Tamási Áron

oldal nyomtatása Share

Tamási Áron – (Farkaslaka, 1897. szept. 20. – 1966. máj. 26. Bp.) – elbeszélő, színpadi író, publicista ~ Gáspár (1904) bátyja. Középiskolába egy véletlen baleset nyomán került: gyermekkorában egy „patrópuskával” ellőtte a kezét, *miáltal a mezőgazdasági munkára alkalmatlanná vált. Tanulmányait a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnáziumban végezte. (Diákéveinek élményeivel később a Szűzmáriás királyfiban találkozhatott az olvasó.) 1917-ben érettségizett, de már *mint a harctérre önként *jelentkezett katona, egyenruhában. Nemsokára az olasz *frontra került (*frontélményeit Virrasztás című publicisztikai kötetének önéletrajzi fogantatású előszavában elevenítette fel). A harctérről, nagyezüst vitézségi éremmel, az összeomlás után, 1918 őszén tért haza (az 1918–19-es év *erdélyi eseményeit a Czímeresekben formálta regénnyé). 1919-ben beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára, amelynek előadási nyelve azonban rövidesen románra fordult, ekkor a Kereskedelmi Akadémián folytatta tanulmányait, itt szerzett diplomát is. Rövid ideig egy kolozsvári banknál, majd 1923–26 között az Egyesült Államokban volt alkalmazásban.

Ekkor indult írói pályája. Tagja annak a fiatal írói csoportosulásnak, amelyik a *Tizenegyek antológiájával, 1923-ban lépett színre az *erdélyi magyar irodalomban. Ebben megjelent novelláinak egy részét már Amerikából küldte haza, akárcsak első novelláskötete, az 1925-ben kiadott Lélekindulás anyagának többségét. Hazatérése után megnősül, s Kolozsváron telepszik le; választottja a Tizenegyek antológiájának kiadásában közreműködő „leányocskák” egyike.

A *székely írók csoportjában ő is ott van *Benedek Elek „fiai” között, együtt járják be *Erdélyt, s tartanak irodalmi esteket. Indulásától fogva tagja a Helikon íróközösségének, rendszeres résztvevője a marosvécsi írótalálkozóknak, 1928-tól állandó munkatársa az *Erdélyi Helikonnak, a folyóiratban kibontakozó vitákban (*schisma-pör, *vallani és vállalni stb.) határozottan kiáll egy, a *jelen hazai valóságával szembenéző, elkötelezett irodalom mellett. Egyike azoknak, akik kritikai hangot ütnek meg az ESZC „üzleti” érvekre hivatkozó, de a bátrabb írói állásfoglalá­soktól húzódozó könyvkiadó­politikájával szemben: kiáll a Kacsó Vakvágányon c. regényének kézirata körüli vitában, *miközben saját regényét, a Czíme­reseket sem sikerül a Céh lektorátusával elfogadtatnia. (A helikoni időket később Vadrózsa ága c., befejezetlen maradt visszaemlékezésében idézi fel.) Közben szerződéses munkatársa több *erdélyi lapnak, köztük a Brassói Lapoknak, amelynek 1929-től a „tizenegyek” köréhez tartozó *Kacsó Sándor a tényleges főszerkesztője. Itt bontakozik ki közéleti publicisztikája.

Mint az akkori idő legelismertebb írótekintélyeinek egyike, *jelen van a lillafüredi találkozón, ahol az akkori magyarországi kormányzat hivatalos személyiségei próbálnak szót érteni a magyar írókkal; itt a népi írókkal összhangban egy demokratikus kibontakozás mellett emel szót. 1935-ben Cselekvő *erdélyi ifjúság című cikksorozatában szókimondó kritikával, de a nemzedék egységének megvalósítására törekvő jóindulattal elemzi a harmincas évek különböző ifjúsági tömörüléseit. Ezzel válik előkészítőjévé e nemzedékeket összefogó „ifjúsági parlament”-nek, amelyet *Vásárhelyi Találkozó néven tart számon a történelem. Az akkor már szemmel láthatóan fasizálódó Romániában létrejött s Marosvásárhelyen 1937. okt. 2–4-e között megrendezett találkozó munkálatainak ő az elnöke, az ott elfogadott Vásárhelyi Hitvallásnak a megfogalmazója, s a 30-as évek végén meghatározó szerepet játszik azokban a szerveződésekben, amelyek a Találkozó eszméit próbálják a királyi diktatúra idején megvalósítani.

