Utunk

oldal nyomtatása Share

Utunk – Kolozsvárt 1946. jún. 22-én indult, előbb kéthetenként, 1951. jan. 26-tól hetenként megjelent irodalmi lap. Az induláskor a Romániai Magyar Írószövetség lapja volt s ezt alcímében is jelezte; 1948. febr. 21-től a fejlécében a Romániai Írószövetség (1949. febr. 26-tól az RNK Írószövetsége) Magyar Csoportjának lapja, 1954. jan. 1-től a Román Népköztársaság (1965. aug. 27-től Románia Szocialista Köztársaság) Írószövetségének lapja szerepel. Szerkesztősége 1949-ig az akkor *Szabadság térnek nevezett Főtér 5. szám alatt volt, 1949–51 között a Jókai utca 2. szám alatt, 1951-ben rövid ideig a *Szabadság tér 10. szám alatt, majd 1952–74 között a Szentegyház utca 3. szám alatt. Végül 1974-ben a Deák Ferenc utca 2. szám alá, az RKP Városi Pártbizottságának épületébe költöztették. Utolsó számát 1989. dec. 22-én nyomták ki, ez azonban már nem került terjesztésre, a Kolozsvárt is bekövetkezett forradalmi események közepette bezúzták. Szerkesztősége még az év végén kimondta megszűnését és utódlapjaként a Helikon megalakítását, amelynek első száma 1990. jan. 5-én hagyta el a nyomdát.

Az ~ fejlécének címbetűit Kós Károly tervezte.

Főszerkesztője 1952. júl. 18-ig *Gaál Gábor volt; az első szerkesztőbizottság tagjai *Kiss Jenő, Kovács György, Nagy István és *Szemlér Ferenc, felelős szerkesztő 1948. júl. 22-ig *Méliusz József. Amikor Gaált 1952 júniusában kizárták a pártból, neve lekerült a lapról, s 1955. jún. 10-ig főszerkesztő neve nem is szerepel az impresszumban. Ekkor *Sőni Pál, az 1956. dec. 8-i számtól Földes László, az 1958. dec. 11-i számtól megszűnéséig, több mint 30 éven át *Létay Lajos az ~ főszerkesztője, ez azonban közben az 1958. szept. 11. – dec. 4. közötti és az 1962. márc. 16. – 1963. dec. 20. közötti számokon nincs feltüntetve. Közben Földes László mellé igazgatót is kineveznek a lap élére Nagy István személyében, akinek a neve 1962. márc. 9-ig szerepel ebben a minőségben. Főszerkesztő-helyettesek: *Márki Zoltán (1955. jún. 10. – 1956. máj. 18.), *Kallós Miklós (1956. máj. 25. – 1957. márc. 23.), *Kiss Jenő (1956. máj. 25. – 1957. nov. 14.), *Létay Lajos (1957. jún. 20. – 1958. dec. 4.), *Orosz Irén (1958. dec. 11. – 1962. márc. 9.; 1963. dec. 27. – 1968. júl. 12.), Szilágyi István (1968. júl. 26. – 1989. dec. 22.). Időszakonként az impresszumban más funkciókat is feltüntetnek: szerkesztőségi titkár, ill. főtitkár 1963. dec. 17. – 1967. jan. 22. között Bodor Pál, 1967. febr. 3. – 1983. nov. 4. között *Mikó Ervin, utána az ~ megszűnéséig Király László. 1955-től a szerkesztőbizottság névsora is szerepel az impresszumban, tagjai között azonban többeknek nem volt tényleges szerepe a lap irányításában. Nem szerepel viszont sehol Gaál belső szerkesztő-segítsége, Kakassy Endre, a lapot Gaál eltávolítása után átmenetileg irányító Gáll Ernő, az első évek lap-arculatának kialakításában technikai szerkesztőként meghatározó szerepet játszó Ludasi Márton és *Tóth Samu neve.

A szerkesztőség belső munkatársai a különböző időszakokban *Asztalos István, Bágyoni Szabó István, Balázs Péter, *Banner Zoltán, Baróti Pál, B. Fejér Gizella, Bonczos István, Csiki László, Gáll Ernő, Herédi Gusztáv, Hornyák József, *Huszár Sándor, K. Jakab Antal, Köntös-Szabó Zoltán, *Lászlóffy Aladár, *Látó Anna, *Marosi Péter, *Nagy Kálmán, Németi Rudolf, *Panek Zoltán, *Szabó Gyula, Szántó Irén, Szász István, Szilágyi András, Szőcs István, *Veress Zoltán voltak. Grafikai szerkesztő előbb Derzsi József, majd Árkossy István.

Szilveszteri számaiban 1957-től 1982-ig különkiadásként *jelent meg a *Bajor Andor szerkesztette (és nagyobbrészt általa írt, Cseh Gusztáv és Árkossy Istvántól illusztrált) *Ütünk, s mellékletként 1977–86 között a lap rejtvényfüzete, a Keresztút, amelynek rejtvényeit Lőrinczy Edit és *Rámay Tibor szerkesztette.

Az ~ kiadásában 1968-tól egészen a megszűnésig évente megjelent az *Utunk Évkönyv, naptárral, gazdag szépirodalmi és képzőművészeti anyaggal; 1971-ben Évek énekei címmel egy versantológia is.

