Unipan Helga

oldal nyomtatása Share

Unipan Helga (Tv., 1938. ápr. 15.) – grafikusművész. Középiskoláit Temesváron végezte, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán *grafika szakon szerzett egyetemi diplomát. Volt rajztanár Tordán, kirakatrendező Kolozsváron, 1975-től a Képzőművész Szövetség tagjaként önálló grafikus; 1976–84 között a Képzőművészeti Alap Kolozs megyei fiókjának elnöke.

1962–74 között, majd 1990-től jelennek meg *grafikái a *Napsugár c. gyermeklapban és melléklapjában, a Szivárványban, ugyancsak 1962-ben az első könyv (George Bacovia Lila alkonyat c. verskötete) az általa tervezett borítóval. 1969-től rendszeresen tervezett könyvborítókat a Tankönyvkiadó, a Dacia, a Kriterion, a Ion Creangă könyvkiadók számára; 1992-től a Polis Könyvkiadó könyvtervezőjeként több mint 120 könyvet tervezett, többek között a Remekírók Diákkönyvtára, a Prospero Könyvei, a Kettős Tükör és a Politeia sorozatokat. Sajátos humorú *grafikasorozata 1974-ben A Hétben jelent meg. *Grafikáit közölte még a Neuer Weg, Karpaten Rundschau, Volk und Kultur, Igazság, Utunk, Jóbarát, Korunk, Dolgozó Nő. Az általa illusztrált gyermekkönyvek közül jelentősebbek: Majtényi Erik: Fehér madár (Kv. 1967) és Nagy egér, kis egér (uo. 1975); Róna Éva: Hogyan viselkedjünk? (uo. 1976); Bajor Andor: Egy bátor egér viszontagságai (uo 1982); Fodor Sándor: Fülöpke beszámolói (uo. 1984); Franz Hodjak: Fridolin schüpft aus dem Ei (Kv. é. n.) és Der Hund Joho (uo. 1984); Kovács András Ferenc: Manótánc (uo. 1994) és Miénk a világ (uo. 2000).

Országos *grafikai kiállításokon 1972-től, nemzetközi kiállításokon (Szkopje, Gabrovo, Hannover, Bázel, Bern, Tolentino, Angoulême, Ven­celli, Montreal, New York, Prága, Isztambul, Pozsony) 1974-től szerepelnek munkái.

Jelentősebb díjai: Az év legszebb könyve-díj a II. osztályos német olvasókönyvben megjelent illusztrációiért (1970), II. díj a szkopjei X. Nemzetközi *Karikatúrakiállításon (1978), a Puls folyóirat különdíja a gabrovói IV. Kisplasztika és *Karikatúra Biennálén (1979).

(D. Gy.)