Ezek az évek az írói sikerek évei is: könyveit az ESZC és a Révai Kiadó közötti egyezség alapján Magyarországon is nagy példányszámban *jelentetik meg, 1929-ben, 1930-ban, 1933-ban Baumgarten-díjat kap. Az Énekes madár pesti színpadon is sikert arat.

A bécsi döntés után sem vállal közvetlen politikai szerepet, de nyomatékos közéleti állásfoglalás-számba megy Virrasztás címmel kiadott, a két világháború között született publicisztikai írásait tartalmazó kötete vagy felszólalása az 1943-as balatonszárszói konferencián. Ő fogalmazza a Helikon íróinak 1942-es állásfoglalását a bécsi döntés utáni *Erdély problémáiról, részt vesz a háborúból való kiválást szorgalmazó Márciusi *Front munkájában, 1944 nyarán pedig annak a memorandumnak a kidolgozásában, amelyet *erdélyi magyar értelmiségiek egy csoportja Horthy *Miklós kormányzóhoz intéz egy különbéke kezdeményezése érdekében.

1944 szeptemberében Budapestre megy, a háború végeztével aztán, *mivel itthon politikai támadások kereszttüzébe kerül, nem is tér vissza, noha az 1946 nyári szucsági Főiskolás Konferencia résztvevői hazahívó levéllel keresik fel. 1945–47 között a népi írók egy csoportja által létrehozott Nemzeti Parasztpárt táborában politizál: tiszteletből behívott és nem pártlistán választott képviselője az első magyar parlamentnek. A kommunista hatalomátvétel után nem csak politikai pályafutása ér véget, de a Rákosi-korszakban éveken át íróként is lehetetlenné teszik. Csak 1953-ban következik be változás a hatalom magatartásában: újra megengedik könyvei publikálását (ekkor születik a gyermekkori emlékeit idéző Bölcső és bagoly, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc háromszéki eseményeiből ihletődött Hazai tükör, amelyért Kossuth-díjjal tüntetik ki). 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, 1956-ban beválasztják a Magyar Írók Szövetségének elnökségébe. Az 56-os magyar forradalom alatt írott cikkeiben, előadásaiban (Magyar fohász, Tiszta beszéd) felelősséggel állt ki a forradalom kínálta demokratikus kibontakozás mellett, a Kádár-féle hatalomátvétel után ő fogalmazta az Írószövetség 1956. dec. 28-i állásfoglalását (Gond és Hitvallás), emiatt többször is beidézték kihallgatásra. A 60-as évek elején végül is szerepet vállalt a konszolidáció érdekében: 1963-tól az Országos Béketanács elnökségének tagjaként.

Első novelláját, a Szász Tamás, a pogányt a *Keleti Újság 1922-ben meghirdetett novellapályázatára írta, s meg is nyerte a pályázatot. Ezáltal egyszerre megismerte nevét az *erdélyi olvasóközönség, s később is a novella volt az a műfaj, amelyben legjobban tudta érvényesíteni írói tehetségét. A húszas évek végéig írott novelláit – a Tizenegyek antológiájában *jelentkezett nemzedéke többi tagjához hasonlóan – a népmegváltás szenvedélye és felelőssége jellemzi. Ezekben a novellákban kifejezésre jut a háború utáni nemzedék kétségbeesett kiúttalansága, de szenvedélyes útkeresése is: nem egy hőse a faluba, a földhöz tér vissza, hogy onnan merítsen erőt az új életkezdéshez. Balladás tragikum, földmítosz, az érzelmek és indulatok szecessziós túláradása jellemzi hőseit, akiknek sorsa (akárcsak ebben az időszakban született, de csak évekkel az író halála után előkerült első színpadi művének, az Ősvigasztalásnak a hőseié) azonban egy valóságos székely falusi közösségben alakul. Letagadhatatlan nyomai vannak ezeken a novellákon a Szabó Dezső-féle stíl-expresszionizmusnak is.

