Tuzson Erzsébet

oldal nyomtatása Share

Tuzson Erzsébet (Kézdiszent­kereszt, 1926. dec. 26.) – helytörténet-kutató, pedagógiai szakíró, bibliográfus. Tanulmányait Sepsiszentgyörgyön, a ferencesek zárdájában, majd Sopronban folytatta az Orsolya-rendi nővérek tanítóképzőjében, s végül 1946-ban Csíksomlyón szerzett tanítónői oklevelet. Tanítói pályáját *Nagyváradon kezdte 1947-ben, s rövidebb megszakításokkal ott tanított nyugdíjazásáig. Közben 1962-ben tanári oklevelet szerzett a BBTE *Filológia Karán magyar nyelv és irodalomból.

Szakmai érdeklődése a nyelvoktatás módszeres eljárásainak hatékonyságára irányult, különös tekintettel a nyelv és a gondolkodás, a kifejezőkészség fejlesztésére. Ennek a kérdésnek az elemzésével foglalkoznak a Bihar Megyei Pedagógusok Házának tájékoztatóiban megjelent értekezései is. A *Tanügyi Újság hasábjain 1970–80 között az önálló munkáltatásról, az órarendszerek, feladatrendszerek jelentőségéről cikkezett. Az évenkénti fogalmazási versenyek eredményeit a helyi napilapban elemezte 1969–73 között.

Már indulásától, 1968-tól tagja lett a Romániai Magyar Irodalmi *Lexikon munkaközösségének, feldolgozta *Nagyvárad magyar irodalmi és művelődési életének történetét: összeállította az I. világháború után *Nagyváradon elsőként megjelent, rövid életű irodalmi és művészeti hetilapok – *Tavasz és *Magyar Szó – tartalmi mutatóját, valamint a Királyhágómelléki Református Iratterjesztés kiadványainak (1926–41) jegyzékét, s az EME megrendelésére elkészítette a két legjelentősebb két háború közötti váradi lap, a *Nagyvárad és a *Nagyváradi *Napló – egyelőre kéziratban lévő – analitikus bibliográfiáját (1920–40).

Beke György: Fél évszázados írásbeliségünk nagy számbavétele. *A Hét 1981/36. – Fábián Imre: A hasznosságot az idő méri. *Fáklya 1982. jún. 30.

(D. Gy.)