Szinberger Sándor

oldal nyomtatása Share

Szinberger Sándor (Kv., 1921. okt. 24. – 2008. jún. 30. Bat-Yam, Izrael) – zenei szakíró, rendező. Középiskoláit a kolozsvári Gh. Bariţiu líceumban végezte. Zenei tanulmányait (a zongorát és zeneelméletet) a Paul Dukas-növendék Boskovics Sándornál folytatta. Magasabb zenei szakképesítését a kolozsvári Zenekonzervatóriumban szerezte zeneszerző növendékként Andreescu-Skeletty és Marţian Negrea osztályában, ahol 1946-ban diplomázott. 1946–49 között történelmet és művészettörténetet hallgatott a Bolyai Tudományegyetemen. Megjárta a munkaszolgálatot, a deportálást, 1945-ben a buchenwaldi haláltáborból szabadult. 1945–46 között segédrendező, majd 1950-ig rendező a kolozsvári Román Operában, 1951–74 között az *Állami Magyar Opera főrendezője, közben 1956-tól igazgatója is. A kritikusok szerint az ő igazgatásának évei a kolozsvári *Állami Magyar Opera aranykorszakát jelentették. Ezekben az években vált ismertté az intézmény a határokon túl is és került be a tekintélyes nemzetközi művészcserék forgalmába. Közben 1948–64 között rendezői pályafutásával párhuzamosan a Gh. Dima Zenekonzervatóriumban előadótanár. 1973–78 között, mint főrendező, visszatért a kolozsvári Román Operához. Több mint 50 operát és operettet állított színpadra itthon és külföldön (Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Egyiptomban). A Kolozsvárt általa rendezett operák közül Salvatore Allegra Az arckép c. műve (1969) világbemutató volt.

1978-ban kitelepedett Izraelbe, ahol az első években egyetemi tanár. Dalokat, rövid zenés színpadi jeleneteket, kamaraoperákat írt; Auschwitz 44 c. tragikus jelenetét Jeruzsálemben (1983), majd 2004-ben Kolozsváron is bemutatták.

Zenei tárgyú cikkeket olykor a romániai sajtóban is közölt, zeneirodalmi munkássága azonban Izraelben bontakozott ki: zenekritikákat és egyéb, a szakmával kapcsolatos írásokat jelentetett meg a tel-avivi Új Keletben és a Revista mea c. román nyelvű publikációban. Ott írta meg, de megjelenés céljából hazaküldte Kolozsvárra könyveit, amelyek elsősorban az opera műfaját járják körül. A Gondolatok az operáról négy tanulmányában egy gazdag életpálya tapasztalatait sorakoztatja fel, arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen módon (is) lehet operát nézni-hallgatni, melyek azok az alappillérek, amelyekre az illető mű zenedramaturgiailag felépül, milyen eszközökkel él a zeneszerző és elképzeléseinek zenei, ill. látványtolmácsolói: a karmester, a rendező, az előadóművészek, a kívánt katarzis kiváltása érdekében. Fontos megállapítása, hogy az opera mint műfaj szoros szellemi egységben valósul meg a társművészetekkel, ezek kölcsönösen hatnak egymásra, és ezen szabályok figyelmen kívül hagyása az alkotó számára végzetes következményekkel jár.

A visszatekintő számadása a Kolozsvár két operájában eltöltött éveknek a szerző személyiségén átszűrt összefoglalása. Láthatóan igyekszik kikerülni a kényesebb témákat.

További kötetei szakmai elemzések, visszaemlékezések, művészportrék erősen szubjektív szemszögből.

1957-ben érdemes művészi címmel tüntették ki, 1969-ben Fontana di Trevi-díjat kapott Olaszországban.

Kötetei: Gondolatok az operáról (Kv. 1996); A visszatekintő számadása (uo. 1997); Vesszőparipáim (uo. 2000); A közönség rászedésének rövid antológiája (uo. 2001); Karmester a tűzoltólétra tetején (uo. 2002).

László Ferenc: Visszatér-e a visszatekintő? *A Hét 1998/18. – Kovács Ferenc: Sz. S. emlékezés-sorozatának zárókötetéről. Romániai *Magyar Szó 2003. júl. 5. – Laskay Adrienne: In memoriam Sz. S. *Szabadság 2008. júl. 10. – Clujeni ai secolului 20. Kv. 2000. – Personalităţi clujene. Uo. 2007.

(L. A.)