Vasárnap

oldal nyomtatása Share

Vasárnap1. Aradon 1920-tól megjelenő, alcíme szerint „erdélyi katolikus kultúrszemle”; a *Monay Ferenc szerkesztésében 1918. febr. 1-jén indult Aradi Katholikus Egyházi Tudósító, ill. az Aradi Katholikus Tudósító címmel indított lap folytatása. Főszerkesztője *Wild Endre (1939-ig), azután Kulcsár Kálmán. Főmunkatársként a lap impresszumán Szi­lágyi M. Dózsa (1924–30 között), *Rass Károly (1931–34 között) szerepel. Előbb havonta, majd 1920-tól kéthetenként, 1940-ben havonta jelent meg; utolsó száma 1940 decemberében.

Kezdetben kizárólag a minorita rend, az egyházmegye, az aradi hitélet eseményeiről tájékoztatta az olvasókat, de már akkor mentes volt mindenfajta politikai vagy felekezeti bezárkózástól. Bátran kiállt a kisebbségi helyzetbe került magyar hívekért, a magyar tanintézetek fennmaradásáért, majd amikor az aradi magyar *gimnázium épületét a román állam elvette, a Római Katolikus Főgimnázium létrehozásáért, az új épület felépítéséért.

1920 májusától, miután megszűnt a *Szezon c. irodalmi lap, a 12. számtól kultúrszemlévé alakították át, ekkor vette fel a ~ nevet.

Színvonalasan válogatott irodalmi anyagot közölt, hazaiaktól éppúgy, mint magyarországiaktól, válogatásának egyetlen szempontja volt, hogy a közölt művek beilleszkedjenek a keresztény szellemiségbe. Megjelentek benne az erdélyi magyar irodalom jelesei, illetve akkor bontakozó tehetségei (Berde Mária, Dsida Jenő, P. Gulácsy Irén, Horváth Imre, Kiss Jenő, Olosz Lajos, Szabó Mária, *Szemlér Ferenc, Tamási Áron) mellett a második és a harmadik vonalba sorolható költők, elbeszélők (Bányai [Baumgarten] László, Blomberg Carla, Derzsi Sándor, Fekete Lajos, Finta Gerő, Finta Zoltán, Flórián Tibor, Kubán Endre, Krüzselyi Erzsébet, Nyíri Szabolcs, *Pakocs Károly, Serestély Béla, Széfeddin Sevket bej, Szalacsy-Rácz Imre, Számadó Ernő, Váth János, *Walter Gyula, Zsögön Zoltán) és mellettük helyiek (Aradi Zsolt, Dálnoky Nagy Lajos, Göbl [Gáldi] László, Jékey Vilma, Hallosy Márta, Illy János, Kövér Erzsébet, Pintér Ilona). A katolikus szellemiségű irodalom kiválóságai (Mécs László, Prohászka Ottokár, Sík Sándor) mellett rendszeresen közölt benne *Reményik Sándor és a húszas években *Szabolcska Mihály. Wass Albertnek 1926-tól számos verse jelent meg, köztük 15 itt először.

Találkozott az olvasó a lapban Babits Mihály, Erdélyi József, Gárdonyi Géza, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, a fiatal *Thurzó Gábor verseivel, novelláival, az akkor a polgári olvasóközönség körében divatos Bibó Lajos, Csató Kálmán, Erdős Renée, Kosáryné Réz Lola, Surányi Miklós, Szomaházy István írásaival. Tanulmányt, cikket, bírálatot Alszeghy Zsolt, Bangha Béla, Czumbel Lajos, Erőss Alfréd, Gyárfás Elemér, György Lajos, Hirschler József, Jánossy Béla, Kállay Miklós, Németh Gellért, Nyíri Szabolcs, Olasz Péter, Rajka László, *Rass Károly, *Szalay Mátyás írt.

Gyarapította a ~ munkatársi gárdáját az aradi Római Katolikus Főgimnázium tanári kara is: *Fischer Aladár igazgató irodalmi és természettudományi, *Berthe Nándor irodalmi, *Kara Győző történelmi, Schweitzer József, Firneisz (Fábián) György természettudományi, Sima Dezső művészeti tárgyú cikkeket közölt.

