Tompa Gábor

oldal nyomtatása Share

Tompa Gábor (Mv., 1957. aug. 8.) – költő, színházi szakíró, ~ Miklós (1910) fia, ~ László (1883) unokája. Középiskoláit Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban végezte (1976), majd a bukaresti Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát (1981). Diplomarendezése Sepsiszentgyőrgyön a Woyzeck (1980). 1981-től a kolozsvári Állami *Magyar Színházban rendező, 1986-tól a színház főrendezője, 1990-től igazgatója. Hazai magyar és román színházakon kívül vendégrendező volt angliai, franciaországi, magyarországi, németországi, spanyolországi színházakban. 1990-től előadótanár a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, rendező szakon; kezdeményező szerepe volt a BBTE-n a Színművészeti Szak létrehozásában (1991), ahol szintén előadótanár; 1995-ben a freiburgi Színművészeti Iskola színészet szakán, 1995–1999 között a barcelonai Színművészeti Akadémián, 1999–2000-ben a barcelonai és terrassai színművészeti intézetekben, 2007 januárjától a Kaliforniai Egyetem Színházi Tanszékén vendégelőadó. 2006-tól az Európai Színházi Unió egyéni tagja.

Költőként az *Utunk és az *Igaz Szó hasábjain jelentkezett, majd az Alapműveletek c. *antológia (Buk. 1985) is közölte verseit. Az induló költő – írta róla *Markó Béla – „a kimondandó és a kimondható szó súlyát mérlegeli, ars poeticákat ír”, s ehhez fűzi hozzá *Kovács András Ferenc már Forrás-kötete ismeretében: „Valóban, a hol szabadabb, hol kötöttebb formákat váltakoztató költői hitvallások sorozata meg-megújuló *küzdelem a szó jogáért, amit mondani kell! Innen ered a verseskönyv felkavaró zaklatottsága is – hány elharapott kiáltás, visszafojtott sikoly rezonál a szonettek szigorú hangszekrényében!” Ugyanő kiemeli a kötet verseinek „klasszicizáló tisztaságát”, jelzőhasználatán és kifinomult hasonlatain pedig a Nyugat és az *Erdélyi Helikon lírikusain való „iskolázottságot” érzi, aminek viszont nem mondanak ellent „briliáns szójátékai”, „ijesztő eleganciával” kifordított közhelyei, a „groteszk és abszurd rögtönzések”, amelyeknek „csalafinta konkrétumai az akasztófahumor határát súrolják és tulajdonképpen egy nonszensz világrend lenyomatai” (*Látó 1990/2. 208). Egy nemes értelemben vett játékba vonja be az olvasót a *Visky Andrással közös Romániai magyar négykezesek című kötet (1994) is, amelynek során „alkotás és játék egybeesnek” (Selyem Zsuzsa). „Visszajátszható-e a játék egyáltalán?” – teszi fel a kérdést a kritikus, immár az olvasó felől nézve, s megállapítja: „Ez a vissza-játék az olvasó öröme: némelykor sikerül kitalálni, hogy a sort ki írhatta, némelykor nem…” Olyan alkotói attitűddel találkozik tehát az olvasó, amely a rendező alkotómunkájának is meghatározó eleme.

~ rendezői felfogását nagymértékben formálta az, hogy a szakmával a bukaresti Színház- és Filmművészeti Főiskolán ismerkedett meg, a román színházi forradalom műhelyében, amely forradalom a színházat interpretáló művészetből autonóm művészeti ággá tette, a nyelven túli mozzanatok teatralizálásával, a látvány középpontba helyezésével. Rendezőként ugyanakkor a színházi nyelv átírására irányuló ama törekvéseknek lett a folytatója, amelyek Erdélyben már a hatvanas években, *Taub János és Harag György munkásságában elkezdődtek. Előadásai kortársi világunkról való elmélkedések. Így fogalmaz: „A színház változtatni akar, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a rendezők ne csupán szerzőkben és színművekben, hanem a társadalmi valóság egészében gondolkodjanak. Soha nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a legfontosabb érvet, ami egy előadás megrendezésére késztetheti a művészt: a jelenkort… Ha az előadás nem képes ebbe a korszerű, várakozó emberi anyagba belevájni a fogaskerekeit, …korszerűtlen az előadás és a színház halott.”„Semmi sem menti fel a rendezőt az alól, hogy a máról alkotott szemléletét, világnézetét kifejezésre juttassa, egyetlen rendező se bújhat ki az itt és mást bretteri ethosza alól. A színház az adott kor lázmérője kell legyen.”

