Vásárhelyi Géza

oldal nyomtatása Share

Vásárhelyi Géza (Pécs, 1939. szept. 7. – 1988. márc. 25. Kv.) – költő. Középiskoláit a kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban végezte (1956), a kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben szerzett orvosi diplomát (1962). Szakmai pályáját körorvosként Alsóhomoródon kezdte (1962–63), következő állomásai: Nagy­somkút (1963–67), Pusztaszentkirály (1967–68), majd haláláig Kövend.

Költőként a Vitorlaének (Buk. 1967) nemzedékével vált ismertté; első verskötete (Viaskodás az angyallal) nem sokkal később (1969) jelent meg. Verseiben – írta Bertha Zoltán Ki vár engem? címmel megjelentetett hátrahagyott versei kapcsán – „egy felkavart érzelemvilágú, szenvedélyes önmarcangolással és vívódó életlátással teli, modern, egzisztenciális alanyi líra képe bontakozik elénk”. Majd így összegezett: „költészete … egészében az első *Forrás-nemzedék lírájának indulati töltetét, energiáját, demonstratív önvizsgáló kérlelhetetlenségét és filozofikus-vizionárius, elvonatkoztató hajlamait, illetve a második Forrás-generáció konkrétabb alanyiságot egyaránt tanúsító szerves érték, megbecsülendő teljesítmény” (Alföld 1992/4).

A 70-es évektől gyakran közölt elemző kritikákat kortársairól: Páskándi Gézáról (*Utunk 1970/35), Kányádi Sándorról (*Korunk 1973/9), Lászlóffy Aladárról (*A Hét 1973/22, 1977/11), Király Lászlóról (*A Hét 1976/50), Lászlóffy Csabáról (*A Hét 1977/37), Nyárádi Szabó Zoltánról (*Utunk 1979/41), Palocsay Zsigmondról (*Utunk 1979/45), Mózes Attiláról (*Utunk 1983/4).

Balázs Ferencről írott drámáját az *Utunk közölte.

1979-ben elnyerte a Kolozsvári Írók Egyesületének díját.

Kötetei: Viaskodás az angyallal (versek, Kántor Lajos előszavával. Buk. 1969 = Forrás); A 999. éjszaka (versek, uo. 1976); Én ezt már úgyis álmodom (versek, uo. 1979); A tébolyult kalmár (esszénovellák, Kv. 1982); Álomtalanul, már az örök éjszaka (versek, Buk. 1983); Álom nem-emlékeimről (versek, uo. 1986); A nincs-miért-madár (versek, uo. 1988); Ki vár engem? Hátrahagyott versek (Bp. 1991); Ne félj, az álom úgyis szertehordoz. Hátrahagyott versek (Buk. 1993).

Páskándi Géza: Viaskodás a vidékkel. *Utunk 1969/43. – Mózes Attila: Szilánkjait villantó egység. *Utunk 1976/40; uő: „Tudnod kell engem”. *Utunk 1983/23; uő: „az ártatlanok béna keretlegénye”. *Utunk 1986/26; uő: „a szájba fojtott kiköpetlen ének”. Helikon 1994/8. – Markó Béla: A 998. éjszaka. *Igaz Szó 1976/11. – Lászlóffy Aladár: Akinek körmére ég néhány milliónyi gyertya. *Utunk 1979/21; uő: A költő is elfárad. *Utunk 1988/14; uő: „Ha nincs öröklét”. Helikon 1990/12. – Borcsa János: Formák változása. *Korunk 1979/12. – Mit rejteget táskájában az író? Interjú V. G.-val. *Korunk 1980/11. – Szász János: Álom és valóság V. G. költészetében. *Igaz Szó 1986/12; uő: Az álmodó költő. *A Hét 1988/15. – Köntös-Szabó Zoltán: V. G. (Nekrológ) Népszava 1988. ápr. 16. – Marosi Péter: Se kinn, se benn. *Korunk 1988/7. – Cserés Ferenc: A bogárdi legendárium. Helikon 1991/1. – Bogdán László: Álom halálon innen és túl, avagy V. G. üzenete. *A Hét 1993/42. – Bertha Zoltán: V. G. válogatott versei. Alföld 1992/4. Újraközölve in: B. Z.: Gond és mű. Debrecen 1994. 222–225. – Kisgyörgy Réka: A test szabad, a lélek reménytelen. Helikon 1994/13.

(F. W. É.)