Ennek a szemléletnek és stílusnak a jegyeit viseli magán első regénye, a Szűzmáriás királyfi is, amely körül, Szabó Dezső indulatos kritikája (Sületlenség. Előörs 1928. szept. 2.) nyomán széles körű vita bontakozik ki. Talán ennek is – de az írói szemlélet belső fejlődésének *mindenképpen – szerepe van abban, hogy az első évek költői realizmust, népmesei abszurdot és stíl-expresszionizmust egyesítő novellái s a regény messianizmusa, érzelmi-mítoszi túlfűtöttsége után egy, a társadalmi realitásokat mélyebben és közvetlenebbül kifejező pályaszakasz következik: egyelőre még korábbi önmagának teljes ellentétével, a Czímeresek nyers realizmusával. Így érkezünk el a második pályaszakaszba, amelynek – immár a szintézis jegyében – olyan alkotásokat köszönhet a magyar irodalom, *mint az Ábel, a Jégtörő Mátyás, a Szülőföldem, s az ismeretlenül maradt korai drámakísérlethez műfajilag visszatérve, az Énekes madár, amelyben a Jó és a Gonosz, a Szépség és az Irigység vívja harcát, *miközben az író a népmesék természetes könnyedségével lép át – fittyet hányva *minden színpadi megkötöttségnek – a valóságból a mesébe és onnan vissza a valóságba.

Az Ábel csíráit – filológiailag is kimutathatóan – korábbi novelláiban, így az Amerikából hazaküldött Báts Eszter, *mi lettél? címűben vagy Székely legény levelei Ámerikából című tudósítás-sorozatában már felfedezhetjük, s ehhez járult hozzá Ladó Lajos, a „kicsi erdőőr” élettörténete, amelyet épp Tamási Áron közvetített az *Erdélyi Helikonon át az olvasóközönség felé. Az Ábel a rengetegben azonban szuverén írói mű: az író nem csak saját havasi emlékeit írta meg benne, hanem társadalmi élettapasztalatát, sőt azoknak a közéleti harcoknak a summáját is, amelyeket a Brassói Lapokban megjelent cikkein át folytatott a székelységet kifosztó bankuzsora és a Fuszulán képviselte Hatalom ellen. *Mindezekkel a havasra erdőpásztornak kitett Ábel is megvívja a maga harcát, furfanggal, játszi kedvvel, fölényesen, megtalálva helyét a rengetegben, „amelynek fái – ahogy a folytatásos lapközlést beharangozó cikk írta – talán nem is közönséges fák, hanem emberek, vadjai talán nem is közönséges vadak, hanem az emberi rengeteg dúvadjai, és tágas levegője sem közönséges puszta, hanem az emberi társadalom nagy és fojtogató sivársága, nemtörődömsége…” (Brassói Lapok 1932. jún. 3.)

A havasról Szakállas Ábel elindul megkeresni „Káint, aki okozza nekünk, Ábeleknek a rosszat” – így jut el a városba (Ábel az országban), ahol azonban már jobban szembetűnik a főhős társadalmon-kívülisége: a Tőkével és a Hatalommal való találkozásai sokkal esetlegesebbek, alakjai csak ritkán jellemzőek arra a világra, amelyben maga tájékozódni próbál. „A csodálatos apró paraszt-Sancho Panza”, ahogy Bálint György nevezi, olyan konfliktushelyzetekbe kerül, amelyek „nem eléggé jellemzőek a társadalmi helyzetekre, az összefüggések nem fejezik ki az igazi társadalmi összeütközéseket” (Pesti *Napló 1934. jan. 21.). Pedig azok között, akikkel találkozik, ott van az állásából kitett felekezeti tanító, aki nem csak a román iskolapolitikának, de a helyzethez nem alkalmazkodó magyar párti jelszavaknak is áldozata, vagy a börtönben megismert munkás, aki a szocialista forradalom eljövetelében reménykedik, amely *minden társadalmi és nemzeti konfliktusra megoldást hoz.

