Tabéry Géza

oldal nyomtatása Share

Tabéry Géza (Nv., 1890. júl. 17. – 1958. jún. 6. uo.) – író, újságíró. Tanulmányait szülővárosában, a Premontrei Főgimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait a váradi jogakadémián kezdte, majd Genfben folytatta. Egy évet töltött a svájci egyetemen; tanulmányait végül a kötelező katonai szolgálat után, 1913-ban Kolozsváron fejezte be. 1914 márciusában fogalmazó-gyakornoki állást vállalt Nagykárolyban, innen hívták be katonának. Fegyvergyakorlatra Szegedre, aztán a szerb, majd az orosz frontra került, ahol 1914 karácsonyán egy szuronyrohamban súlyosan megsebesült. A külföldi tanulóéve alatti erős baloldali hatások – többek között orosz forradalmárokkal való kapcsolatai – következtében az 1918-as októberi „őszirózsás” forradalomhoz csatlakozott: a Bihar megyei kormánybiztos titkára volt. Írásaiért és a tanácsköztársaság idején tanúsított magatartásáért később rendőrségi megfigyelés alá került.

Versei, tárcái, cikkei 1909-től a Nyugatmagyarországi Híradó, Renaissance, A Hét, Nyugat, Pester Lloyd, Szegedi Napló, Népszava, Magyarország hasábjain *jelentek meg. A *Nagyváradban és a *Nagyváradi Naplóban is közölt már 1911-től, amikor pedig Bihar román megszállásakor lemondott állásáról, *Fehér Dezső lapjánál, a *Nagyváradi Naplónál lett újságíró. Az ő támogatásával hozta létre 1918-ban a román megszállás alá került területen az első magyar irodalmi és művészeti folyóiratot, a Magyar Szót, amelyet – a holnaposok szellemi örökségét kívánva feleleveníteni – a vidéki irodalmi törekvések fórumává akart tenni. A kezdeti sikereket hamarosan elsorvasztotta a fokozódó elszigetelődés és az anyagi bizonytalanság. Kiutat keresve szorongatott helyzetéből, közeledett a *Nagyváradon megjelent másik irodalmi és művészeti folyóirathoz, a Tavaszhoz, s irodalompolitikai terveit a két lap egyesítésével próbálta menteni („Egy táborban az erdélyi írók”. *Nagyvárad 1919. dec. 21.), de 1920 nyarán ez a lap is megszűnt. Ekkor a *Szabadság napilaphoz szegődött, majd annak megszűnése után a *Nagyvárad belső munkatársa lett, ahol vezércikket, tárcát, pamfletet és színikritikát közölt.

A kisebbségivé vált erdélyi magyarság önvédelmi szerveződését nem csak a lap hasábjain, hanem a gyakorlatban is szorgalmazta: Perédy Györggyel felvilágosító munkát végzett vidéken. Cikksorozatban bírálta az OMP-ot tehetetlenségéért, ellentmondásosságáért; a párt reformirányzatának volt tagja, de 1927-ben kilépett a pártból, 1928-ban pedig a Kós Károly által szervezett Néppárttal is megszakította a kapcsolatot.

Cikkeiben az elnyomottak panaszainak szószólójaként lépett fel: szóvá *tett minden igazságtalanságot, jogtiprást: a méltatlan elbocsátásokat, a nyelvvizsgáztatást, a következetlen oktatási reformokat, a kisebbségi iskolákra nehezedő nyomást, anyagi bizonytalanságot. Az oktatás területéről kiszorult anyanyelvi kultúrát ismeretterjesztő cikksorozattal próbálta pótolni. Gyakran polemizált az erdélyi magyar színjátszás válságáról, a célzatos bizonytalanság-keltésről, a működési engedélyek kibocsátása körül évenként ismétlődő zűrzavarról. Többször is felszólította a város értelmiségét és polgárságát a színház ügyének támogatására.

Írói, közírói magatartásának meghatározója a század eleji *Nagyvárad, Ady és a holnaposok szellemisége. Négy évtizedes újságírói pályáján mindig az *Ady-kultusz ügyét szolgálta. Vezetője lett az 1919. febr. 19-én *Nagyváradon megalakult Ady Endre Irodalmi Társaságnak, később kezdeményezője annak az országos mozgalomnak, amelynek eredményeként 1935. szept. 8-án Érmindszenten Ady-szobrot avattak. A *Szabadság hasábjain részt vett az újraéledő Ady-vitában. A negyvenes évek elején szorgalmazta egy *nagyváradi Ady-múzeum létrehozását, amely végül 1955-ben valósult meg és amelynek vezetője volt haláláig.

