Bözödi György

oldal nyomtatása Share

Bözödi György, családi nevén Jakab (Bözöd, 1913. márc. 9. – 1989. nov. 25.) – író, szociográfus, történész. A kolozsvári unitárius kollégiumban érettségizett, két évig teológus, majd a kolozsvári egyetemen jogot és bölcsészetet hallgatott. Újságíró az Ellenzék és Keleti Újság c. lapoknál, később a marosvásárhelyi Székely Szó felelős szerkesztője, a kolozsvári Hitel főmunkatársa (1935), majd a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője. A II. világháborúig a Pásztortűz, Ellenzék, Erdélyi Helikon, Korunk hasábjain közölt; a KZST tagja; 1939-ben Budapesten Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében cikkezik, majd egyik alapítója és szerkesztője a Termés c. kolozsvári folyóiratnak (1942–44). A felszabadulás után az 1848-49-es Történelmi Ereklye Múzeum őre, majd egy ideig könyvelőként dolgozott szövetkezetnél, állami vállalatnál, 1957-től nyugdíjazásáig (1975) akadémiai kutató, ill. főkutató volt Marosvásárhelyen.

Első versei, novellái 1932-ben jelentek meg a kolozsvári Keleti Újságban. A 30-as évek romániai magyar prózájában a népélet realista ábrázolásával tűnt fel; az előtte járó nemzedék székely mítoszával szemben a valóságos székely paraszti élet múltját és jelenét ábrázolta. Székely bánja (Kv. 1938) c. történeti és szociográfiai munkájában tudományos alapossággal tárta fel a Székelyföld múltjának és jelenének valóságát. Ez a könyv a falukutató mozgalom radikalizmusához kapcsolódott, s heves ellenkezést váltott ki a népi romantika hívei és az I. világháború utáni konzervatív politikai áramlatok képviselői körében. Mivel mind az ESZC, mind a Hitel részéről elutasítással találkozott, Tizenhét Erdélyi Fiatal Író vállalkozott kiadására, jelezve egy írónemzedéknek a romániai magyar népélet realista, a valóság tényeit figyelembe vevő szemléletét. A szerző a részletek gazdagságát tárja fel és rendszerezi, azonban nem jut el szociológiai és politikai következtetéseket összegező megállapításokhoz: műve elsősorban az adott korszak történeti-társadalmi viszonyainak leírása. A mű megjelentetése a fiatal írók saját erejéből egyben nyitánya volt az Erdélyi Enciklopédia könyvkiadói tevékenységének.

A népélet valóságát elkendőző romantikus látással szemben a hitelességre törekvés jellemzi szépprózai munkásságát, különösen novellisztikáját. Első regénye, a Nyugtalan pásztorok, azt sugallja, hogy a balladateremtő tragédiák nem a néplélek immanens termékei, nem egy „örök székely lélek” megnyilatkozási formái, hanem a konkrét társadalmi valóságból erednek. A falukutató anyaggyűjtéssel párhuzamosan egyre jobban elmélyül, gazdagabbá válik írói szemlélete: a 30-as évek falujának, a világgazdasági válság embertelenítő nyomorának, a kisebbségi sorban tengődő erdélyi falunak hiteles rajzát adta. Nemcsak a paraszti élet elmélyült, hiteles ábrázolójaként tűnt ki; adatgyűjtő utazásai során mintegy ötven faluban és kisvárosban alaposan megismerte a vidéki értelmiség, tanítók, papok, tisztviselők létproblémáit is. Kora kisebbségi értelmiségének eléggé zárt világát, tévedésekkel teli, jószándékú, de a társadalmi mozgalmakhoz alig kapcsolódó, utópiákba kapaszkodó, világmegváltó eszméket melengető, valójában kiúttalan életét mutatja be Romlás c. regényében. Elszakíthatatlanul együtt él falujával, felszínre igyekszik hozni a népi értékeket, és ez vonzza érdeklődését a folklórkutatás irányába. Felfedezi Bágyi Jánost, akitől kétkötetnyi székely népmesét gyűjt egybe s ad ki szakszerű módon.

Mint az erdélyi múlt elmélyült kutatóját, a népi lázadások problematikája foglalkoztatja: az 1562. évi székely lázadás éppen úgy, akárcsak az 1848-49-es forradalom erdélyi eseményei, gazdasági és társadalmi vonatkozásban egyaránt. A kutató eredményeit a szépíró is hasznosítja: Gábor Áronnak és társainak életét és tevékenységét dolgozza fel töredékekben megjelent regényes korrajzában (Tűzpróba, Igaz Szó 1969/3). A Gábor Áron-témára újra meg újra visszatér. Tanulmányt ír az ágyúöntőről az Aluta számára (1969), Gábor Áron és hűséges árnyéka címmel feleségéről közöl új adatokat az Utunk Évkönyvben (1970). Cikket ír a máramarosi 1849-es fegyvergyártásról (Studii de Istorie, Filologie şi Istoria Artei 1972), 1848 márciusa Marosvásárhelyen c. forrásértékű írását a Magyar történetírók Avram Iancuról c. gyűjtemény (1972) közli. Az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. Kriterion-kötetben Gábor Áron forradalmi szerepéről s Petőfi egy napjáról írt tanulmányaival szerepel. Részt vesz az akadémiai kiadásban megjelent Revoluţia de la 1848-1849 din Transilvania c. sorozat (I. 1977; II. 1979) munkaközösségében.