Ábel sorsának harmadik állomásán (Ábel Amerikában) a valóságnak ismét fölébe kerekedik a jelkép. Ábel – akárcsak maga az író az újvilágban – átérzi a pénz *mindenhatóságát, lélekölő hatalmát. Itt fogalmazódik meg benne a kérdés: „Mi célra vagyunk a világon?” – s jellemző, hogy a választ egy hontalan néger szájába adja: „Azért…, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Szellemében az Énekes madár világlátását viszi tovább, s gondolatilag az Ábel Amerikában kérdésére felel a Jégtörő Mátyásban, amelyben a Jó és a Rossz öröktől fogva tartó küzdelme folyik *mindennapi székely falusi környezetben: egy születendő gyermek védelmében vagy megrontására. „Jellemzés, egység, motiválás s más efféle regénykellékek – írja róla Babits *Mihály – az új Tamási-könyvben még mellékesebbek, *mint a régiekben. A naiv és kedves hősök s egyéb emberi figurák gyermeteg bájukban teljességgel stilizáltak, szinte csak jelvények, akár a népmese alakjai. Annál élesebb s konkrétabb a *miliő rajza, annál egyénibb maga a hangulat! A regény lírája, mely egyformán árad a rajzolt képek színeiből s a párbeszédek ízes szavaiból” (*Erdélyi Helikon 1936/3). A folytatásban aztán, a Ragyog egy csillagban, a megszületett gyermek életének első éveit követhetjük nyomon, s a Jó szellemét, amelyik születésekor beléje költözött. A regénykoncepció egysége azonban itt megbomlik: amint nő a gyermek, amint testté válik a szellem, úgy váltja fel a világban való ösztönös tájékozódás biztonságát az életnek valamiféle mesterséges felépítettsége, a valóságelemek sokasága ellenére is a korábbinál sokkal valószerűtlenebb világ. A béke hirdetésébe belepusztuló nazarénus és a nagyapa zord igazságkeresése a legszembetűnőbben mutatja, hogy mennyire nem képes funkciót kapni a regényben az az elvont igazság, amelyet az író hősei ebben a regényben keresnek.

Ennek a pályaszakasznak művészi betetőzője a Szülőföldem. *Izsák József szerint „igazi regény, amelynek madarasan röpködő hangulata szüntelen a valóság és a költészet között lebeg”. Féja Géza egy családtörténeti regény vázlatának érzi, Taxner-Tóth Ernő „szociográfiai tanulmány”-nak nevezi. Valójában egyik sem egészen: olyan írói vallomás, amely megbonthatatlanul egyesít magában politikai és írói hitvallást, tárgyias megfigyelésből fakadó faluszociográfiát, az írói és emberi élet külső és belső koordinátáit bemérő önéletrajzi vallomást és a lélek legmélyéről felfakadó lírát. A könyv kerettörténete az író hazautazása szülőfalujába, találkozásai az otthoniakkal: a családdal, falusfeleivel, azok *mindennapi életével, a harmincas évek romániai székely falujának gondjaival-örömeivel. Ismerős helyen, ismerős emberek között, mégis valahol a jelképek világában járunk, abban a világban, amelybe az író népe iránti elkötelezettségének gyökerei kapaszkodnak.

A következő néhány év – a bécsi döntéstől a háború végéig – az írói pályán egyfajta begyűjtés időszaka. Az 1942-ben megjelenő Összes novellái számára sajtó alá rendezi két évtized novellatermését – megtisztítva korai novelláit a szecessziós-expresszionista stílussallangoktól –, 1943-ban publicisztikai kötetének, a Virrasztásnak az előkészítése kínál alkalmat közéleti pályájának áttekintésére. Ekkoriban született újabb színpadi művei (Vitéz lélek, Csalóka szivárvány) éppúgy, *mint regénye, a Magyari rózsafa viszont azt jelzik, hogy nem képes tovább emelkedni az Ábel-trilógiával és a Jégtörő Mátyással kijelölt íven, ellenkezőleg, a bizonytalan keresés lejtőjén vergődik.