A kisebbségi magyarság számára a kibontakozás lehetőségét a román–magyar közeledésben látta, híve volt a kulturális együttműködésnek. Támogatta azokat a kezdeményezéseket, amelyek a két irodalom közötti kapcsolatok intenzívebbé tételére irányultak, így a Váradon a húszas évek elején megjelenő kétnyelvű Aurorát, a Familia kezdeményezte 1935-ös Váradi Hídverést.

Tagja volt a Szigligeti Ede Irodalmi Társaságnak, az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, a marosvécsi Helikonnak, az *Erdélyi Szépmíves Céhnek. Járta a vidéket, az erdélyi városokat, előadásokat tartott, előfizetőket gyűjtött. A harmincas évek elején azonban szembekerült a Céh vezetésével, ekkor *Berde Mária kezdeményezésére 1933-ban megalakították az *Erdélyi Magyar Írói Rendet (*EMÍR), amelynek *Berde Márián és rajta kívül Bárd Oszkár, *Molter Károly, *Olosz Lajos és *Szombati-Szabó István voltak a tagjai.

Baloldali irányzatú közírói tevékenységének kiemelkedő mozzanata volt az a Sallai Imre és Fürst Sándor halálos ítélete elleni nyilatkozat (1932. aug. 2.), amely miatt 1937-ben, majd 1940-ben, a bécsi döntést követően, ismételten rendőrségi megfigyelés alá került. A fasizmus *előretörésének időszakában írta a Kőkoporsó c. esszéjét, amellyel kiállt a szabad gondolat, a *szabad szó és a független, szabad életforma mellett.

Regényeiben kora eszmei forrongásai is kifejezésre jutnak. A néma harcban eszmények ütközése, *barátság és szerelem kérdése s az *ifjúság belső vívódása fejeződik ki; az Át a Golgotán a magyar irodalom első háborús regénye, a személyesen átélt élmények megörökítése teszi meggyőzővé; az Októberi emberekben a forradalom képei is megjelennek.

A brassói, szebeni, gyulafehérvári garnizonban töltött idejének lírai dokumentuma a Forradalmi versek az elnyomatás négy esztendejéből. 1914–1918 c., huszonöt verset magába foglaló versfüzete (1918). Nem tekintette magát költőnek, de versekkel még később is szerepelt: 1923-ban, amikor az EIT-ben bemutatkozott (Ruhr-vidék, Hiszekegy).

Már a háború előtt drámaírással is próbálkozott: Helén vágyai c. színművét 1914-ben a *nagyváradi színház mutatta be. Az erdélyi színműirodalom ösztönzésére Kolozsváron a húszas évek elején meghirdetett drámapályázatra három színjátékkal is *jelentkezett (Mimikri, Álomhajó, Kolozsvári bál). A Mimikrit 1921-ben Kolozsváron, az Álomhajót 1922-ben *Nagyváradon, a Kolozsvári bált 1923-ban ugyancsak Kolozsváron mutatták be. Ez utóbbi hozta meg számára a színpadi sikert: elnyerte az *irodalmi olimpia egyéni díját, s a darab, melynek tárgyául akkor még el nem készült Bolyai-regényének első fejezete, a kolozsvári magyar színház alapításának története szolgált, bejárta nem csak az erdélyi színpadokat, hanem Budapesten is bemutatásra került.

A siker ösztönző hatására született meg a Bolyaiak regénye, a Szarvasbika (1925), amelyben apa és fia ellentétét ábrázolja. A mű megjelenése vitát váltott ki: *Berde Mária az Ellenzékben méltatta, Pintér Jenő viszont történelmietlennek minősítette. Másik regénye, a Tűzmadár (1927) szintén viharos fogadtatásban részesült. A regény színhelye egy képzeletbeli ország, ahol a kisebbség ádáz küzdelmet folytat a hatalmi többséggel. A fantasztikus környezet csak érinti a való világ elemeit, *groteszk ellentéttel szembesíti az eszményit a nemtelennel, szatirikus eszközökkel ábrázolja a frázisok mögé rejtőző érdekharcot, az álhazafiságot. A regény a konzervatív *kritika támadásainak kereszttüzébe került: a szerző végül e támadások következményeként szakított a Magyar Párttal. A Vértorony (1929) szintén történelmi regény, a Dózsa-féle parasztlázadás megidézésével a kor társadalmi kérdéseire irányította a figyelmet: a kiváltó okok drámai bemutatásával állást foglalt a hitükért, igazukért áldozatot vállalók mellett. Ez a regénye – illetve *Berde Máriának a róla írott *kritikája – volt a kiváltója a *vallani és vállalni vitá­nak, amely a „sereges múltbagyalog­lás­sal” (Tamási Áron) szemben a *jelen problémáinak írói megragadását sürgette az erdélyi magyar irodalomban. Tabéry történelmi regényei az Ady utáni nemzedék új irányú törekvéseit tükrözik. Szerzőjük múltba fordulása csak látszólagos, mert gondolatisága mindig az időszerű sorskérdésekhez kapcsolódik.