Az ~ alapításának terve még 1945-ben, a háború befejezése előtt megszületett: a Kolozsvárra hazaérkezett *Szentimrei Jenő 1945. ápr. 15-én nyilatkozott erről, s a máj. közepén megalakult *Romániai Magyar Írók Szövetsége első ülésén nem csak a főszerkesztőt jelölte ki Szentimrei személyében, de a szerkesztőbizottságot is (tagjai *Berde Mária, Jékely Zoltán, Nagy István és Szabédi László). Június elején azt is hírül adta a *Világosság, hogy a lap „véglegesen megállapított címe »Utunk« lesz, az a mindnyájunk által követendő irányvonal, amelyet az Írószövetség alapszabályában megjelölt: az írók és *a nép elválaszthatatlan közös útja”. Ugyanebben a lapszámban az „egybegyűjtött gazdag kéziratanyag” szerzőinek névsora is olvasható. A lap engedélyezése azonban egy jó fél évet halasztódott. Közben hazatért a hadifogságból *Gaál Gábor, s 1946. máj. 12-én már ő adta elő az új lap programját a *Világosság tudósítójának; a máj. 27-i számban közölték a szerkesztőség részletes programadó felhívását a magyar olvasóközönséghez; végül az első szám 1946. jún. 22-én hagyta el a nyomdát.

A leghosszabb életű romániai magyar irodalmi lap 44 évfolyamának történetírói az indulás első két évét elkülönítik a későbbiektől. *Tordai Zádor az első évet a *Korunk egyenes folytatásának érezte, amelyben „…éppen azt akarja *Gaál Gábor megvalósítani, amiért a *Korunkkal is küzdött, sőt még a dienesi indítás folytatása is ez. Ugyanaz *a népfronti szellem uralkodik itt…” Már a 2. és 3. számban ankétot közöl a lap az erdélyi magyar írókkal: Mit tartanak irodalmunk legfontosabb kérdésének? S a 26 válaszoló – egyébként az akkori munkatársak – között ott található a helikonista *Bánffy Miklós, Jékely Zoltán, Kemény János, Kós Károly, Tompa László, ill. az EMÍR-es *Berde Mária és *Tabéry Géza éppúgy, mint a régi *Korunknak a háborút, deportálást túlélt néhány munkatársa: *Balogh Edgár és *Méliusz József, Nagy István vagy *Kacsó Sándor és *Szentimrei Jenő. Az indulás időszaka tartalmilag is tükre a háború utáni helyzetnek: közöl benne a később Magyarországra távozó Jékely Zoltán, László Gyula, Zolnai Béla; a Toldi értelmezéséről *Gaál Gábor *Benedek Marcellel vitázik; *Erdélyi László (Hazatérők országútján) és *Látó Anna (Szolgálni mentünk Angliába) a vészkorszak személyesen átélt eseményeit idézi. Emellett a Tücsök és bogár, majd az Ekhó c. rovatok tudósítanak az akkori irodalmi élet eseményeiről.

Az első két év összesen 39 számában 506 munkatárs 495 verse, prózai írása *jelent meg (ennek 66,50%-a eredeti, 12,11%-a román, 19,39%-a világirodalom). Ekkor alakul ki a romániai magyar irodalom–művészet–művelődés egész *horizontját átfogó profilja: a lap ugyanis cikkekben, tanulmányokban rendszeresen foglalkozik az irodalom mellett a színházi és a képzőművészeti, ritkábban a zenei élet eseményeivel, problémáival. Ugyanakkor az idők változásának ellentmondó körülményei között – amint Szilágyi István írja – „…sohasem téveszthette szem elől anyanyelvének ápolását, ennek a csoportot meghatározó *jelentőségét” (Utunk Évkönyv 77. 45).

Gaál Gábor meghatározó szerepe a háború utáni erdélyi irodalom talpra állásában főleg az ~ hasábjain érvényesül. Kis vezércikkei – „napiparancsai” – és azok a cikkek-tanulmányok, amelyek az első években megjelennek, még a munkatársak széles skálája által is érzékelhető nyitottságról tanúskodnak, s ez a nyitottság a klasszikusok és a kortárs magyarországi irodalom irányában is érzékelhető.

Ezt az irányzatot töri meg a kommunista párt akkori titkára, Vasile Luca által meghirdetett harc az „elvtelen magyar egység” ellen, s ezzel párhuzamosan az a kívülről jövő támadás (Emil Isac részéről), amely közvetlenül *Bánffy Miklós, „Horthy volt külügyminisztere” *jelenléte, közvetve azonban az őt munkatársai között számon tartó *Gaál Gábor és az Utunk ellen irányul. A támadásokra és a velük együtt járó adminisztratív intézkedésekre a főszerkesztő – azon túl, hogy maga is elkötelezett a szocializmus történelmi-politikai alternatívája mellett – egy ideig megpróbált a lap ideológiai vonalának megkeményítésével reagálni. 1947 nyarától – Tóth Sándor értékelése szerint – egyre szembetűnőbbé, sőt nemsokára uralkodóvá válik benne a „szektás türelmetlenség”. Már ennek jele 1947-ben a Gaál és *Benedek Marcell között lefolyt Toldi-vita, majd 1948-ban, a lap 50. száma kapcsán megjelent *Gaál Gábor-cikk, amelyben a főszerkesztő „a kezdet sokszor aggasztó ideológiai zűrzavaraira” utal, s feladatul jelöli ki: „következetesen hirdetni a marxizmus–leninizmus tanításait”. Gaál bírálataiban ekkor már számon is kéri „a zsdanovi értelmezésű *szocialista realizmus dogmáit”, ami „nemegyszer igaztalan esztétikai ítélethez vezetett” (Kántor–Láng). Az egyre nyíltabb pártirányítás képviselői számára azonban ez sem elég: 1949-től a pártszervek már nyíltan „felülszerkesztik” a folyóiratot, 1950-ben pedig ennek hasábjain is teret kap a Gaál Valóság és irodalom c. tanulmánykötetét lejárató sajtókampány, amelynek folytatása *Gaál Gábornak a pártból való kizárása, agyvérzése s betegsége alatt nevének eltávolítása a lap éléről.