Irodalomkritikai írásai révén sokat *tett a ~ a megváltozott helyzetben az új erdélyi magyar olvasóközönség kialakításáért: rendszeresen követve az erdélyi irodalom és könyvkiadás eseményeit. Tartózkodással egyedül *Franyó Zoltán Aradon 1924-ben megjelentetett, avantgárd szellemű Genius c. lapjával szemben viseltetett. Gondot fordított a szerkesztő arra is, hogy a magyar irodalom klasszikusairól írott cikkek és a kortárs magyarországi írók munkásságát figyelemmel kísérő *kritikák révén a magyar irodalom *egységének tudatát fenntartsa olvasóiban. Ezt szolgálták többek között Péchy-Horváth Jenő irodalmi levelei az anyaországi, ill. a szlovákiai magyar irodalmi mozgalmakról, eseményekről.

Irodalmi anyagát műfordításokkal is gazdagította: a román irodalmat színvonalas fordításokban Bacovia, Brătescu-Voineşti, Ion Luca Cara­giale, George Coşbuc, Aron Cotruş, Mihail Eminescu, Emil Isac, Ion Minulescu, Ion Pillat, Mihail Sado­veanu, Ioan Slavici, Alexandru Vlahuţă és számos más kortárs képviseli; ismertetésében *Bitay Árpád mellett az Aradon diákoskodó Gáldi (Göbl) László szerzett érdemeket, utóbbi összehasonlító és kapcsolattörténeti tanulmányaival itt indult el későbbi pályáján.

Japán versfordításokkal *Bardócz Árpád volt jelen.

Grafikai, képzőművészeti anyagában Bálint Gyula, Börtsök Samu, Kóra-Korber Nándor, Odry József, Pataky Sándor, Reichard Piroska, Sima Dezső, Tichy Kálmán, Virányi Endre munkáit közölte.

A ~ több munkatársának jelent meg kötete a folyóiratot is előállító Vasárnap Lap- és Könyvkiadónál, amely modern felszerelésével az illusztrációs anyag, az ünnepi számok színes borítóinak minőségi kivitelezését is biztosítani tudta. Közölte Guld Emil és Faix Jacques művészfotóit s azokat a tájfelvételeket és városképeket, amelyeknek többségét *Wild Endre készítette.

1939-ben *Kis Vasárnap címmel 6–9 éves gyermekeknek szánt – sajnos rövid életű – melléklapot is indított, amelynek szerkesztésében a főgimnázium pedagógusa, Návrádi Ágoston, valamint Pintér Ilona és Ménesi Károly nyújtottak segítséget. A kis lap színvonalas illusztrációit *Hajós Imre festőművész készítette.

Megjelenésének utolsó évében, 1940-ben havi *szemlévé alakult át, ekkor indította az Erdélyi Katolikus Arcélek c. sorozatot, amelyben Gyárfás Elemért, gróf Bethlen Györgynét mutatta be.

Néhány száma a bécsi döntés után is megjelent, 1940 decemberében azonban betiltották, s többé nem is volt mód újraindítására.

Mátyás László: Az aradi Vasárnap című újság repertóriuma. 1923–1926. ÁVD 2001. – Szász Melinda Éva: A Vasárnap irodalma. 1930–1934. ÁVD 2001. – Gábor Gabriella: A Vasárnap irodalma. 1935–1937. ÁVD 2001. – Ujj János: Aradi irodalmi lapok. Arad 2004. 60–70.

(U. J.)

2. Kolozsvárt indult, első száma 1921. nov. 13-án jelent meg, „képes hetilap” alcímmel. Főszerkesztője *Benedek Elek, felelős szerkesztője Kós Károly (az 1923/3. számig), azután *Szentimrei Jenő, akinek neve szerkesztőként indulásától szerepel a lap impresszumában. Kiadótulajdonosa az 1923/3. számig a *Kaláka, utána a *Haladás Lap- és Könyvkiadó.

Erdély trianoni elszakítása után a kolozsvári Erdélyi *Szemle és Napkelet, a marosvásárhelyi Zord Idő, valamint a nagyváradi *Tavasz és *Magyar Szó mellett az elsők között próbálta egy frontba tömöríteni az új országhatárok között élő, haladó gondolkodású és új utakon kísérletező erdélyi magyar írókat. A *Szentimrei Jenő fáradozásai nyomán megalakult kezdeményező csoport tagjai Kós Károly, *Nyírő József, *Paál Árpád és *Zágoni István voltak. Ők jegyeztették be a *Kaláka Betéti Társaságot, ennek anyagi alapja az ötük nevére felvett kölcsön, amelynek fedezete *Paál Árpád bethlenfalvi birtoka volt.

