Tóth Mária (Arad, 1933. ápr. 6.)

oldal nyomtatása Share

Tóth Mária (Arad, 1933. ápr. 6.) – elbeszélő, újságíró. Középiskoláit szülővárosában, a Magyar Vegyes *Líceumban végezte, ahonnan mindjárt Bukarestbe került: 1951–53 között a Romániai Magyar Szó, 1953–54-ben a Szakszervezeti Élet szerkesztőségében dolgozott, 1954–59 között a Sajtófőigazgatóság keretében a cenzúra lektora. 1959–84 között a *Jóbarát és a Pionír, 1984–88 között – nyugdíjazásáig – a *Munkásélet belső munkatársa.

Első írásait 1948-ban az aradi Magyar Vegyes *Líceum diáklapja közölte; novellákkal rendszeresen jelentkezett az *Előre, *Utunk, *Igaz Szó, 1990 után a Helikon, *Látó hasábjain.

Kötetei: A küszöbön túl (novellák, Buk. 1964); Levél a mélyből (regény, uo. 1965); Futóhomok (regény, uo. 1968); Elvarázsolt erdőben (regény, uo. 1969); Szerep (regény, uo. 1972); Ablak a napra (novellák, uo. 1972); Húsz év szerelem (novellák, uo. 1976); Johanna tükre (novellák, uo. 1976); A futár halála (regény, uo. 1979); Padtársak (regény, uo. 1981; románul Colegi de bancă címmel, Raul Joil és Markovits Márton fordításában, Buk. 1985); A festőasszony (novellák, uo. 1982); Ha szárnyam volna (regény, uo. 1984); Maradj velünk, gyermekkor (mesék, uo. 1988); Mefisztó felesége (novellák, uo. 1989); Még a fákat is lelőtték (novellák, Kv. 1990); Kutyák tele (novellák, Mv. 2000); Régimódi hűség (regény, uo. 2001); A cukor íze (Mv. 2003).

Kacsir Mária: A küszöbön túl. *Előre 1964. aug. 8. – K. Jakab Antal: Mire jó a ballada? *Utunk 1965/47. – Kormos Gyula: Félig-meddig regény. *Utunk 1969/7. – Gyöngyösi Gábor: Keksz és karrier. *Utunk 1973/15. – F. R. [Falus Róbert]: Szerep. Népszabadság 1973. aug. 24. – Mózes Attila: Látleletek, torz tükörben. *Utunk 1976/48. – Kőháti Zsombor: A futár halála. Magyar Nemzet 1980. ápr. 13. – Márki Zoltán: Kortársaink, a gyermekek. *Utunk 1981/30. – Molnos Lajos: Hétköznapi arcaink. *Utunk 1982/26; uő: Konokok és lázadók. *Utunk 1985/28. – Barabás István: Aki viszi a délutánt. Beszélgetés T. M.-val. *A Hét 1989/37. – Jakab Zsolt: Hétköznapi életünk. *Igaz Szó 1989/10. – Kisgyörgy Réka: Női dolgok, avagy Bovaryné hétköznapjai. *Utunk 1989/23. – Szabó László: A hűség divatja. *Látó 2002/1.

(D. Gy.)