai Sándor: Harc a „szobor” ellen. Kv. 1933. – Reményik Sándor: Az élő szobor. Jegyzetek három Sz.-látás margójára. Protestáns *Szemle 1933/5. Újraközölve: Kézszorítás. Kv.–Bp. 2007. 317–325. – Ravasz László: Az időfeletti *Hitel. *Hitel 1937/1. – Gál István: A fiatal Sz. Angliában. *Pásztortűz 1941/10. – Kovrig Béla: Sz. szelleme. *Hitel 1941/234–236. – *Jancsó Elemér: Döbrentei Gábor és gr. Sz. I. *Szellem és Élet 1942/4. – *Kislégi Nagy Dénes: Sz. gazdaságpolitikája. Bp. 1942. – *Mikó Imre: Sz. és Wesselényi nemzetiségi politikája. *Hitel 1943/9. – A nemzeti jövő programja. Részlet Sz. I. Kelet Népe c. művéből. *Hitel 1944/5. – Köllő Károly: George Bariţ és Széchenyi István. *Művelődés 1968/9. Újraközölve: Két irodalom mezsgyéjén. Tanulmányok a román–magyar irodalmi kapcsolatok történetéből. Buk. 1984. 135–142. – *Benkő Samu: Sz. szuverenitása. *Utunk 1981/38. – Sz. I.: Közjóra való törekedések. Buk. 1981 = Téka. *Benkő Samu bevezető tanulmánya. Újraközölve: Őrszavak. Buk. 1984. 218–234; uő: Széchenyi eszméinek és cselekedeteinek korabeli *erdélyi fogadtatása. *Erdélyi Múzeum 1992/1–4. Újraközölve: Újrakezdések. Csíkszereda 1996. 86–110. – *Fábián Ernő: A „józan theoriák” apostola. In: A példaadás erkölcse. Buk. 1984. 120–139; uő: Sz. I. szabadelvű politikai modellje. *Erdélyi Múzeum 1992/1–4. – Csetri Elek: Az ifjú Sz. I. *szabadságfelfogása. *Erdélyi Múzeum 1992/1–4; uő: Újabb könyv Sz.-ről és kortársairól [Orosz István: Sz. és kortársai]. *Erdélyi Múzeum 2001/1–2. – Nagy György: Sz. az *erdélyi magyar szellemi életben a két világháború között. *Erdélyi Múzeum 1992/1–4. Újraközölve: Eszmék, intézmények, ideológiák *Erdélyben. Kv. 1999. 173–198. – Egyed Ákos: Mit várt *Erdély Sz.-től 1848-ban? *Korunk 2002/6. – Gábor Ildikó: Kossuth írói és hírlapi vitája Sz.-vel. *Művelődés 2002/11.

(D. Gy.)