Vendég Vince

oldal nyomtatása Share

Vendég Vince (Kéménd, 1903. aug. 27. – 1974. jún. 7. Mv.) – orvosi szakíró. Középiskoláit Budapesten végezte, 1922-ben a Werbőczy István Főgimnáziumban érettségizett, orvosi diplomát a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen szerzett 1929-ben. Már egyetemi hallgatóként gyakornok lett a Közegészségtani Intézetben; egyetemi tanulmányai befejeztével tanársegéd az Élettani Intézetben (1929–32), majd a Fül–Orr–Gégészeti Klinikán (1932–40). Szakorvosi képesítése után pár hónapig Nagyváradon dolgozott, majd a kolozsvári I. *Ferenc József Tudományegyetem klinikájára kapott adjunktusi kinevezést. 1945-től az Orvosi Kar Marosvásárhelyre költöztetésével előbb előadótanárként, majd professzori minőségben vezette a Fül–Orr–Gégészeti Klinikát. 1970-ben nyugdíjazták.

Első írásában az inzulin hatásával foglalkozott, ez 1935-ben jelent meg Németországban a Pflügers Archiv für die gesammte Physiologie der Menschen und der Tiere c. folyóiratban. Ezt követően nemzetközi hírnévre *tett szert a cukor-anyagcserével kapcsolatos dolgozataival (1935–40). Fül–orr–gégészeti vonatkozású cikkei az EME Orvostudományi Értesítője, a Revue des Sciences Oto-rhino-laryngologiques, Revista Română de ORL, Ardealul Medical, Clinica et Laboratorium, Chirurgia, Magyar Sebészet, Orvosi Szemle–Revista Medicală, Dermato-venerologie, Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle, Nature (London), Oto-rino-laringologie c. folyóiratokban jelentek meg. 1955-től tagja volt ez utóbbi szerkesztőbizottságának.

1951-től szakterületén kívüli, úttörő megfigyeléseit és elméletét a növényi, állati és emberi vírusos megbetegedések közös eredetéről több dolgozatban közölte hazai és külföldi szakfolyóiratokban, valamint német, svájci, francia, svéd és hazai tanulmánykötetekben. Fejezetet írt Az élet eredetéről és az öregedésről (szerk. Széll Zsuzsa, Buk. 1958) c. kötetbe és az Otorinolaringologie c. tankönyvbe (uo. 1964).

Kőnyomatos egyetemi jegyzete Fül–orr–gége gyógyászati jegyzet címmel öt kiadásban jelent meg (társszerzőkkel, Mv. 1950–59).

Bedő Sándor: Felfedezés – viharok sodrában. *A Hét 1974/12. – Mühlfay László: Fül–orr–gége klinika. In: Barabás Béla – Péter Mihály – *Péter H. Mária (szerk.): A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve (Bp. 1995). – Maros Tibor: V. V. (1903–1974). Megemlékezés negyedszázaddal halála után. Átalvető (EKOSZ–EMTE) 2004/34 (jún.). – Bodolai Gyöngyi: Tudóssorsok. *Népújság 2007. nov. 21.

(P. H. M.)