Irodalmi jelentkezése óta költőként is számon tartották, verseskötete azonban csak 1979-ben jelent meg. Fiatalkori verseiben az igazibb népiség, az úri világgal való szembeszállás, a szegénység melletti hitvallás, az elnyomottak magasabb rendű erkölcsisége nyilvánul meg, később inkább a bölcseleti elem, az élet egyetemes igazságainak, örök érvényű összefüggéseinek lírai tükrözése jellemzi. Szorosan kapcsolódik a Móricz Zsigmond utáni nemzedék áramköréhez, legjobb törekvéseihez. Móricznak különben kedves munkatársa, hűséges útitársa székelyföldi barangolásai során (emlékezéseit legutóbb 1979-ben a Móricz Zsigmond közöttünk c. antológia közölte). Egy időben a jobboldal szociális demagógiájának hatása alá került, de a német megszállás után részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. A felszabadulás óta műfordításaival a román irodalom népszerűsítésében is jelentős a tevékenysége.

Munkái: Székely emberek, zsidó istenek (Jegyzetek a székely szombatosokról, Kv. 1935); Székely bánja (szociográfia, Kv. 1938 és Bp. 1939); Romlás I-II. (regény, Bp. 1940); Nyugtalan pásztorok (regény, Bp. 1942, 2. kiadás, elbeszélésekkel együtt Izsák József bevezetőjével, RMI 1968); A tréfás farkas (Bágyi János meséi, Gy. Szabó Béla rajzaival, Bp. 1942, 1943); Székelyek (néptörténetek, Bp. 1943); Repedt csupor (elbeszélések, Bp. 1944); Erdély szabadságharca (1848-49 a hivatalos iratok, levelek és hírlapok tükrében, Balogh Edgár bevezetőjével, Kv. 1945); Rebi néni feltámadása (novellák, Kv. 1945); Eladó temető (Sepsiszentgyörgy 1945); Hazafelé (válogatott elbeszélések, Gy. Szabó Béla illusztrációival, Mv. 1958); Az eszös gyermök (Bágyi János meséi Gy. Szabó Béla és Ferenczy Júlia rajzaival, 1958); Nap és árnyék (versek, Izsák József utószavával, RMI 1979).

Fordításkötetei: V. Em. Galan: Baragán I. (1956) és II. (1961); Zaharia Stancu: Vérebek (1957); Szegény ember okos leánya (román népmesék, Ignácz Rózsával, Jékely Zoltánnal, Bp. 1957); Liviu Rebreanu: Akasztottak erdeje (Mv. 1957); Román népmesék (1958); Cezar Petrescu: Főváros (1963).

(K. Sz. I.)

Venczel József: Székely bánja. Hitel 1938/2. – Bányai László: A székely sors könyve. Korunk 1938/7-8. – Schöpflin Aladár: Romlás. Nyugat 1940/8. – Izsák József: Székely nemzetkép tegnap és ma. Szülőföldünk. A KMDSZ székelyföldi munkaközössége székelyudvarhelyi vándorgyűlésének előadóanyaga. Szerk. Faragó József, Sepsiszentgyörgy 1944. – Marosi Péter: Hazafelé. Utunk 1958/21. – Faragó József: Bágyi János meséi. Korunk 1959/5. – Szőcs István: Sajgó seb. Utunk 1968/33. – B. Gy. műhelyében. Balogh Edgár, Gáll Ernő, Kiss Jenő, Panek Zoltán, Benkő Samu írásai, Gaál Gábor, Szabédi László, Asztalos István levelei. Igaz Szó 1969/3. – Balogh Edgár: B. Gy.-ről eddig és ezentúl. – Utunk 1973/10; újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 458–468. – Nagy Pál: Otthon Bözödön. A Hét 1973/11. – Gáll Ernő: Népét szolgáló társadalomkutató. A Tegnapi és mai önismeret c. kötetben, 1975. 150–154. – Kiss Jenő: Vonások egy arcképhez. Az Emberközelből c. kötetben. Kv. 1979. – Nagy Pál: A szülőföld vonzásában. Előre 1980. márc. 14. – Szávai Géza: A „népi” jelentései egy verseskönyvben. A Hét 1980/23.

ASZT: Balogh Edgár köszönti a 60 éves B. Gy.-öt. LM 1191.