Az 1948–53-as időszakban az ~ szerzőinek sorából eltűnnek az „útitársak”. A lapban megjelent írásokat a normatív, dogmatikus türelmetlenség, a kiélesedett osztályharc (nemzetközi vonatkozásban az imperializmus és a „rothadó nyugati kultúra leleplezése”) jellemzi. A számok tükrében a következő képet mutatja: az összesen 226 lapszámban 1787 szerzőtől 1989 vers, prózai írás *jelenik meg, ennek 82,60%-a az eredeti, 9,50%-a román, 0,11%-a romániai német, 7,79%-a világirodalom (szinte kizárólag orosz és szovjet). A hírrovat változó címei (Arcvonal, Új könyvek, Krónika) között 1949-től külön rovatcímként *jelenik meg a Szovjet kultúrkrónika; 1953-tól egy Fény és árnyék c. rovat – ez azonban már a változó idők jele. Ebben a közegben alakul hasábjain a háború előtt indultak: *Asztalos István, Horváth Imre, *Horváth István, *Kiss Jenő, Szabédi László, *Szemlér Ferenc írói-költői pályája, formálódik az új nemzedék: Bárdos B. Artúr, Bodor Pál, *Márki Zoltán, *Szász János, és sorakoznak fel a társadalom mélyéről a „népi tehetségkutatás” során kiemeltek: Bonczos István, Hornyák József, Nagy Ilona, Újlaki Márton. Ez az az időszak, amikor a mérce és állandó hivatkozási alap a „nagy szovjet irodalom” s amikor – a mai értékelés szerint – „…az irodalom a hatalom eszközévé lett és az agitációs irodalomnak adta át a helyét, a *kritika profilja pedig az immanens esztétikai értékelés és az ideológiaorientált termelés között vergődött” (Gyulai Levente). A közvetlen pártirányítás és a *szocialista realizmus merev kritériumrendszere szellemét sugározza az 1953-as Vita prózairodalmunk új terméséről (benne már *jelentkezik egy új, viszonyulását tekintve azonban még nem differenciálódott kritikusnemzedék: elsősorban Földes László és Hajdu Győző). Jellemző a hidegháború szellemét címe ellenére sugárzó Békét, békét a világnak sorozat (1952) vagy *Erdélyi László később kötetben is kiadott antiimperialista szatírái A vádlottak padjára velük sorozatcímmel (1951).

Ugyanezekben az években a két világháború közötti erdélyi irodalmi örökséggel szemben is szemellenzős, dogmatikus ideológiai elvárások vagy a politikai vádaskodások érvényesülnek (1949-ben 11 számban *jelenik meg az Irodalmunk újraolvasása rovat, amelyben többek között sor kerül *Reményik Sándor költészetének, *Makkai Sándor ideológiájának, *Bánffy Miklós és *Tamási Áron prózájának megsemmisítő „értékelésére”). A klasszikusok sorából a *Haladó hagyományaink rovatban (1952–56) kiválasztottakkal szemben kevésbé ideologikus, de az ideológia szintjén vívott osztályharc szempontjait érvényesítő tanulmányok *jelennek meg, s ugyanez jellemzi azokat a kerek évfordulókra összeállított „emlékszámok”-at is, amelyekben a lap Ady, Móricz, Petőfi, Caragiale, Gorkij, Puskin, Leonardo da Vinci műve előtt tiszteleg.

Lassú változás a lap szellemében csak Sztálin halála – és azt követően a szovjet irodalomban bekövetkezett „olvadás” –, majd a XX. szovjet pártkongresszus hatására indul meg. Számszerű adataink szerint ebben az időszakban az 1878 szépirodalmi alkotásnak 74,40%-a eredeti, 10,50%-a román, 14,40%-a világirodalom (az orosz és szovjet irodalom arányának fokozatos csökkenése mellett itt már megjelenik a „haladó” világirodalom is), és növekvő számban vannak *jelen a többi romániai nemzetiségek (0,70% – a németek mellett 1 szerb költő is). Az 1956-os magyarországi forradalom leverését követően egy ideig még érzékelhető a nyitás: 1957-ben sorozatban mutatja be a lap a romániai német kortárs-írókat (Hazai szász írók), s egy oldottabb, való­sághűbb szellemiséget hoznak az ekkoriban épp a lapban induló *fiatalok: *Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Pás­kándi Géza, *Szabó Gyula, *Székely János – később *Bálint Tibor, *Huszár Sándor, *Panek Zoltán. Közülük néhányan, igaz, maguk is lerótták adójukat az akkori irodalompolitikai elvárások irányában, de a társadalmi realitások és „valóság felé fordulás” hivatalos követelménye közötti ellentmondást megélve, egyre nyíltabban az előbbi mellett kötelezik el magukat.

