Tamás Lajos

oldal nyomtatása Share

Tamás Lajos (Kolozsborsa, 1924. jan. 21.) – mezőgazdasági szakíró. A középiskola alsó három osztályát a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte, majd a dési Állami Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ugyanott érettségizett. Ezt követően a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán tanult, 1953-ban államvizsgázott. Előbb a maroscsapói állami gazdaság főmérnöke, 1960–61-ben a marosvásárhelyi Mezőgazdasági Iskola tangazdaságának vezetője, majd 1962-től 1986-os nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Mezőgazdasági Kísérleti Állomás tudományos kutatója volt. A kutatóállomáson elsősorban a cukorrépa-termesztéssel, majd a takarmánynövények agrotechnikájával, a talajmunkálatok lehető legelőnyösebb megoldásával kapcsolatos kérdésekkel – vegyszeres gyomirtással és szántóföldi takarmánytermesztéssel – foglalkozott. Doktori disszertációjának témája is ezen kutatási területek egyike volt: A burgonya növényápolása című dolgozatát 1973-ban védte meg a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán.

Publikációinak java része román nyelven jelent meg a brassói burgonyatermesztő kísérleti intézet évkönyveiben; magyarul a Falvak Dolgozó Népében közölt növénytermesztési népszerűsítő és szakcikkeket. Az 1993-ban újraindult Erdélyi Gazdában is jelentek meg hasonló tárgyú írásai. Ez utóbbi lapnak szerkesztőbizottsági tagja. 2001 áprilisa óta az MTA köztestületének határon túli tagja.

Kötetei: Combaterea buruienilor la principalele culturi agricole pe cale chimică şi mecanică (társszerző Atanasie Ciorlăuş, Buk. 1968); Takarmánynövények termesztése (társszerző Kósa Barna, uo. 1981).

Szabó Attila: T. L. *Művelődés 1983/1. – Sebők M. Péter – Nagy Zoltán – Antal András: Az erdélyi magyar agrárszakemberek kutatómunkája. In: Tizenkét év. Kv. 2002.

(B. K.)