székely írók 

oldal nyomtatása Share

székely írók  – A Trianon utáni erdélyi magyar írói szervezkedések nagyobbrészt a korábbi irodalmi központokban indultak meg (Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Arad). Jelentkezett azonban az önszerveződés az ideológiában is. Az új helyzetre válaszoló ideológiák közül a legjelentősebb volt a *transzilvanizmus, de párhuzamosan, részben ezen belül, jelentkeztek olyan kisebb tömörülések, amelyek szervezőelve valaminő regionális „másság” és ebből fakadó regionális öntudat tételezése volt. A kalotaszegi régiónak ez a regionális öntudata – elsősorban Kós Károly révén – az I. világháborút megelőző kezdeményezéseket újra felelevenítve, 1920 után elsősorban a politikai szerveződésben jutott kifejezésre. A húszas évek elején fellépő „székely írók” viszont az irodalomban akartak valami újat hozni. Az 1923-ban megjelent *Tizenegyek antológiája ideológusaként a könyv élén álló tanulmányában *Balázs Ferenc *mint külön színről beszél a székely írókról: „Fogjuk kezünkbe azokat a lélekdarabokat, amelyeket pennájuk csákányával zengő szavú székelyek fejtettek le lelkük sziklájából. Azokat az ősi, székely földből fejet emelt, erős, földszagú, csillagokba néző, szikrázó, zengő elbeszéléseket, amelyeknek mámorosa ma *minden földből nőtt székely… A székely magába zsúfolta eddig *minden erejét; világraszóló nagy emberei, kincsének hírülvivői nem fakadtak eddig testéből erői arányában… Íróit most küldi a világba seregestül. S hogy bennük ősi visszaemlékezések élőkké elevenednek, *mitológiák fénye zuhog rájuk, *mint tisztán ébredő reggelen, ez a székely faj hatalmas életakaratát jelenti” (Székely *Mitológia). Az idézett írásban *Balázs Ferenc erre a jelenségre példaként az akkor még írói pályája elején álló *Nyírő Józsefre és *Tamási Áronra hivatkozik, az antológiában jelentkezők közül ide számítható *Kacsó Sándor s *Ligeti Ernő szerint *Szentimrei Jenő is.

A „székelyek” írásait, amelyek „homlokterében a szociális problémáknak radikális úton való megoldása állott” (Ligeti), szecessziós túlfűtöttségük, olykor a modorosságig menő nyelvi karakterisztikumaik *miatt a *kritika egy része erős fenntartással fogadta. *Reményik Sándor idézte fel később ennek a fogadtatásnak a légkörét: „Mikor a székely irodalom kezdett bevonulni az új erdélyi irodalom területére, *mi itt egypáran úgy néztük, ahogy bennünket *mindnyájunkat nézhettek némelyek a régi anyaország határain belül: szeretettel, simogató büszkeséggel, de egyszersmind némi aggodalommal: *mi lesz ebből? Lesz-e ennek az új népi, regionális feltárásnak, ennek a felszakadó *misztikus talajrétegnek valóban annyi művészi kényszerítő ereje, hogy *minden magyarokat megtanítson székelyül?”

A csoport némiképp kényszerűségből lépett ki a nyilvánosság elé: tagjainak egy része a *Paál Árpád szerkesztette *Újság megszűnése után kenyér nélkül maradt, s *Benedek Elek vezetésével, „székely írói estek” sorozatával együtt indultak el a csoporthoz számító és fiatalon elhunyt *Sipos Domokos özvegye és árvája javára, szerte Erdélybe: 1927. nov. 12–20. között Brassóban, Baróton, Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron, Tor­dán, 1928. ápr. 20–23. között Szász­régenben, Gyergyó­szent­mikló­son, Csík­szeredában, máj. 12–19. között Zilahon, Szilágysomlyón, Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Kolozsváron, jún. 7–9. között Székelyudvarhelyen és Székely­keresztúron, 1929. jan. 15-én Nagy­enyeden tartottak irodalmi esteket, majd 1929. márc. 17–23. között Budapesten, Cegléden, Szegeden, Debrecenben, április első felében Nyárád­szeredában és Baróton.

A műsorban (vö. Benedek Elek irodalmi levelezése. III. 329) általában *Benedek Elek, *Kacsó Sándor, *Szentimrei Jenő, időnként *Nyírő József és *Bartalis János szerepelt; erdélyi költők verseiből György Dénes adott elő, s Szentimreiné Ferenczi Zsizsi Bartók, Kodály és *Delly-Szabó Géza feldolgozta székely népdalokat énekelt. Több alkalommal olvastak fel *Sipos Domokos verseiből, elbeszéléseiből is.