Az ~ *kritikaanyagának tanúsága szerint maga az elvárásrendszer is ebben az irányban változik: a legmagasabb *fórumról (Malenkov szovjet pártfőtitkár beszédében) hirdetik meg a „negatív *jelenségeket kiégető” szatíra szükségességét; heves vita indul – a dogmatikus *kritika (Nagy István, Kovács György) indulatos visszavágásaival –, főképp a romániai írók 1956 tavaszán megrendezett I. kongresszusa küszöbén, az „idillizmus” kontra „negativizmus”, az író „szabadsága” és „pártossága” kérdéséről; „…e vitákban… a dogmatizmus és egy újfajta, az író szerepét másképpen *látó elkötelezettség – a távolabbi célt a valósággal összetévesztő deklarativizmus és az eszményeket a hétköznapoktól el nem választó szemlélet – szembenállása fejeződik ki” (Kántor–Láng). A fokozatos oldódás érzékelhető az 1954-es költészeti vagy a színibírálat-vitában, a Legújabb szépprózánk újraolvasása-sorozat (1955) némely cikkében, *Jánosi János 1956–57-es esztétika-tanulmánysorozatában vagy az 1955-ös Bartók Béla-, József Attila-, Mihail Sadoveanu- és az 1957-es Ady- és Arany János-emlékszámokban.

Néhány *riport és úti beszámoló (még 1957-ben is) érzékelteti, hogy a kortárs írók (legalábbis egy részük) előtt megnyílt a világ: *Kéri József a régi és új Varsóról, *Horváth István Csehszlovákiáról, ottani benyomásairól számol be, sorozatban közli a lap Nagy István indiai úti beszámolóját s Halász Gyula irodalmi *riportját Ady nyomában Párizsban címmel.

Az ~ munkatársainak legnagyobb része nem csak résztvevője, de szereplője is annak a kétnapos értekezletnek, amelyen a kolozsvári és marosvásárhelyi írók 1956. szept. 29–30-án, néhány héttel a magyar forradalom kirobbanása előtt már nem csak az irodalom, hanem a romániai *magyar kisebbség áldatlan helyzetét is szóvá teszik 1953-ban Marosvásárhelyen megindul az *Igaz Szó c. folyóirat, ami nem csak az irodalmi pályatér kitágulását *jelenti, hanem a két *fórum világnézeti, politikai konfrontációját is.

Az ~ viszonylatában az 1956 tavaszán–nyarán beköszöntött „olvadás” következménye a szerkesztőváltás. *Sőni Pál helyére 1956 novembere végén Földes László kerül, aki az irodalmi életben mutatkozó új szemlélet exponense, de akinek főszerkesztői évei már a magyar forradalom leverését követő romániai politikai megtorlás és egy újabb dogmatikus beszűkülés időszakára esnek. Az irodalomban – s az Utunk hasábjain is – a visszarendeződés csak később érezteti hatását. Még ebben a rövid időszakban *jelennek meg a lapban *Asztalos István új novellái, *Bajor Andor szatírái, erre az időre esik *Bartalis János költészetének másodvirágzása, *Horváth István költői megújulása, a *fiatalok közül különösen *Páskándi Géza és *Panek Zoltán (a *kritika terén Szőcs István) markáns *jelentkezése. Az 1958-cal kezdődő s a hatvanas évek elejéig terjedő időszakot azonban újra a dogmatikus és ideológia-alapú *kritika uralja, s az irodalomban is *jelentkező durva adminisztratív intézkedések légköre veszi körül. *Páskándi Gézát a második Bolyai-diákperben elítélik, börtönbe kerül, verseskötetét a Kányádi Sándoréval együtt zúzdába küldik, a *Székely János Bolyai-ciklusa körül kirobbant ideológiai indíttatású támadást *Szabó Gyula revelációként fogadott regénye, a Gondos atyafiság második kötetének (és a kötet kiadói szerkesztőinek) 1958-as megrendszabályozása követi: a körülötte elterebélyesedő vita már egy, a korábbinál még agresszívebb *kritikai dogmatizmus eluralkodásának a jele.

Mindez azonban nem következik be azonnal: még a korábbi „nyitási” légkörben fogant az erdélyi irodalmi örökség kapcsán radikális fordulatot sürgető *Méliusz József 1957-es cikke, amelyet a Nézzünk hát szembe-vita követ (16 tanulmány és vitacikk, a lap 22 számán át), a nyitást jelző cikkekre (*Panek Zoltán, Szőcs István) azonban (különösen a Dsida és Reményik költészetének értékelése körüli polémiában) nem késik a dogmatikus visszavágás (Szilágyi András, Izsák László).

A visszarendeződés betetőzéseként kerül sor arra, hogy 1958. szept. elején (a különben visszakozó) Földes Lászlót eltávolítják a főszerkesztői székből s egy időre közlési jogát is felfüggesztik. A helyzetre jellemző, hogy december közepéig nincs a lapnak főszerkesztője.