Politikai felfogásában a lap az 1922. jan. 15-én megalakult, Kós Károly vezette Erdélyi Magyar Néppárt nézeteit fejezte ki: belpolitikai téren az erdélyi magyarság demokratikus megszervezését szorgalmazta. Elsősorban a falusi lakosságra kívánt támaszkodni, de rokonszenvvel figyelte a munkásság szervezkedéseit is. Ugyanakkor hangsúlyozta az együtt lakó népek testvéri összefogásának szükségességét. Ugyanezt a *szemléletet juttatta érvényre külpolitikai *szemléiben is, amelyekben többek között illúzióval tele elismeréssel ír a fiatal Szovjet-Oroszországról.

Irodalmi ízlésében, már az első – Kós Károly meghatározta – szakaszban is, elsősorban a falusi lakosság igényeit igyekezett kielégíteni, ennek irodalmi ízlését fejleszteni, hozzászoktatni a rendszeres olvasáshoz. Miután *Szentimrei Jenő vette át a lap vezetését, nagyobb szerepet kapott benne az irodalom s úgyszólván a minimálisra zsugorodott a napi politikával foglalkozó cikkek száma.

A szerkesztők az akkoriban szerveződő és meglehetősen széttagolt erdélyi irodalmi életben az összefogásra törekedtek. Már az első szám, *Benedek Elek, Kós Károly, *Nyírő József, *Paál Árpád, *Szentimrei Jenő és *Zágoni István aláírásával, közölte a *Kaláka felhívását az írókhoz és a közönséghez, amelyben a lap egy táborba hívta Románia magyar íróit. Ugyanakkor egy másik felhívás is jelent meg, a közönséghez intézve, amelyet a *kalákásokkal együtt 38 erdélyi magyar író írt alá Dicsőszent­mártonból, Gyergyószent­miklósról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagy­enyedről, Nagyváradról An­talffy Endrétől, Kádár Imrétől és Sipos Domokostól Áprily Lajosig, Gyallay Domokosig és *Szini Lajosig.

Ez az *egység azonban rövid életű volt: egyrészt jelentkeztek a belső ellentétek, másrészt a *Kalákát támogató tőkeerős csoportok (az *Ellenzék Rt., a Lapkiadó Rt. és a Minerva Rt.) feltételekhez kötötték támogatásukat, illetve egy idő után más, népszerűbb lapok (Pásztortűz, Magyar Nép) felé orientálódtak. Ennek következménye lett az, hogy a ~ az 1923. jan. 21-i számmal megszűnt, pontosabban: folytatólagos évfolyamszámozással, de azon belül a lapszámok számozását újrakezdve, átadta helyét a *Vasárnapi Újságnak, amely a *Kaláka helyett alakult *Haladás Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság neve alatt, ugyancsak *Benedek Eleket tüntetve fel főszerkesztőként, *Szentimrei Jenő szerkesztésében 1923 máj. 6-án indult útjára. Művészeti munkatársként Kós Károly neve szerepel az impresszumban. 1924 májusában azonban a *Haladás Bt.-t is kénytelenek voltak az alapítók felszámolni, s a ~ immár *Vasárnapi Újság címmel visszakerült a *Kaláka csoport tulajdonába.

Ebben a harmadik szakaszban a ~ az *Ellenzék-csoport támogatását élvezte ugyan, de így sem sokáig bírta a versenyt a Minervához visszakerült Pásztortűzzel s a falusi lakosság körében a négy felekezet papjai által terjesztett Magyar Néppel. A két év alatt összesen 97 számot ért meg, utolsó száma 1924. márc. 29-én jelent meg. A csoport tagjai 1925 márciusában testületileg kivonultak a Keleti Újságból, és a *Paál Árpád által nem sokkal azelőtt átvett *Újságból létrehozták azt a „mindenkitől független” napilapot, „amit nem irányít, nem befolyásol más, csak a tiszta lelkiismeret”, ahogyan az 1925. ápr. 12-i beköszöntőben programként megfogalmazták. Az Újság felelős szerkesztője *Zágoni István, szerkesztője *Szentimrei Jenő, művészeti szerkesztője Kós Károly, irodalmi rovatvezetője *Nyírő József lett. A *Vasárnapi Újság ezután (az Újság 1927 augusztusában történt megszűnéséig) ennek vasárnapi mellékleteként jutott el az olvasókhoz.

