Szőcs Kálmán

oldal nyomtatása Share

Szőcs Kálmán (Mv., 1942. szept. 18. – 1973. aug. 21. uo.) – költő. Anyját elhurcolták Auschwitzba, őt magát szüleinek barátai rejtegették. Ez a gyermekkori tragikus élmény lesz később lírájának alapmotívuma: a szeretetvágy, az elégikus-nosztalgikus hangoltság. Szülővárosában érettségizett 1960-ban. A marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett román–magyar szakos tanári oklevelet 1963-ban. 1964-ben tanár volt Kisgörgényben, 1965-ben a bukaresti *Pionír c. lap belső munkatársa, 1965–66-ban tanár Parajdon, majd a Vörös Zászló szerkesztőségében dolgozott.

Költőként az első Forrás-nemzedékhez tartozott; első verseit 1962-ben közölte az *Utunk. A magánytól való félelem, a világ rosszaságának, a közelállók elmúlásának elsiratása, az önvád, a boldogtalan szerelem, a sértett, meg nem értett ember verseinek témája. Gyakran dogmatikus, erősen politizáló: „költészete felmenti nemzedékét az apolitikusság vádja alól” (Vári Attila). Csöndes kiáltvány c. kötetéről írja Láng Gusztáv: „Kötetének két kulcsfogalma, leginkább kiemelt szavak: gyöngeségem és egyedül [!]; a magány ~ verseiben maga is metaforikus értelmű, nem pontosan körülhatárolható érzelmeket vagy élethelyzeteket jelöl, hanem a költői magatartás egészét meghatározó közérzetet fejezi ki.” Verseire jellemző az elidegenedés elleni tiltakozás, a modern költő személyiségválsága. „Afféle tudatos hangulatember volt, olyan művészi szimattal és emberi érzékenységgel megáldva és megverve, amely csak azért vette sorra, vetítette ki apokalipszisekké a dolgok érdekesebb, sötétebb változatát is, mert annál jobban akarta hinni, hogy végül minden jóra fordul” (Lászlóffy Aladár). Közösségi ügynek tartotta tulajdon költői létét, de csalódása kommunista eszményeiben, meghasonlása és labilis idegrendszere végül öngyilkosságba sodorta.

1972-ben a Marosvásárhelyi Írók Egyesülete Díjával tüntették ki.

Művei: Lelkemben gyermekkóru­sok (versek, *Székely János előszavával, Buk. 1965 = Forrás); Csöndes kiáltvány (versek, uo. 1967); Papírhajók (versek, uo. 1968); Új Kolumbusz (versek, Kv. 1971); Születésna­pok (színmű, Mv. 1971); Játékaim (versek, Buk. 1972); Megjött a tornatanár (vidám játék egy felvonásban, Mv. 1972); Töklámpás (versek, Buk. 1974); A legszebb éneket kerestem (válogatott versek, *Csiki László válogatásában és előszavával. Uo. 1977 = Romániai Magyar Írók); Megjött a tornatanár (színmű, Mv. 1979); Küldj milliárd palackot (válogatott versek, *Sütő András előszavával, Mv. 1995).

Gálfalvi György: Sz. K.: Lelkemben gyermekkórusok. *Igaz Szó 1965/9; uő: Tétova sorok – temetés után. *Igaz Szó 1973/9. – Kántor Lajos: Szép szavak súlya. *Korunk 1965/7–8. – Láng Gusztáv: A védtelen költő. *Utunk 1968/4. – Szilágyi Domokos: A költő közérzete. *Igaz Szó 1968/6. – Márki Zoltán: Dal és kiáltás. *Utunk 1969/6. – Izsák József: Új hajón – vagy új vizeken? *Igaz Szó 1972/2. – *Csiki László: Levélforma Sz. K.-hoz. *Igaz Szó 1973/5; uő: „Felnőttet játszó”. In: Idegen tollaim. Bp. 1990. 20–58. – Bogdán László: Játékaim. *Utunk 1973/13. – Vári Attila: A legszebb éneket kerestem. *Utunk 1977/51. – Elek István: A legszebb éneket kerestem. Alföld 1979/3. – Márkus Béla: A legszebb éneket kerestem. Sz. K. lírájáról. Tiszatáj 1979/4. – Farkas Árpád: Amíg élünk. *A Hét 1982/15. – Lászlóffy Aladár: Tíz éve halt meg. *Utunk 1983/35; uő: Dolgozatok lelki irodalomórán. *Utunk 1988/35. – Szász János: Tíz éve halt meg Sz. K. *A Hét 1983/38. – Lázár László: Sz. K. permanens lázadása. Erdélyi *Napló 1993. aug. 19. – Balázs András: Találkozásom Sz. K. verseivel. Romániai *Magyar Szó 1996. szept. 7–8.

(S. Zs.)