Saját rendszere kialakításáért folytatott küzdelmében nemegyszer generált konfliktusokat, kritikusokkal éppúgy, mint az általa vezetett színház közönségével. Az eredmény mindenesetre egy sajátos arculatú színház, amellyel kiemelkedő elismeréseket aratott a nemzetközi mezőnyben. Másfelől az is igaz, amit művészeti törekvéseinek társa, *Visky András megállapít: „A nyolcvanas évek második felétől született előadások karaktere már jól körvonalazza a társulatban való gondolkodás igényét. A mesterekkel folyamatos párbeszédben álló Tompa sajátos rendezői világ kialakításán túl a társulatépítést is feladatának látja” (T. L. színházi világa. 179).

1984-től az UNITER tíz alkalommal tüntette ki, ezenkívül 1992-ben az *EMKE Bánffy Miklós-díjával, 1997-ben az ITI a kritikusok díjával, 1998-ban a Nyílt Társadalomért Alapítvány díjával, 2007-ben Aranyalma-díjjal ismerték el színházújító rendezéseit.

Kötetei: A hűtlen színház. Esszé a rendezésről (Buk. 1987 = Századunk); Óra, árnyékok. Versek (uo. 1989 = Forrás); Készenlét. Versek (Bp. 1990); Mi nem én. Versek (1993); Romániai magyar négykezesek. Versek (*Visky Andrással, Pécs 1994); A késdöfés gyöngédsége. Tanulmányok (Kv. 1995); Aki nem én. Versek (Mv. 1996); Depressio Transsylvaniae. Versek (*Kovács András Ferenccel, Csíkszereda 1998); Lidércbánya. Válogatott versek (uo. 2004); Noé színháza (uo. 2004); A Tatu hozománya. Gyermekversek (uo. 2007).

Kántor Lajos: A rendező bejelenti igényét. *Utunk 1987. okt. 2.; uő: A legtragikusabb művészet (újraközölve: Birtokon belül. Bp. 1989). – Marosi Péter: A modern színpadért vívott harc traktátusa. *Korunk 1987/10. – Bende Farkas Ágnes: A hűtlen színház. *Korunk 1988/2. – Bogdán László: A hűtlen színház. *Igaz Szó 1988/9. – Gálfalvi Zsolt: A hűtlen színház. *A Hét 1988/13. – Kőrössi P. József: Eretnek hűség. Élet és Irodalom 1988/9. – Szőcs István: A hűtlen színház. *A Hét 1988/45; uő: Olvasatok. Gombrovicz Operett c. darabjának T. G. rendezte előadása kapcsán. Helikon 1996/17. – Kacsir Mária: „Ez egy öntörvényű világ” (interjú). *A Hét 1990/39; uő: Változó és változatlan (interjú). *A Hét 1995/49–52; 1996/1–2; uő: „Ezerféleképpen csinálnak színházat” (interjú). *A Hét 1998/1–2. – *Kovács András Ferenc: Gondolatok a készenlétről. *Látó 1990/2. – Végh Balázs: Egy költői állapot (Óra, árnyékok). *Korunk 1990/1. – Bérczes László: Tükör által. T. G. rendezéseiről. *Korunk 1992/11. – Páll Árpád: Kissé másként látom a kétszázadik évadot. (1993. szeptember. Hozzászólás Tompa Gábornak a Romániai *Magyar Szó 1993. aug. 26-i számában megjelent cikkéhez. In: A szó és a látvány. Mv. 1995. 225–235). – Selyem Zsuzsa: A hetedik napon. Romániai magyar négykezesek. *Korunk 1994/8. – Kereskényi Sándor: A „makrofallikus ellenség”. Politikum és rituatitás T. G. színházában. *Korunk 1995/3. – Orosz Judit: Mint aki megérkezett. *Korunk 1997/9. – Borcsa János: Erdélyi kor- és kórrajzok. Depressio Transsylvaniae. *A Hét 1998/49. – Hegyi Réka: Huszonnégy kérdés T. G.-hoz (interjú). *Látó 1998/8–9. – Florica Ichim: De vorba cu T. G. Buk. 2003. Magyarul: Beszélgetések hat felvonásban. Uo. 2004. – Tompa Gábor színházi világa (szerk. *Visky András, előszó George Banu. Idézetekkel kritikákból, magyar–román–angol szöveggel). Kv. 2007.

(D. Gy. – K. J.)