Az ideológiai-politikai megszorítások ellenére az 50/60-as évek fordulója egy új írónemzedék felsorakozásának ideje is, elsősorban az ~ hasábjain. Ekkor nyer irodalmi rangot *Huszár Sándor, *Panek Zoltán prózája és bontakozik ki mellettük az első *Forrás-nemzedék (*Bálint Tibor, Hervay Gizella, *Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, *Szilágyi Domokos, *Veress Zoltán), majd az 1962-es novellapályázat két nyertese, Szilágyi István és (Köntös) Szabó Zoltán s velük párhuzamosan *Bodor Ádám, Király László, Kocsis István, Palocsay Zsigmond, Szíves Sándor. A Gondos atyafiság miatti meghurcoltatása után ekkor tér magához *Szabó Gyula (Fűhúzó április c. későbbi kötetének novelláival). Harminc év távlatából visszatekintve Szilágyi István így értékeli ezt a változást: „Szinte két évtizednek kellett eltelnie, hogy társadalmi rendszerünk legfőbb minőségeit ne csak az egy főre eső acéltermelésben akarjuk keresni, hanem az ennél sokkal bonyolultabb tartalmú emberi értékekben is” (Utunk Évkönyv 77. 58). „A hang visszafogott lesz, akkor is, ha az író embersorsra kérdez reá; hősei óvakodnak a látványtól; táj és lélek keresi egymást; itt-ott nosztalgia nyüszít az elsodort eszterhéj után. Egyén és közösség birkózik; a személyiség tágulónak érzi a világot, s fürkészi, keresi benne önnön lehetőségeit…” (uo. 63).

Megújulni látszik az addig kizárólag politikai propagandaszolgálatot ellátó *riport is. *Mikó Ervinnek a nagy építőtelepekről hozott tudósításai után, egy Utunk atlasz címet viselő sorozatban, életközeli *riportok sora (1963) *jelenik meg a lapban Beke György, Bodor Pál, Csávossy György, Dános Miklós, Deák Tamás, *Fodor Sándor, Hervay Gizella, *Szemlér Ferenc, Szilágyi István, Szőcs István és mások tudósításaival, majd meghirdetésre kerül (1967-ben) a Vallomás a szülőföldről c. pályázat, amelynek legjobb írásait az első Utunk Évkönyv teszi közzé 1968-ban.

A 60-as évek második felében egyébként az egész romániai szellemi életben (és nem csak ott) újabb „olvadás” jelei mutatkoznak. N. Ceauşescu hatalmának első éveiben nem csak az államhatárokat nyitja meg Nyugat felé az írók, művészek előtt, hanem a szellemi határokat is, aminek eredménye a kortárs világirodalom beáramlása a lap hasábjaira is. A román irodalom klasszikus és kortárs értékeinek folyamatos tolmácsolása-ismertetése mellett (ami a romániai magyar irodalmi sajtó állandósított feladata volt), amiben az ekkor feltűnő új román író- és költőnemzedék tolmácsolásával az első *Forrás-nemzedék legkiválóbbjai (*Szilágyi Domokos, *Lászlóffy Aladár, Hervay Gizella) vesznek részt, a nyugati világ kortárs szerzőinek tolmácsolása terén *jelentkezik Lőrinczi László (Arghezi mellett Bertold Brecht-, Quasimodo-, Ungaretti-tolmácsolá­saival), *Szemlér Ferenc (T. S. Eliottal), Jánosházy György és Tóth István (a spanyol, ill. a francia és általában francia nyelvű kortárs költészettel), *Gellért Sándor finn költők átköltésével, *Nagy Kálmán a teljes Kalevalának az ~ban közölt részleteivel. *Lászlóffy Aladár a kortárs jugoszláv, Király László az új utakat kereső szovjet költők verseit fordítja, *Franyó Zoltán – közben régi és új fordításait kötetekbe gyűjtve – a klasszikus és kortárs világlírát közvetíti magyarul.

A világ nem csak a műfordításo­kon keresztül nyílt meg a hatvanas évek végén az ~ szerzői (és olvasói) előtt: *Létay Lajos franciaországi, *Látó Anna és *Fodor Sándor angliai, *Tamás Mária és *Szász János amerikai, *Sőni Pál nyugat-németországi, *Szabó Gyula kubai útjáról, Páll Árpád belgrádi színházi eseményekről számolhat be

Ez a kitárulkozás az első *Forrás-nemzedék költőit-prózaíróit is bekapcsolja a világirodalom szellemi vérkeringésébe. Megtörik a „valóságirodalom” kizárólagossága, a pártirányítást közvetítő cikkek, határozatok már nem a „szocialista realizmust”, hanem valamiféle ködös politikai-ideológiai elvárást sugallnak. A költői pályájának új kiteljesedéséhez érkezett *Méliusz József, mellette elsősorban *Lászlóffy Aladár és *Szilágyi Domokos költészete, *Bodor Ádám és a börtönből szabadult *Páskándi Géza prózája jelzi egyfelől a megújuló avantgárd-hagyomány, másfelől az abszurd termékenyítő hatását. Ebben az összefüggésben eleveníti fel *Marosi Péter „a *Forrás-nemzedék indulásával foglalkozó, pró és kontra is csípősen fricskázó vitacikkeket és glosszákat” s ezekkel érzékelteti, „hogyan vált ez a hetilap tudatosan újszerű, szóval modern irodalmi törekvések műhelyévé” (Utunk Évkönyv 1971. 114).