A szülőföldjétől elszakadt író a háború végeztével még nehezebben talál magára: egy stilizált folklórvilágba menekül: a Bukovinából előbb a Bácskába telepített, majd onnan a Dunántúlra menekült székelyek világa pótolja számára az otthont, amelytől a háború és az azt követő események elszakították. A magára találásnak aztán még a lehetőségét is elállja az, hogy a személyi kultusz időszakának hivatalos irodalompolitikája úgyszólván lehetetlenné teszi íróként való megnyilvánulását. Ebben a közel egy évtizedben egyetlen regény, egy színdarab és egy korábbi novellájából készült filmforgatókönyv (s mellettük Áron bölcsője című, kéziratban terjesztett verses önéletrajza), majd 1951–53 között három kis bábszíndarab az összes termése.

A Sztálin halálát követő magyarországi politikai változások közepette válik lehetővé visszatérése az irodalmi életbe. Két regényének megjelenésére is lehetőség nyílik ebben az évben: a Hazai tükör az 1948–49-es magyar szabadságharc időszakának eseményei közepette játszódik, bár Gábor Áron mellett harcoló főhő­sének, Madár Vincének a diákéveit leírva, ennek is vannak az író személyes emlékeihez köthető vonatkozásai. Másik regénye, a Bölcső és Bagoly kimondottan önéletrajzi regény: saját gyermekkorát eleveníti fel, a térbeli távolság hatása alatt – hiszen 1944 óta nem látogathatott haza – némi szomorkás lírával. A szülőfalu tájainak varázsa, a családra való emlékezés mellett szembetűnő a hajdani székely falu életének sok tárgyi emlékkel, etnográfiai részlettel gazdagított megelevenítése. S ugyancsak szembetűnő – korábbi műveivel való összehasonlításban – a székely falu életében a társadalmi vetületekkel való mélyebb szembenézés. 1954-ben ennek a két könyvnek a megjelenése nyomán kapja meg a Kossuth-díjat is. 1955-ben, majd 1956-ban lehetőséget kap arra, hogy hazalátogasson szülőföldjére, 1956-ban írótársakkal s közönségével is találkozhat, sőt hivatalos részről biztatást kap egy esetleges hazatelepedésre. Ez a biztatás azonban nem *jelenti a bizalmat is: napjainkban előkerülő állambiztonsági nyomozati anyagokból kiderül: a hatalom végig bizalmatlanul, sőt gyanúval kezelte romániai találkozásait, megnyilvánulásait.

Az 1956-os forradalom leverését és a megtorlások időszakát követő konszolidáció évei, életműve újabb összegezésére serkentő gyűjteményes kiadások mellett, alkotókedvének újabb kivirágzását hozzák el. Ismét próbát tesz a színpad meghódítására: az átdolgozott Énekes madár után következik mesejátéka, az áthallásoktól sem mentes Ördögölő Józsiás, a test és lélek egységének régebbi problémáját felelevenítő Hegyi patak, a bohózati helyzetekben is a tragikum határát súroló Boldog nyárfalevél. Gyűjteményes köteteiben korábbi, a folyóiratokban új novellái sorával találkozhatnak olvasói. Ezekben a régi Tamási-novellákból ismert emberi példák, az élettel való birkózás helyzetei elevenednek meg. A nyelv és stílus régi szépségei is megcsillannak, de egészében ekkori novellatermésére inkább a visszafogottság jellemző. Közben a Szépirodalmi Kiadó felkérésére sajtó alá rendezgeti műveinek első életműkiadását, amelynek kötetei azonban legnagyobbrészt már csak halála után *jelennek meg. Utolsó – befejezetlenül maradt – művét, a Vadrózsa ágát már betegen, új feleségének, Ágotának diktálja, felidézve benne, sok színnel, némi malíciával, a húszas-harmincas évek *erdélyi és magyarországi írói világának epizódjait. Ugyancsak ekkor veti papírra *naplóját, az 1965 decembere és 1966 márciusa közötti – csak Ágota halála után kiadásra került – feljegyzéseket, amelyek utolsó házasságának megható dokumentumai.

Végakarata szerint szülőfalujában, Farkaslakán helyezték örök nyugalomra méltóságteljes ünnepléssel és az államhatalmi szervek fokozott készültsége közepette.