A ~ körül elsősorban a polgári radikális gondolkodású írók és költők tömörültek. Bár az első nyilatkozatot az akkori fogalmak szerinti jobb- és baloldali írók közösen fogalmazták meg, a konzervatív *szemléletűek alig jelentkeztek hasábjain. A két év alatt összesen 5 képviselőjük: Dózsa Endre, Gyallay Domokos, *Reményik Sándor, *Szabolcska Mihály és *Walter Gyula alig közölt egy-két írást. Ez a szám annál beszédesebb, ha tudjuk, hogy a hat évfolyamban összesen 83 magyar (köztük 70 hazai) költő 234 verse, 227 elbeszélés és folytatásos regény jelent meg: az idősebbek nemzedékéből *Benedek Elek, Dózsa Endre, Kovács Dezső, a húszas évek elején ismertté vált nemzedékből többek között Áprily Lajos, Bárd Oszkár, Bartalis János, Berde Mária, Endre Károly, *Franyó Zoltán, Gulácsy Irén, Ligeti Ernő, *Molter Károly, Nagy Dániel, Olosz Lajos, Sipos Domokos, *Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István, Tabéry Géza, *Tompa László, a *Tizenegyekkel induló új rajzásból Finta Zoltán, Mihály László, Jakab Géza, Kacsó Sándor, Tamási Áron, a velük párhuzamosan indult *fiatalok közül Dsida Jenő, *Karácsony Benő írásai.

Figyelmet érdemel a lap irodalmi publicisztikája is: a megjelenő köteteket regisztráló *kritika, amelynek célja: felhívni a közönség figyelmét, nevelni ízlését, a sarjadó új erdélyi irodalomnak olvasóközönséget nevelni. Mai szemmel nézve különösen érdekes az 1923–24-ben közölt Erdélyi írók otthon c. sorozat, amelyben 28 hazai magyar írót és költőt mutatott be a lap az olvasóknak, többnyire fényképes ismertetésekben, köztük Áprily Lajost, Bartalis Jánost, *Benedek Eleket, Berde Máriát, Endre Károlyt, Gulácsy Irént, Kós Károlyt, Nagy Dánielt, Olosz Lajost, *Paál Árpádot, *Reményik Sándort, *Szentimrei Jenőt, Szombati-Szabó Istvánt, Tabéry Gézát, *Tompa Lászlót, *Walter Gyulát. Egy másik sorozat, Az erdélyi lapszerkesztők galériája (1924/16) 31 erdélyi és bánsági magyar lapot, újságírót és lapszerkesztőt (Balázs Ernő, Balog Artúr, Botos János, Fehér Dezső, Gyarmati Ferenc, Kovács Károly, Krizsán P. Pál, Kubán Endre, Marton Ernő, Papp Andor, Sényi László, Serényi József, Szász Endre, Székely János, Tarczinszky Kázmér, Vuchetich Endre, *Zágoni István) ismertetett meg a közönséggel. *Becsky Andor az új erdélyi irodalom és *kritika állapotáról, céljairól és feladatairól kezdeményezett vitát Irodalmi életünk nagy kérdései címmel, ugyancsak az ő nevéhez fűződött Az erdélyi irodalom mai keresztmetszete és Az erdélyi *kritika keresztmetszete c. sorozat is.

A húszas évek első felében számottevő közönségmozgósító szerep jutott annak az Erdélyi Írói Olimpiásznak, amelyet 1923-ban az irodalmi központként számon tartott váro­sok író-képviselőinek bevonásával szerveztek a *Haladás keretében egyesült lapok szerkesztőségei és a kolozsvári *Magyar Színház. A *Vasárnapi Újság 1923. nov. 11–18-i számaiban a nagyváradi, nov. 18–25-i számaiban a marosvásárhelyi, dec. 2–9-i számaiban az aradi írók matinéját közli. A nagyszabásúra tervezett záróünnepség végül elmaradt. A zsűri döntése szerint első helyre a marosvásárhelyi írók matinéját érdemesítették (ebben Antalffy Endre, *Molter Károly és *Osvát Kálmán konferált, Berde Mária, Dékániné Máthé Mariska, Szász Károly és *Tompa László versei, *Balogh Endre és *Csergő Tamás prózai írásai, *Szini Lajos humoreszkjei hangzottak el).

Az erdélyi Petőfi-kultusz szempontjából jelentős a ~nak az a néhány lapszáma, amelyekben az 1922-es segesvári és fehéregyházi Petőfi-ünnepségekhez (1922/31), ill. születése centenáriumához (1923/1) kapcsolódik. Ezekből érdemes megemlíteni *Benedek Elek Petőfi halála c. esszéjét, illetve *Szentimrei Jenő Petőfi és Ady c. cikkét.