A korabeli erdélyi város valóságának keresztmetszetét is megpróbálta nyújtani: Fekete ablak c. regénye (1936) képeket vetít ki a mindenna­pok eseményeiről, figyelmeztetve a fasizmus egyre erősödő térhódításá­ra. Utolsó regénye, a Frimont-palota (1941) ismét a múltat idézi: az 1848–49-es polgári *szabadságeszmék küzdelmének történetével az egyenjogúság, esélyegyenlőség igényét állítja szembe a totalitárius zsarnoksággal. A regény főhőse Bihar forradalmi kormánybiztosa, Beöthy Ödön, az ő alakjával az író az erkölcsi felsőbbrendűség példáját nyújtja egy felfordult világ kellős közepén.

Az 1925-ös Jókai-centenáriumra Incze Ernővel közösen emlékkönyvet szerkesztett az író erdélyi útjairól, megszólaltatva akkor még élő tanúkat is (Jókai Erdélyben. Nv. 1925). Az ESZC megbízásából készítette el 1930-ban az Emlékkönyvet, amelyben személyes megközelítésben örökíti meg a hatalomváltás utáni első tíz év irodalmi szerveződéseinek, *művelődéspolitikai erőfeszítéseinek eseményeit. Életének utolsó szakaszában ismét számvetésre készült: egy három kötetre tervezett önéletrajzzal, amelynek azonban csak az első kötete *jelent meg, az is csak jóval halála után (Két kor küszöbén. Buk. 1970).

Kötetei: A néma harc (regény, Békéscsaba 1912); A clematiszos udvar és egyéb elbeszélések (Bp. 1914); Veszta flagelláns (elbeszélések, Békéscsaba 1917); Át a Golgotán (uo. 1917); Forradalmi versek az elnyomatás négy esztendejéből. 1914–1918 (uo. 1918); Tiltakozom! Üzlet Ady Endre sírja fölött. 1922. jan. 2. (röpirat, Nv. 1922); Kolozsvári bál (tragikomédia, Nagyszalonta 1923); Szarvasbika (regény, Bp. 1925; újrakiadás, *Robotos Imre bevezető tanulmányával. Buk. 1969 = Romániai Magyar Írók); A tűzmadár (regény, Kv. 1926); Vértorony (regény, uo. 1929; ua. Bp. 1930; ua. uo. 1941 = Turul szépmíves könyvek); Októberi emberek (regény, Szeged 1934 = Magyar téka; ua. Nv. 1934); Fekete ablak (regény, Bp. 1936 = Az *EMÍR könyvei); A csucsai kastély kisasszonya (Brassó 1939; ua. Emlékezés a Költő hitvesére és egy költőminiszterre alcímmel. Bp. 1941 = Erdélyi egyetemes könyvtár); Szebeni vihar (novellák [1914–39], Nv. 1940 = Új erdélyi könyvek); Frimont-palota (regény, Bp. 1941 = Erdélyi írások; újrakiadás *Vallasek Júlia előszavával. Nv. 2004); Kőkoporsó (tanulmányok, uo. 1942); Cenci, a váradi lány – Két csillag között (elbeszélések, Bp. 1943 = Nemzeti könyvtár); Medvetánc (novellák, Buk. 1958); Két kor küszöbén (önéletírások, *Robotos Imre gondozásában, uo. 1970 = Romániai Magyar Írók).

Román fordításban: Cerbul [Szarvasbika]. Ford. Veronica Bîrlădeanu. Bev. Dan Zamfirescu. (Buk. 1974 = Biblioteca Kriterion); Turnul tortu­rilor [Vértorony]. Ford. Veronica Bîrlădeanu (uo. 1979 = Biblioteca Kriterion).

