Széfeddin Sefket Tibor bej

oldal nyomtatása Share

Széfeddin Sefket Tibor bej (Kv., 1913. jún. 6. – 1967. nov. 22. [?] Bejrút) – költő, író, újságíró, filmrendező. Apja a kolozsvári török főkonzul volt, anyja magyar színésznő. Iskolai tanulmányait Kolozsváron kezdte, Gödöllőn folytatta, majd Budapesten jogot végzett. A két világháború között Kolozsváron az *Ellenzék munkatársa volt, *Nyírő József és *Dsida Jenő barátja, a lap konstantinápolyi tudósítója. Egy cikke miatt kiutasították Romániából. 1945-től a budapesti török követség titkára volt. 1947-ben elhagyta Magyarországot s előbb az Egyesült Államokban, majd az Egyesült Arab Köztársaságban telepedett le. 1949-től Egyiptomban, Szíriában, Libanonban, Indiában közel 30 filmet rendezett, némelyekben játszott is.

Hatéves volt, amikor első versét az *Ellenzék közölte, később elbeszélései, versei a Jóbarátban és az Ifjú Erdélyben, riportjai a *Keleti Újság (1935–41), Új Magyarság (1941), Erdélyi *Szemle hasábjain is megjelentek. *Lakatos Demeter csángó költőt bemutató írása A hét vár országa c. kötetében (Bp. 1941) jelent meg. Gödöllőn került a szecesszió hatása alá. Nevét Kalotaszegi Madonna c. romantikus filmje tette ismertté (1944). Első kötetéről írta Reischel Arthur: „Abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyéniségében két nép költői vérsége: a török és a magyar temperamentum összecsapása sajátos színben, egyéni költői zamatban robbanhatott ki… Költészetén letörölhetetlen bélyeg, amelyet kár volna eltüntetni, a keleti fantázia, amely színes képekben, buja jelzőkben virágzik ki.” Kairóban társszerzőként részt vett az Egyiptomi történet c. egyiptomi–magyar film forgatásában (1963).

Művei: Félholdtól a kopjafákig (versek, Arad 1934); Héttorony országa (útirajz, Bp. 1941); Kolozsvári dáridó (operettlibrettó, Szeged 1941); A hét vár országa. Útirajzok Erdélyből (*Nyírő József előszavával, Bp. 1941), Kalotaszegi Madonna (regény, film, Bp. 1944); Bereznai boszorkány (operettlibrettó, 1944).

Újságírói álnevei: Egressy Levente, Baróthy Gábor; filmrendezői neve: Seif Eddine Shawkat.

Reischel Arthur: Könyvek között. *Erdélyi Tudósító 1934/9. – Rónay György: Sz. S. B.: Félholdtól a kopjafákig. *Vasárnap 1934/14. – George Sbârcea: Szép város Kolozsvár. Buk. 1980. 91–97. – Tibori Szabó Zoltán: Amit én keresek, az a béke. Beszélgetés T. Nyíri Mária turkológussal. *Szabadság 1998. jún. 22. – Karácsonyi Zsolt: Egyiptomi Kilometrik. Helikon 2007. márc. 25. – Szőcs István: A múlt idők setét virágai. I. Helikon 2008/2.

(S. Zs.)