A ~ban megjelent vers- és próza ismeretében munkatársi gárdáját legnagyobbrészt a Nyugattal jelentkező magyar modernekkel egy táborban helyezhetjük el. Legtöbbet idézett költőjük Ady, akit *Szentimrei Jenő az 1922. újévi vezércikkben (Petőfi és Ady) „a ma élő magyarság legnagyobb poétája”-ként említ, s több Ady-vers közlésével bontja ki a már vitán felül álló Petőfi és az akkor még vitatott Ady életében és költészetében fellelhető párhuzamokat. Ilyenformán Ady neve a millenniumi frázisokat elutasító hazafisága, sajátos vallásos és szociális mondanivalója által a néppárt zászlajára kerül, Petőfi mellé.

1924-ben, amikor az Ady-szülők aranylakodalma ürügyén nagyszabású Ady-ünnepségekre kerül sor Erdély-szerte, a *Vasárnapi Újság külön Ady-számot jelentet meg (1924/28) Áprily Lajosnak, Bartalis Jánosnak, *Szentimrei Jenőnek Ady emlékét idéző verseivel, *Kőmíves Nagy Lajos és Nagy Sándor prózai írásaival, zilahi és érmindszenti riportokkal, a következő (1924/29) számban pedig részletesen beszámol az ünnepségekről. Ekkor írja *Szentimrei Jenő: „Szeretném hinni, hogy Ady Endre sírva felpanaszolt életbérét a hálás utókor nem ünnepi alkalmak keresésében fogja visszafizetni. Lehet, hogy karriert csinál holta után Ady Endre. Már iskoláskönyvekbe sem tartják méltatlannak felvenni egy-két versét, már itt-ott emlékezni is szabad róla, s talán szobra is állni fog, de ennek a nemzedéknek, amely előtt önvérével törte föl az ugart, nagyobbra van hivatása és kötelessége Ady Endre iránt. Ennek a nemzedéknek fáradalmakat, küzdelmeket, gúnyt, lekicsinylést, elgáncsolást nem ismerő tanító munkával kell beérkeztetnie Ady Endrét egy nemzet apraja-nagyja szívéig.”

Ennek a *szemléletnek megfelelően elsősorban a Nyugat képviselői jutottak szóhoz a hasábjain: Babits Mihály, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Somlyó Zoltán.

A politika háttérbe szorulásával egy időben a *Vasárnapi Újság más, közérdekű anyagokkal próbálta vonzani a közönséget: Halad a világ c. rovatában tudománynépszerűsítő, a tudományos és a műszaki *haladás legújabb eseményeiről beszámoló cikkeket közölt, A *Vasárnapi Újság Színháza rovatában a hazai *magyar színjátszás hivatásos és műkedvelő megnyilvánulásairól, a bukaresti és budapesti új színpadi törekvésekről számolt be számos – ma már elfelejtett – színházi fotó kíséretében. Ugyancsak művészettörténeti dokumentumértéke van a két lap képzőművészeti anyagának. A Vasárnapban – az akkori nyomdatechnikai lehetőségek korlátozott volta miatt – legnagyobbrészt vonalas rajzok, linóleummetszetek, tusrajzok láttak napvilágot (ezek közül nem csak számban, de művészettörténeti értéküket tekintve is kiemelkednek Kós Károly grafikái), míg a *Vasárnapi Újság, egy fejlettebb nyomdatechnikának köszönhetően, már művészi szempontból használhatóbb reprodukciókat is közölt: Balázs Árpád, Börtsök Samu, Deák Nándor, Dóczyné Berde Amál, Ferenczy Valér, Gruzda János, Jándi Dávid, Kmetty János, Krizsán János, Litteczky Endre, Mikola András, Nagy Oszkár, Perlrott-Csaba Vilmos, Rubleczky Géza, Szolnay Sándor, Tibor Ernő, Tóth István, Ziffer Sándor munkáit. A lap fedezte fel Bordi Andrást, Buday Györgyöt, Nagy Imrét.