Az 1926-ban létrejött *Erdélyi Helikon csoporton belül s a húszas évek néhány nagy irodalmi vitájában (a Szűzmáriás királyfi elleni támadások idején, *Benedek Elek helikoni „mellőzése” kérdésében, a *„schis­ma-pör”-ben) a „székelyek” a nyilvánosság előtt is összetartottak, sőt olykor (*mint például a *Tamási Áron Czímeresek vagy *Kacsó Sándor Vakvágányon c. regényének kiadása körüli belső vitákban) támogatni próbálták egymást, s politikai orientációjuk is rokon volt. *Benedek Elek halála után azonban az irodalmi estek sorozata abbamaradt, s más jellegű konfrontációkra sem került sor.

„Irodalmunk szemszögéből nézve – írja Ligeti – … e megmozdulás értékek feltárásával, színek megcsillogtatásával kecsegtetett… Vártuk, hogy felszínre hozzák a székely népnek *mint kollektívumnak valódi mélységeit; vártuk, hogy éppen e néppel való közvetlenebb kapcsolataik révén szélesebb közönséget vonzanak az irodalom számára. Sőt tovább mentünk: székely színpadot is vártunk, egy új »kék madár« együttest, amely a székely népköltészet remekeit dramatizáltan elénk hozza…” (Súly alatt a pálma. 107).

A „székely írók” közül a legjelentősebbek: *Tamási Áron és *Nyírő József műveiben az évek folyamán a kirívó székely regionális sajátosságok a magyar prózát gazdagító egyéni ízekké tisztultak, s az Ábel a rengetegben, majd a Jégtörő Mátyás (s mellette Tamási és Nyírő novel­lisztikájának legjava) révén az irodalomba általuk beemelt székely népi világ és világlátás egyetemes magyar irodalmi értékké nemesült. Ami pedig az erdélyi »kék madár«-drámát illeti, azt ugyan a nevét viselő színpadi irányzatnak sem sikerült megteremtenie, de az Énekes madárral kezdődően Tamási sajátos helyet vívott ki „népi játékai”-val a 20. századi magyar dráma történetében.

A harmincas évek derekán aztán előlépett az erdélyi magyar prózában néhány olyan fiatal (Bözödi György, Kovács György, később Horváth István), akiknél, bár témáikat a székely falu világából merítették, már alig található nyoma egy sajátos székely világlátásnak, sokkal inkább a székely népélet és sorsproblémák móriczi, illetve szociografikus *szemlélet szerinti, szépírói vagy félig-meddig publicisztikus ábrázolásának.

Balázs Ferenc: Székely *mithologia. In: Versek, elbeszélések, tanulmányok tizenegy fiatal erdélyi írótól (Kv. 1923. 17–20. Újrakiadás: uo. 2003. *Cseke Péter gondozásában). – *Benedek Elek: Erdélyi sors (Bevezető előadás a székely írók körútján). Híd 1928/3–4. – Benedek Marcell: Magyar író tragédiája 1929-ben. *Benedek Elek utolsó évei. In: A Literatúra Almanachja. Bp. 1930. Újraközölve: Benedek Elek irodalmi levelezése. I–IV. 1921–1929. 221–283. – Bányai János: A Székely *Irodalmi Társaság kérdéséhez. Erdélyi *Szemle 1932/9. – S. Nagy László: Székely *Irodalmi Társaság. Erdélyi *Szemle 1932/5–6. – *Reményik Sándor: Ábel a rengetegben. Jegyzetek *Tamási Áron új könyve alkalmából. *Erdélyi Helikon 1932/9. Újraközölve: Zeng a magosság. In memoriam *Tamási Áron. Szerk. Tamás Menyhért. Bp. 1997. 112–119. – *Tamási Áron: Székely irodalom. Magyar Hírlap 1932. okt. 9. – Kovács György: A székely népség útjai. *Kelet Népe 1937/8. – *Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1941. 107–109. – *Szentimrei Jenő: Irodalmi körutakon egykor és most. *Igaz Szó 1955/1. – *Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Buk. 1974. 183, 253–259. – Benedek Elek irodalmi levelezése. I–IV. 1921–1929. Sajtó alá rendezte Szabó Zsolt. Buk. 1979–2002. (L. főképp az 518, 527, 530, 540, 562, 584, 588, 633, 675, 681, 689, 697, 739, 741, 750, 926. sz. leveleket és jegyzeteiket, a hivatkozott irodalommal.)

(D. Gy.)