Szenik Ilona

oldal nyomtatása Share

Szenik Ilona (Szamosújvár, 1927. szept. 7.) – népzenekutató. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Kereskedelmi Leánylíceumban végezte (1946), majd a kolozsvári Gh. Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett zenetanári oklevelet (1953), ugyanott elnyerte a zenetudományok doktora címet (1980). A főiskolán gyakornok (1950–60), tanársegéd (1960–65), adjunktus (1965–74), majd előadótanár volt nyugdíjazásáig (1984); népzenei kurzusokat, zeneelméletet, szolfézst, partitúraolvasást és metodikát adott elő. 1996-tól konzultáns professzor, 1996–2002 között a nagyváradi Sulyok István Főiskolán, az egyházi zenepedagógia tanszék előadótanára.

Már egyetemista korától egészen a nyolcvanas évekig népzenét gyűjtött és rendszerezett Fehér, Bákó, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szatmár és Szilágy megyében: siratókat, rögtönzéseket, kötetlen formájú népzenei darabokat, táncdalokat és kolin­dákat. Az általa összegyűjtött anyag (kb. tízezer magnetofonra felvett darab) a Népzenei Intézetben és a Zeneakadémia fonotékájában található.

Tanulmányokat közölt az Ethno­graphia, Korunk, NyIrk folyóiratokban; Népzenetudományi jegyzetek címmel 1985–87-ben hét részből álló sorozatát közölte a Művelődés. Tanulmányai jelentek meg a Lucrări de Muzicologie (1963–85), a Zenetudományi írások (Buk. 1977, 1983, 1986), a Bartók-dolgozatok (uo. 1974, 1981), az Utunk Kodályhoz (uo. 1984), a Centenarul Constantin Brăiloiu (uo. 1994), a Kultúrák találkozása – kultúrák konfliktusai (Békés­csaba–Bp. 1995), a Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve (Kv. 1999), a Magyar zenetörténeti tanulmányok (Bp. 2001) c. kötetekben, a Samus (1977, 1978) és az Anuarul de Folclor (1984–93) c. szakközlönyökben.

Egyetemi jegyzetei: Curs de folclor muzical. I–II. (társszerzők I. R. Nicolae és Traian Mârza, Buk. 1963, 1969); Népzenetudomány – magyar és román népzene (Kv. 1998); Folclor. Suport de curs pentru studii de scurtă durată prin învăţământul la distanţă (uo. 2001).

Kötetei: A lapádi erdő alatt (társszerzők *Almási István és Zsizsmann Ilona, Buk. 1957); Háromszéki népballadák (társszerzők *Albert Ernő és Faragó József, uo. 1973); Folclor muzical din zona Huedin – Hunyad környéki népzene (magyar és román nyelven, társszerzőkkel, Kv. 1978); Erdélyi és moldvai magyar siratók, sirató-paródiák és halottas énekek (Kv.–Buk. 1996); Sok szép cigányleány (társszerző *Albert Ernő, Sepsiszentgyörgy 1998).

Benkő András: Sz. I. In: Zenetudományi írások 1983. – László Ferenc: Sz. I. *Új Élet 1984/18; uő: A „honnan jövünk?” megközelítése a siratókban. *A Hét 1996/39.

(B. A. – S. Zs.)