Ady Endre: A clematisos udvar. Nyugat 1914. jún. 16. (újraközölve A. E.: Vallomások és tanulmányok. Bp. 1944. 213). – Kádár Imre: Mimikri (T. G. tragikomédiája). *Napkelet 1921/5–6. – Walter Gyula: T. G.: Mimikri. *Pásztortűz 1921/9. – Gulácsy Irén: T. G.-nál. *Vasárnapi Újság 1923/10 (júl. 8.) = Erdélyi írók otthon. – Osvát Kálmán: T. G.: Kolozsvári bál. *Keleti Újság 1923/166. – -rő: T. G.: Kolozsvári bál. *Pásztortűz 1923/11–12. – Borbély István: T. G. legújabb regénye, a Szarvasbika. Erdélyi Irodalmi *Szemle 1925/7. – Makkai Sándor: Szarvasbika. T. G. regénye. *Pásztortűz 1925/15. – György Lajos: A szerkesztő megjegyzései az olvasóhoz. *Pásztortűz 1926/2. – Rajka László: Jókai Erdélyben. *Pásztortűz 1926/1. – T. G.: Válasz a Jókai Erdélyben kritikusának. *Pásztortűz 1926/2. – Egy „felháborító” *kritika. *Pásztortűz 1926/14. – Kiss Ernő: Erdélyi regények: T. G.: Szarvasbika. Erdélyi Irodalmi *Szemle 1927/1. – Kristóf György: Tűzmadár. T. G. regénye. *Pásztortűz 1927/4. – Rass Károly: Tűzmadár. T. G. regénye. *Vasárnap 1927/11. – Salamon László: Tűzmadár. *Korunk 1927/3. – Ács László: Vértorony. T. G. regénye. *Pásztortűz 1929/11. – Kádár Imre: Vértorony. T. G. kétkötetes regénye. *Erdélyi Helikon 1929/7. – (k. s.): Új erdélyi könyvek. Három *kritika [köztük T. G.: Vértorony]. *Brassói Lapok 1929/203. – R. *Berde Mária: Vallani és vállalni. T. G. könyvének utolsó lapjára. *Erdélyi Helikon 1929/8. – Szentimrei Jenő: Vértorony. *Korunk 1929/10; uő: Szebeni vihar. T. G. novellái. *Brassói Lapok 1940/21. – Vas Loránd: T. G.: Vértorony. *Keleti Újság 1929/211. – Jász Pál: T. G.: Emlékkönyv. *Pásztortűz 1930/23. – *Molter Károly: T. G. „Emlékkönyve”. *Erdélyi Helikon 1930/9; uő: Medvetánc. *Igaz Szó 1958. I. 622–623. – Járosi Andor: T. G.: Októberi emberek. *Pásztortűz 1935/1. – j. l. [Jócsik Lajos]: A Frimont-palota. *Kelet Népe 1941/20. – Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1941. 158–162. – Antal Péter: T. a novellista. *Előre 1958. ápr. 19. – Jancsó Elemér: T. G. (1890–1958). *Korunk 1958/2. – Molter Ká­roly: T. G.: Medvetánc. *Igaz Szó 1958/4. – Kemény János: Emlékezés T. G.-ra. *Igaz Szó 1968/1. – *Robotos Imre: T. G. születésének 80. évfordulójára. *Igaz Szó 1970/7. 133–136; uő: Az eszmék ütközésében. Uo. 1979; uő: Arányok rendjében. Buk. 1981. 66–69; uő: Perújrafelvétel a Bolyai-vitában. Magyar Nemzet 1984. jún. 11. – Hegedűs Géza: Medvetánc. Élet és Irodalom 1958/34. – Marosi Ildikó: 80 éves lenne T. G. (*Molter Károlyhoz írt hét levelével.) *Utunk 1970/30. – Molnos Lajos: Két korszak tanúja. *Utunk 1980/26. – Sőni Pál: Írói arcélek. Buk. 1981. – Kovács János: Két korszak tanúja. In: Kétség és bizonyosság. Buk. 1981. 245–250. – Tamási Áron: Vértorony. In: Jégtörő gondolatok. Bp. 1982. 26–31. – Az Ady Endre Múzeum ismertetője. Nv. 1984. – Kántor Lajos: T. regénye. In: Vallani és vállalni. Buk. 1984. 53–67. – Implon Irén: Száz éve született T. G. Kelet–Nyugat 1990/24.

Levelezéséből Marosi Ildikó (A Helikon és az *Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. Buk. 1979 és *Molter Károly Levelezése. I–III. Kv.–Bp. 1995–2006), *Ficzay Dénes (A Kölcsey Egyesület évszázada. *Művelődés 1981/12) és a Tevan Andor levelesládájából c. kötet (Bp. 1988) közölt.

(T. E.)