Szerény, úgyszólván jelképes a két lap világirodalmi és műfordítás-anyaga: a világirodalomból 30 szerző 12 verse, 25 prózai írása, 1 drámarészlete (a névsorban Barbusse, Björnson, Coppée, Anatole France, Géraldy, Gorkij, Franz Xaver Kappus, Maar­ten Maartens, Mark Twain, Maupas­sant, Nasszredin Hodzsa, Lev Tolsztoj, H. G. Wells, Az ezeregyéjszaka meséi), a román irodalomból Agâr­biceanu, Caragiale, Goga, Şt. O. Iosif, D. D. Pătrăşcanu, Mihail Sadoveanu, Ioan Slavici (összesen 3 vers, 11 novella, 3 színpadi jelenet).

Szabó Zsolt: A kolozsvári Vasárnap és *Vasárnapi Újság irodalmi repertóriuma. NyIrK 1979/2.

(D. Gy.)

3. Kolozsvárt jelenik meg 1991 okt. 6-tól, alcíme előbb „katolikus családi újság”, majd „romániai magyar katolikus hetilap”, később „katolikus hetilap”. Főszerkesztője (a 2006. nov. 12-i számig) Jakab Gábor, azóta, mint megbízott szerkesztő, Farmati Anna; felelős szerkesztője Jakabffy Tamás (1993. jan. 10-ig, utána szerkesztő 1999. febr. 28-ig), majd Bodó Márta. Olvasószerkesztő Asztalos Ildikó (1994. máj. 8-ig), szerkesztő 1996–2007 között még Bereczki Silvia. Az első években grafikai/műszaki szerkesztő Janitsek András. Kiadója előbb az Erdélyi Római Katolikus Főegyházmegye által alapított Gloria Kiadóvállalat, 2005-től a *Verbum Keresztény Kulturális Egyesület.

A még 1990-ben indult Keresztény Szó mellett, amelynek célközönsége a keresztény katolikus értelmiség volt, ez a lap a hívők szélesebb köréhez kívánt szólni; célja „az erdélyi magyar katolikusok életét megmutatni, közvéleményét formálni és informálni, valamint a világegyház eseményeit az erdélyi olvasókhoz közel hozni, s általában az élet dolgaiban a keresztény *szemléletet alakítani és bemutatni”. E szerkesztői meggondolásból – s a médiára vonatkozó vatikáni útmutatások értelmében –, mint katolikus hetilap, foglalkozik a kultúra, az egészség–betegség, a tudomány, a sport, a szabadidő hasznos és léleképítő eltöltése, a gyermeknevelés, az idősgondozás mellett a közélet dolgaival: az erdélyi magyarság kisebbségi helyzetéből adódó problémákkal, az esélyegyenlőség mindennapi kérdéseivel, s mindezekben igyekszik az etikus, keresztény álláspontot bemutatni.

Hetilap lévén az erdélyi (romániai magyar) katolikusok életének eseményeit követi nyomon hírek és tudósítások segítségével. Tudósítók, munkatársak az évek során: Antal Ildikó, Bartos Júlia, Csirák Csaba, Csúcs Mária, Daczó Árpád P. Lukács, Fodor György, Józsa János, Knecht Tamás, Mihálcz Márta, Melan Karolina, Oláh Dénes, Rencz Gizella, Schuller Mária, Sebestyén Péter, Sipos Enikő és sokan mások.

Kiadásában jelenik meg 1995 óta a Vasárnap Évkönyv, amelynek 1995–99. és 2001–2008. évi köteteit Bodó Márta, a 2000. évit Jakab Gábor szerkesztette. Minden évben tematikus összeállítással jelentkezik: 1999: a család, 2000: a kétezer éves keresztény múlttal való számvetés; 2001: kihívások a harmadik évezred küszöbén: a szeretet; 2002: kihívások a harmadik évezred küszöbén: a remény; 2003: kihívások a harmadik évezred küszöbén: a hit; 2009: önismeret. Az egyes kötetekben a szerkesztők évente összegyűjtik és ismertetik az eltelt év fontosabb eseményeit is, közölnek keresztény tartalmú vagy kifejezetten katolikus szellemiségű olvasmányt minden korosztályú olvasó számára. Fontosabb szerzők az évek során: Ábrahám János, Bács Béla János, Bereczki Szilvia, Csúcs Mária, Fodor György, Fodor Sándor, Jakab Gábor, Józsa Zsuzsanna, Kisgyörgy Zoltán, Nagy József, Oláh Dénes, Schuller Mária, Sipos Enikő és sokan mások.

(D. Gy.)

4. A *Temesvári Új Szó művelődési melléklete 1990. jan. 14. – ápr. 18. között. Összesen 10 száma jelent meg.