Párhuzamosan azonban a „valóságirodalom” is új *jelentéstartalmat nyer: az ~ban is *jelenik meg részlet *Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. szülőföld-vallomásából, az összegezés szakaszába jutott nemzedék (Nagy István, *Kacsó Sándor, *Bartalis János) önéletrajzi visszaemlékezéseiből; új tartalommal telik meg a *riport (Kádár János, Kiss János, *Pusztai János írásaiban, Köntös-Szabó Zoltán Osztálykönyv c. *riportsorozatában 1966–67-ben), fikció és valóság sajátos szintézise teremtődik meg *Bálint Tibor bestsellerré vált regényében, a Zokogó majomban, amelynek egyes részleteit szintén az ~ hozza először. Az Aréna c. sorozat (1968–70) tizenöt modern poéma közlése mellett az azokhoz kapcsolódó *kritikai jegyzetekkel vagy *Csehi Gyula Beszélgetések a művészetről c. sorozatával (1964) is ezt az új szellemiséget sugallja. *Huszár Sándor 1964-ben indítja el Az író asztalánál címmel annak a (később kötetté is teljesedő) interjúsorozatnak a közlését, amelyben 41 romániai (magyar, román és német) író beszél pályájáról, az irodalom gondjairól és eredményeiről.

Az ~-olvasó szellemi eligazítása szempontjából különös *jelentősége van annak, hogy a lap nemcsak beszámol az irodalmi és művészeti élet eseményeiről, hanem a közérdeklődés előterébe állítja az ott folyó vitákat is. Ilyen rovatok voltak 1968-ban a Tárlatjegyzet és a Zenei lexikon, 1969-ben a Zenetár, a Zenei krónika, Szemközt a pulpitussal, 1970-ben a Látogatás műtermekben (utóbbi *Banner Zoltán szerkesztésében). Páll Árpád és Szőcs István cikkei a kortárs színház, Angi István, László Ferenc és *Terényi Ede *kritikái, publicisztikai írásai a zene, *Krizsán Zoltán Mozijegy című rovatában (1971–75) a kortárs filmművészet aktuális kérdéseit közvetíti az olvasó felé.

Fontos olvasó- és közvélemény­formáló szerepet tölt be ekkoriban a lap irodalomkritikai anyaga. *Marosi Péternek, a *kritikarovat szerkesztőjének az érdeme, hogy úgyszólván egyetlen hazai magyar könyv sem marad megfelelő ismertetés, *kritikai visszhang nélkül; *Banner Zoltán a képzőművészeti élet eseményeinek számontartásáról gondoskodik. Emel­lett a lap a maga vonzáskörébe keríti a kolozsvári képzőművészeti főiskola magyar tanárait és végzettjeit: rendszeresen illusztráltatja szépirodalmi anyagát, amivel nem csak nyilvánosságot, de valóságos alkotóműhelyt teremt a formanyelvében szintén megújuló romániai magyar képzőművészet számára. A hatvanas évek végén ezeken a területeken is a művészi nyitottság és a modern törekvésekkel lépést tartó teljesítmények a jellemzőek, s a lapban megjelenő művészetkritika ezeken a területeken a művészi törekvések értő pártolójának mutatkozik.

Az 1976-ban végzett összegező számítások szerint az ~ban leggyakrabban szereplő 50 képzőművész között 200-at meghaladó munka reprodukciójával van *jelen *Benczédi Sándor (többek között híres Utunk-széli szobraival) és Cseh Gusztáv, 150 fölötti reprodukcióval Árkossy István, Bene József, Feszt László, *Gy. Szabó Béla és Tóth László, 100-at meghaladó reprodukcióval Deák Ferenc, *Plugor Sándor és Surány Erzsébet.

Különös figyelmet fordít a lap ebben az időben a *fiatalok felé. Itt bontakozik ki a második *Forrás-nemzedék pályája (Csiki László, Farkas Árpád, Györffi Kálmán, Kenéz Ferenc, Király László, Palocsay Zsigmond, Sigmond István, Vári Attila, a költőként és képzőművészként egyformán *jelentkező, börtönjárt Páll Lajos). Irodalom és iskola szorosabb kapcsolatának megteremtésére, az irodalom nyitottabb szellemű megközelítésére 1971-ben elindul a +1 oldal, amelynek sorozataiban művekről, irodalmi és művészeti problémákról, az irodalmi nyelvről olyanok írnak, mint az idősebb nemzedékből Antal Árpád, Jánosházy György, Oláh Tibor, a *fiatalok sorából pedig *Cs. Gyímesi Éva, Király László, Láng Gusztáv, *Nagy Kálmán, *Páskándi Géza, Tamás Gáspár Miklós.

A 150 „legszorgalmasabb” író-munkatárs közül ugyanakkor 600 fölötti írással szerepelnek: Bodor Pál, *Márki Zoltán és *Szemlér Ferenc, 500 fölötti közléssel Horváth Imre, *Horváth István, *Kiss Jenő, *Marosi Péter és Szőcs István, 400 fölötti írással *Bálint Tibor, *Banner Zoltán, *Huszár Sándor, *Lászlóffy Aladár, Majtényi Erik, *Mikó Ervin és Szilágyi András, 300 fölötti publikációval *Bajor Andor, Baróti Pál, *Csehi Gyula, Hornyák József, Jánosházy György, Király László, K. Jakab Antal, *Panek Zoltán, *Páskándi Géza, *Szász János és Tóth István.