Kötetei: Lélekindulás (novellák, Kv. 1925); Szűzmáriás királyfi (regény, uo. 1928); Erdélyi csillagok (novellák, uo. 1929); Hajnali madár (novellák, Bp. 1929); Czímeresek (regény, Kv. 1931); Helytelen világ (novellák, uo. 1931); Ábel a rengetegben (regény, uo. 1932); Ábel az országban (regény, uo. 1933); Ábel Amerikában (regény, uo. 1934); Énekes madár (székely népi játék, Kassa 1934); Jégtörő Mátyás (regény, Kv. 1935); Rügyek és reménység (novellák, uo. 1936); Virágveszedelem (novellák, Bp. 1936); Ragyog egy csillag (regény, Kv. 1938); Szülőföldem (uo. 1939); Három játék (Énekes madár – Tündöklő Jeromos – Vitéz lélek, uo. 1941); Magyari rózsafa (uo. 1942); Téli verőfény (novellák, uo. 1942); Csalóka szivárvány (színjáték, uo. 1942); Összes novellái (Bp. 1942); Virrasztás (publicisztikai írások, uo. 1943); A legényfa kivirágzik (novellák, uo. 1944); Székely fás (Kv. 1945 = Műkedvelők színháza); Szívbéli barátok (ifjúsági regény, Bp. 1946); Hullámzó vőlegény (színjáték, uo. 1947); Mezei próféta (filmforgatókönyv, uo. 1947); Zöld ág (meseregény, uo. 1948); Kikelet (válogatott novellák, uo. 1948); Bor és víz (szüreti játék, uo. 1951); Búbos vitéz (mesejáték, uo. 1952); Kossuth nevében (*jelenet, *Lajtha László zenéjével, uo. 1952); Bölcső és bagoly (önéletrajzi regény, uo. 1953); Hazai tükör (regény, uo. 1953); Szegénység szárnyai (novellák, uo. 1954); Szegény ördög (bábjáték, uo. 1954); Kakasok az Édenben (színművek, uo. 1956); Elvadult Paradicsom (összegyűjtött novellák. 1922–36, uo. 1958); Világ és holdvilág (összegyűjtött elbeszélések 1936–57, uo. 1958); Szirom és Boly (magyar rege, uo. 1960); Játszi remény (Virágszál gyökere – új novellák – Zöld ág, uo. 1961); Akaratos népség (színpadi művek, I–II. Bp. 1962); Hétszínű virág (novellák, 1923–63, uo. 1963); Világló éjszaka (novellák, 1923–64, uo. 1966).

Halála után kiadott művek, gyűjteményes kiadások: Vadrózsa ága (visszaemlékezések, uo. 1967); Válogatott művei: Ábel a rengetegben – Ábel az országban – Ábel Amerikában (Bp. 1967), Összegyűjtött novellák (I–II. Bp. 1967); Czímeresek (uo. 1967); Jégtörő Mátyás – Ragyog egy csillag (uo. 1967); Rendes feltámadás (válogatott novellák, *Sütő András előszavával, Buk. 1968); Énekes madár (*Izsák József utószavával, Buk. 1968 = Drámák); Ábel a rengetegben (*Izsák József bevezető tanulmányával, Kv. 1970 = Tanulók Könyvtára); Bölcső és bagoly (*Izsák József utószavával, Buk. 1972 = Iskolai könyvbölcső); Ábel (trilógia, *Dávid Gyula bevezető tanulmányával, Tamási Áronné bibliográfiájával, Buk. 1973 = *Romániai Magyar Írók); A bölcső és környéke (Szülőföldem – Bölcső és Bagoly – Vadrózsa ága, uo. 1976 = *Romániai Magyar Írók); Ősvigasztalás (színpadi művek. III. Sajtó alá rendezte és az utószót írta Balázs Ádám. Bp. 1978); Zeng a magosság (válogatott novellák, I–II. *Dávid Gyula utószavával, Tamási Áronné bibliográfiájával. Buk. 1980 = *Romániai Magyar Írók); Tiszta beszéd (publicisztika, 1923–40. *Dávid Gyula zárótanulmányával, Buk. 1981); Jégtörő gondolatok (útirajzok, esszék. I–II. Bp. 1982); Ábel a rengetegben – Ábel az országban – Ábel Amerikában (Bp. 1984); Szólít a szülőföld (Bölcső és bagoly, Hazai tükör, Vadrózsa ága (uo. 1985); Tündöklő Jeromos (színpadi játékok. 1924–44. Sajtó alá rendezte Salamon András. Buk. 1985 = *Romániai Magyar Írók); Ördögölő Józsiás (színpadi művek, 1944–66. Sajtó alá rendezte Salamon András. Uo. 1986); Egyenes Tóbiás (ifjúsági elbeszélések, Kv. 1994); Jégtörő Mátyás – Ragyog egy csillag (uo. 1995 = *Romániai Magyar Írók); Napló. „Édes Madaram”. Sorok Ágotának (Ugrin Aranka gondozásában és előszavával, Bp. 1997); Aranyos tekergők. Elfeledett írások (sajtó alá rendezte Urbán V. László, Bp. 2000); Gondolat és árvaság. Esszék, cikkek, útirajzok, riportok. 1923–1935 (sajtó alá rendezte Nagy Pál, Bp. 2000); Szellemi őrség. Eszék, cikkek, útirajzok. 1936–1965. (sajtó alá rendezte Nagy Pál, uo. 2001); Emberi szavak. Beszélgetések, vallomások, *naplójegyzetek (sajtó alá rendezte Nagy Pál, uo. 2003).

