Taub János

oldal nyomtatása Share

Taub János (Halmi, 1927. máj. 14. – 2010. febr. 5. Bp.) – színházi rendező. Középiskolai tanulmányait Temesváron végezte. Kolozsváron, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát (1954). Először a temesvári Állami Színház magyar tagozatához szerződött rendezőnek, ahol a frissen alakult együttes arculatkereső, kísérletező kedve találkozott már a főiskolán megmutatkozó, öntörvényű színpadi világot teremtő szándékaival. Rendezőként ugyanis alkatilag egy ironikusabb szemléletű, játékos színházi modellhez állt közelebb.

Egyik első temesvári rendezése, Goldoni Fogadósnéja (1955) hatalmas sikert aratott. 1957-ben önállósult a magyar tagozat, ekkor a temesvári *Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője lett. Az önálló színház egyik nagy sikere Figuiredo Savanyú a szőlő c. színműve volt (1958), majd sorra születtek országos visszhangot kiváltó rendezései: Bródy A tanítónő (1958) és A medikus (1959), Lope de Vega A kertész kutyája (1960), G. B. Shaw Az ördög cimborája (1960). Ekkorra kialakította saját stílusát, amelynek gyökereit talán a Jouvet és Giraudoux együttműködése nyomán formálódott ironikus játékmódban kereshetjük, amikor ellentétes tartalmakat hordoz a szó, a gesztus, a mimika és a föléje játszott gúny. Kétségtelen, valami újat hozott intellektuális, ironikus látásmódjával az erdélyi magyar színjátszásba, felzárkózva az egyre merészebben kísérletező és az európai élvonalba betörő romániai színjátszás eredményeihez. 1962-ben a kolozsvári *Állami Magyar Színházhoz szerződött, amely ebben az időszakban a színjátszás megújításával a legeredményesebben kísérletezett. Miután megrendezte *Huszár Sándor A házasságok a földön köttetnek c. drámájának ősbemutatóját (1962), sorra következtek közönség- és kritikai visszhangot kiváltó előadásai. Kirobbanó siker volt a Harag Györggyel együtt rendezett Kohout-darab, az Ilyen nagy szerelem (1963), amelyet egy időre be is tiltottak, majd következtek a kolozsvári korszak antologikus előadásai: a magyar színpadokon addig ritkán játszott Brecht Koldusoperája (1964) és Shakespeare Makrancos hölgye (1965). Öntörvényű játékra építő látásmódja az uralkodóvá váló rendezőközpontú, látványszínházi irányzat országosan is kiemelkedő alkotójává *tette, az ekkorra már európai jelentőségűvé emelkedett romániai rendezői iskola fontos tagjává vált.

1970-ben az ország legjelentősebb együtteséhez, a Liviu Ciulei vezette bukaresti Bulandra Színházhoz szerződött, és a bukaresti színművészeti főiskola tanára lett. Pályájának egy évtizede fűződik Bukaresthez, ebben az időben sokat *tett a kultúrák közelítéséért is: a Bulandrában megrendezte Sütő darabját, az Egy lócsiszár virágvasárnapját és Örkény Macskajátékát. Nem szakadt meg azonban együttműködése az erdélyi magyar színházakkal: Temesváron pályája és az egész romániai magyar színjátszás mérföldkövet jelentő előadását, Pinter A gondnok c. művét (1969) állította színpadra, amelyben a korszerűség és az értelmezés, a színészvezetés csodáit csillantotta meg; majd 1973-ban Csehov Ivanovjával aratott kirobbanó sikert ugyanott. Szatmárnémetiben 1970-ben rendezte a színházi világ eseményeként értékelt bemutatót, Ionesco A király halódik c. abszurd drámáját.

1981-ben Izraelbe távozott, a Ha­bi­ma és a Kameri színházak rendezője lett, színészetet oktatott a tel-avivi egyetemen. 1986-ban visszatelepedett Magyarországra: 1986–93 között a budapesti Nemzeti Színház és a szolnoki Szigligeti Színház rendezője, majd 1993–96 között Budapesten a Thália és a Művész Színház vezetője. Közben Németországban (Ingol­stadt) és Ausztriában (Bécs) is dolgozott vendégrendezőként. A budapesti Nemzeti Színházban ő vitte színre 2002-ben *Székely János darabját, a Caligula helytartóját.

Plautus Hetvenkedő katonájának rendezéséért 1990-ben a kritikusok díját, 1991-ben Magyar művészetért díjat, 2002-ben Kossuth-díjat kapott.

Színjátszó személyek. In: A Hét Évkönyve 1982. – Kántor Lajos – Kötő József: Magyar színház Erdélyben (1919–1992). Buk. 1994. – Darvay Nagy Adrienn: Bohócruhában. Mv. 1998; uő: Állandóban változékonyan. Uo. 2003.

(K. J.)