A romániai cenzúra legmagasabb szinten bejelentett megszüntetése 1977 nyarán a valóságban egy újfajta felsőbb ellenőrzési rendszer bevezetését *jelentette: a „tiltás” korábbi gyakorlata helyett az „irányító” beavatkozást. Ez a rendszer a 80-as évekre szilárdult meg és határolta be a személyi kultusz kiteljesedésével párhuzamosan egyre inkább az ~ tartalmát is. A lap esetében nem került sor olyan nyílt adminisztratív intézkedésekre, mint A Hétnél vagy a *Korunknál (a főszerkesztő, *Létay Lajos végig az RKP KB tagja volt), de a szerkesztőségnek meg kellett hajolnia az ideológiai áramvonalasítás, a politikai propagandában való részvétel kényszere előtt, amelyben kifejezetten előírták számára, hogy – még egy irodalmi lapnak is – mit kell közölnie: méltató cikkeket Ceauşescu és felesége születésnapjára (utóbbi tudósi érdemeinek magasztalásával), a romániai kommunista rendszer „vívmányait” kidomborító írásokat a nemzeti ünnepek (május 1-je, augusztus 23-a) és különböző politikailag fontosnak ítélt évfordulók és események (pl. a pártkongresszusok) alkalmára, mégpedig megfelelő számban és terjedelemben, az ilyen alkalmakra kiadott pártdokumentumokat, tisztelgő táviratokat, nem egyszer több számra kiterjedően. Az ilyen feladatok egy részét a szerkesztőség románból fordított írásokkal oldotta meg, de szerzői között ott voltak a hazai közélet kiemelt funkcióval rendelkező magyar személyiségei (a BBTE prorektorai, az ideológiai tárgyakat előadó egyetemi tanárok), a Kolozs megyei pártbizottság magyar aktivistái vagy újságírók – nem egy közülük ma már feloldhatatlan álnéven.

A lapszámok „egészséges egyensúlyának” biztosítását szolgálták a „vívmányriportok” (például Tordai Sándor Munkásarcok c. *riportsorozata 1988–89-ben), a román témájú irodalmi tanulmányok, művészeti, művelődési eseményekről írott beszámoló cikkek (köztük a Megéneklünk Románia felcímet viselő tudósítás-sorozat). Az 1989-es Eminescu-évfordulóra például nem csak műfordításokat vagy a költő művét elemző tanulmányokat *jelentetett meg, de közölnie kellett N. Ceauşescunak az ünnepségek résztvevőihez intézett levelét és a résztvevőknek a párttitkár-államfőt köszöntő viszont-táviratát is.

Szembetűnően elvált ettől az anyagtól az ~ban közölt irodalom: a nyolcvanas években teljesedik ki a harmadik *Forrás-nemzedék pályája, s *jelentkezik egy negyedik nemzedék, amelynek tagjai az ~ hasábjain is közölnek: Egyed Emese, Kovács András Ferenc, *Tompa Gábor, Visky András, *Zudor János verseket (a legfiatalabb költők számára külön rovat *jelentkezik: a Műhelysarok); Bodó Barna, Gagyi József, Géczi A. János, Láng Zsolt, Medgyesi Emese, Pillich László, Tompa Z. Mihály, Vitus K. György prózát, *riportot; Borcsa János, Jakabffy Tamás, Józsa T. István, Kisgyörgy Réka *kritikát. A színikritika ismert szerzői mellett megjelenik színházelméleti írásaival *Tompa Gábor és Visky András, a zenekritikáival Balla Zsófia, képzőművészeti *kritikával Domokos Péter, Székely Géza és mások. Az Olvassuk újra és az Írás és minőség c. sorozatokat *Cs. Gyímesi Éva neve fémjelzi, az utóbbi rovatban még 1989-ben is zajlik egy élénk vita a *kritika időszerű kérdéseiről, amelyben ismert kritikusok (Angi István, Kántor Lajos, Kovács János, *Marosi Péter, Rácz Győző, Szőcs István) mellett hallat magáról a most *jelentkező nemzedék (Balogh F. András, Bodó Márta, Borcsa János, Burján-Gál Emil, Józsa T. István) is.

Egyéni színt hoz a lap tartalmába a Hatos oldal c. rovat, amelyben a hajdani és mai irodalmi és művészeti életből származó apró történetek elevenednek meg (legkedveltebb szerzője ennek a rovatnak Rónai Antal), valamint a Versajándék, amelyben rövid bevezetővel egy-egy költő, író, kritikus ajánl egy általa kiválasztott verset (igen sokszor klasszikus vagy kortárs világirodalmat). A szellemi *horizont fokozatos beszűkítésére irányuló törekvéssel száll szembe az Orbis terrae, amely cím alatt a lap főleg kortárs világirodalmat közöl (egyik 1989-es számában az akkor elhunyt Márai Sándor egy rövid írását is).