Idegen nyelven megjelent művei: Szűzmáriás királyfi (németül: Lipcse 1941; Berlin 1957; csehül: Prága 1942); Ábel (olaszul: *Milánó 1941; hollandul: Amszterdam, 1944; franciául: Lausanne 1946 és Genf 2009; szerbül: Újvidék 1953; szlovénül: Muraszombat 1968), novelláskötetek (olaszul: *Milánó 1942; bolgárul: Szófia 1964; svédül: Stockholm 1966; németül: Stuttgart 1968; Lipcse 1973; szlovénül: 1969; oroszul: Moszkva 1972; finnül: Helsinki 1973); Csalóka szivárvány (spanyolul: Madrid 1969).

Összefoglaló munkák: Féja Géza: T. Á. Alkotásai és vallomásai tükrében. Bp. 1967 = Arcok és vallomások. – *Izsák József: T. Á. Kismonográfia. Buk. 1969. – Salló László: T. Á. Színpadi játékai. Buk. 1991. – Z. Szalai Sándor: „Hit a harcban, reménység a bajban”. Pályakép T. Á.-ról. Bp. 1991. – Zeng a magosság. In memoriam T. Á. Szerk. Tamás Menyhért, uo. 1997. – T. Á. Emlékkönyv. Szerk. Tasnádi Gábor, uo. 1997. – Találkozások T. Á.-nal. Gondozta Bán Péter. Csíkszereda 2000. – Lőrincz József: Tamási Áron hazatérése. *Mikrofilológiai megközelítések. Székely­udvarhely 2000; uő: Kellő igék, megtartó gondolatok. Szentenciák, vallomások Tamási Áronról. Uo. 2007. – Kedves Otthoniak. T. Á. levelezése a farkaslaki családdal. Sajtó alá rendezte Nagy Pál. Uo. 2006.

Életmű-bibliográfiák: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája. VII. Szerk. Botka Ferenc – Varga Kálmán. 1905–1945. Személyi rész. 2. 557–572. – Kántor Lajos – Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom. 1944–1970. A könyvészeti adalékot összeállította Réthy Andor. 287–288. – Varga Rózsa – Patyi Sándor: A népi írók bibliográfiája. Művek, irodalom, mozgalom. 1920–1960. Bp. 1972. 242–253; 423–443. – Bertha Zoltán – Görömbei András: A romániai magyar irodalom válogatott bibliográfiája. 1971–1980. Bp. é. n. [1982]. – Tamási Áronné: T. Á. életmű-bibliográfiája. Kiadások, Összes novellái (a *Romániai Magyar Írók sorozat 1973-as és 1980-as kötetének függelékében).

(D. Gy.)