Az ~ 1989. dec. 29-i (számozás nélküli) „utolsó száma” – már a forradalom győzelme után – első oldalán, egy Kós Károly 1920-as Kiáltó szójából vett idézettel („Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba – lelkünkön bilincs. De tudom: talpra kell állanunk mégis. De tudom: újra kell kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát. Tudom, vágni fogjuk a kemény, vad sziklába az utat, melyen egy kemény, régi nép lép majd velünk és utánunk újra csak felfelé.”) és Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versével. Az első oldalon Szilágyi István Vezércikk című írásában így jellemzi a letűnt korszakot, az írói/szerkesztői dilemmákat: „…már nem számított semmi, csak a terjedelem: araszra, mázsaszám, s hüvelyknyi címbetűk. Miért csináltuk mégis? Hogy bennebb, a laptestben közölhessünk egy-egy novellát, néhány verset, könyvkritikát? Igen, ilyen áron is. No és még valamiért. Hogy egyáltalán maradjon meg az ún. intézményes keret. Egy magyar nyelvű irodalmi hetilapé… És akkor kaptunk még egy sanszot a történelemtől. Talán az utolsót. Úristen, csak bírnánk e pillanatok kínálta lehetőségekhez méltón teljesíteni.”

Ennek a számnak az impresszumában már nem *Létay Lajos neve állt: ő visszavonult, s a szerkesztőgárda 1990. január 5-ével új lapot indított, Helikon címmel.

Utunk. *Világosság 1945. máj. 20. – Megindul az „Utunk” című erdélyi magyar irodalmi lap. *Világosság 1946. máj. 17. – Az Utunk szerkesztősége a magyar olvasóközönséghez. *Világosság 1946. máj. 27. – *Gaál Gábor: Beköszöntő. Utunk 1946/1. – Fogarasi Béla: Utunk. Forum 1946. szept. 110–112. – Köpeczi Béla: Az erdélyi „Utunk”. Valóság 1946/10. – *Gaál Gábor: A magunk portáján. Utunk 1947/3. – *Méliusz József: A romániai magyar írók feladatairól. Nagyvilág 1947/11. – Ötvenedik számunk. Utunk 1948/10. – *Gaál Gábor: Az Utunk és az elvszerű, pártos műbírálat. Utunk 1949/17. – Gh. Gonda: Utunk. 1950/24. – Köszöntjük az Utunkat. *Igaz Szó 1954/8. – *Csehi Gyula: Gaál Gábor, a *Korunk és az Utunk. Utunk 1956/25. – *Marosi Péter: Műalkotás és lapszerkesztés. *Igaz Szó 1956/6. – *Sőni Pál: Tíz esztendős az Utunk. Utunk 1956/25. – Veres Péter: Levél a tízéves Utunkhoz. Irodalmi Újság 1956/25. – Földes László: Ötszázadszor az olvasó előtt. Utunk 1958/21. – Kós Károly: Újratördelném az Utunkat. Utunk 1958/21. – Húszéves az Utunk. (Benne Bodor Pál, *Csehi Gyula, [Bögözi] Kádár János, *Kallós Miklós, Kántor Lajos, *Létay Lajos, *Méliusz József, *Panek Zoltán *Sőni Pál cikkeivel, tanulmányaival.) Utunk 1966. jún. 24. – *Marosi Péter: Magunk nyomában. (Az Utunk 1000. számának megjelenése alkalmából.) Utunk 1967/52. – *Kiss Jenő: Az Utunk hősi korszaka. In: Utunk Évkönyv, 1969. 53–55. – Pomogáts Béla: A kolozsvári Utunk. *Forrás 1971/4. – *Marosi Péter: Áramló tendenciák. Az Utunk történetéből. In: Utunk Évkönyv, 71. 82–140. – Kántor Lajos – Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom. 1944–1970. Buk. 1973. 29–32. *Létay Lajos: Gaál Gábor íróasztalánál. Utunk 1976/27. – Harminc éves az Utunk. (Benne *Bajor Andor, Hajdu Győző, Rácz Győző, *Sütő András, *Szabó Gyula, *Szász János, írásai.) Utunk 1976/27. – *Kiss Jenő: A 30 éves Utunk. *Igaz Szó 1976/ 6. – Mózes Huba: Az Utunk előkészítésének dokumentumaiból. NyIrK 1976/2. 204–207. – *Tordai Zádor: Egy év *Gaál Gábor-i Utunk. In: Korunk. Szerkesztette *Gaál Gábor. 1924–1940. Bp. 1976. 187–197. – Szilágyi István: Szabálytalan leltár. (A függelékben pontos bibliográfiai leírással, az 1976-ig megjelent 1442 lapszám tartalmának számszerűsített adataival.) In: Utunk Évkönyv 77. Kv. 1977. 42–101; uő: Vezércikk. Utunk 1989. dec. 29. Bodor Pál: Így született az Uunk. In: Utunk Évkönyv 1980. 184–192. – Tóth Sándor: Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korából. *Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában. 1946–1986. Bp. 1997. 40–55. – *Bajor Andor: Ütünk. (Szerk. és utószó Dávid Gyula.) Kv. 2000. – Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. Korall 2004. dec. 18. (Újraközlése és elterebélyesedő vita A Hétben, 2005-ben.) – Gyulai Levente: Irodalomkritikai gondolkodás és olvasói preferenciák a korai Utunkban. In: A sztálinizmus irodalma Romániában. Kv. 2007. 93–122. – Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 28–29. Bev. és szerk. Benkő Levente. Kv. 2007. – Győrffy Gábor: Cenzúra és propaganda a kommunista Romániában. Kv. 2009.

(D. Gy.)