Wesselényi Miklós emlékezete

oldal nyomtatása Share

Wesselényi Miklós emlékezete – Ifj. b. Wesselényi Miklós személye és műve több vonatkozásban is fontos eleme volt az erdélyi magyarság múlt-tudatának: szerepet játszott a 48-as forradalmat megelőző erdélyi reformmozgalmakban, röpiratai (különösen a Balítéletek és a Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében) alapelveit szögezték le a mindenkori erdélyi politikának, azonkívül személyes sorsa (bebörtönzése és a börtönben való megvakulása) emberileg is felkeltette az utókor rokonszenvét.

Halála után erdélyi kortársai közül az első, aki életéről összefoglalást adott, *Szilágyi Sándor volt A magyar forradalom férfiai 1848/49-ben című, névtelenül megjelent munkájában (Pest 1850), majd *Teleki Domokos akadémiai emlékbeszédében (Pesti *Napló 1860. okt. 17–20.), Zilahy Károly pedig a Vasárnapi Újságban írott cikkében (1860/3) idézte fel emlékét. Életéről és művéről aztán a kiegyezés után, elsősorban a K. Papp Miklós szerkesztette kolozsvári Történeti Lapokban kezdtek sorra megjelenni a tanulmányok és forrásközlések (A b. Wesselényi család zsibói levéltárának irodalmi kincsei. 1874. 10; Jakab Elek: Wesselényi Miklós hűtlenségi bűnpere. 1875–1876. 29; levelezése Széchenyivel, Ioan Lemeny fogarasi ortodox püspökkel, Csengery Antallal. 1874). Ferenczi Zoltán az *Erdélyi Múzeumban közölte levelezését Kemény Zsigmonddal, Kazinczy Gáborral (1899. 660–664; 1901. 426–444), az ItK-ban Jósika Miklóssal, Vörösmartyval, Kemény Zsigmonddal (1900. 351–366; uo. 440–444; 1901. 348–364. és 468–484), a Történeti Tárban Deák Ferenccel (1904. 292–355), az Akadémiai Értesítőben Széchenyi Istvánnal (1906. 101–121), s fontos adalékkal szolgált élet- és jellemrajzához az a 60 levél is, amelyet Wesselényi Kiss Károlynak írt, s amelyeket Urházy György közölt a Szilágy 1884–86-i számaiban, 14 közleményben.

Az életét és művét közönség elé táró önálló kiadványok vagy folyó­iratközlemények sorában is ott találjuk az erdélyieket: Kincs Gyula a zilahi református kollégiummal való kapcsolatát tárta fel (A nagy Wesselényi és a zilahi gymnasium. Zilah 1896), *Benedek Elek a Nagy magyarok élete c. kötetében (Bp. 1910) szentelt neki külön fejezetet, önálló kiadásban is megjelent Petri Mór Báró Wesselényi Miklós és munkái című műve (Kv. 1903); Jakab Elek A Honban (1873. okt. 1.), Szathmáry P. Károly (1889/1) és Szász Károly a Vasárnapi Újságban (1884/26) írt róla, *Kelemen Lajos az Erdélyben (1903/1) elevenítette fel 1836-os utazásainak, Váczy János az *Erdélyi Múzeumban (1904. 1, 2, 3) ifjúságának eseményeit.

1902-ben Zilahon sor került Fadrusz János Wesselényi-szobrának leleplezésére, s ennek alkalmából Emlékkönyv is jelent meg (Zilah 1903). Ennek kapcsán írta Ady Endre: „Wesselényi és a szegény munkás!… Fadrusz mester talán öntudatlanul szatírát faragott. Isteni gúnyolódás ez a szobor, de meg is ríkatja a lelkeket. Az a szobor anakronizmus, szemrehányás és szatíra. Wesselényi hiába nyújtja karját a szegény paraszt felé. Wesselényit nem értik már” (Nagyváradi *Napló 1902. szept. 17.); később pedig: „…a graefenbergi vak embernél alig van tragikusabb magyar sorsú alakja a históriának… Rajta múlt volna csak, ma nem volna ez az ország feudálisabb, bizonytalanabb sorsú, mint valaha. (A) Balítéletek írója szabadabb lélek volt, mint akárki az ő korában” (Budapesti *Napló 1905. márc. 14.).

Az I. világháború után elérkezett az idő egyes műveinek hazai kiadására: előbb 1821–22-es útinaplója jelent meg (Kv. 1925) s támasztott széles körű visszhangot az erdélyi irodalmi sajtóban, majd az Erdély öröksége 9. kötetébe (Bp. 1942) egy nagyobb válogatás került be írásaiból, s az *Erdélyi Ritkaságok sorozatban *Jancsó Elemér teljes szövegével adta ki röpiratát (Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Kv. 1944). Kristóf György Petőfi és báró Wesselényi címmel közölt tanulmányt (Hírnök 1924/10), Imre Sándor, a kolozsvári Református Kollégium egykori tanára az *Erdélyi Helikonban (1930. 389–395) és a *Pásztortűzben (1936. 212–214), *Krenner Miklós a Magyar Nemzetben (1942. szept. 20.) elevenítette fel alakját, s ugyancsak az *Erdélyi Helikonban Vécsey Zoltán idézte fel Wesselényi börtöneit (1943/1, 2); Gál István az Erdélyi csillagok 2. kötetében (Kv. 1942) közölt róla közel félszáz oldalas tanulmányt, a *Hitel pedig, mintegy felkészítendő a háború baljóslatú fordulata után várható helyzetre, három alkalommal is foglalkozott politikai nézeteivel, különösen azok nemzetiségi vonatkozásaival

A II. világháborút követő évtizedekben sokáig nem esett szó róla. Az elhallgatást a Wesselényi gazdasági nézeteit elemző *Csetri Elek szakította meg, aki 1956-ban két gazdaságtörténeti tanulmányában foglalkozott a zsibói uradalom gépesítésének egykorú szintjével, illetve egy Wesselényi nevéhez köthető 1832-es jobbágyfelszabadítási kísérlettel. Ezt követően azonban csak a 70-es évek elején kerülhetett sor a „közvéleményünk nemzetiségi történelmi tudatából kihullott nagy személyiség rehabilitálására” (*Veress Dániel), amikor a progresszív hagyományokat újból idézni lehetett nálunk anélkül, hogy azokkal a nacionalizmus vádját magunkra vontuk volna. *Veress Dániel előbb egy sikeres történelmi dráma (Graefenbergi éjszakák. Bem. Sepsiszentgyörgy 1971. dec. 25.) főhőséül választotta (később a Móra Kiadó „Így élt…” sorozata számára ifjúságnak szánt életrajzot is írt Wesselényiről. Bp. 1983), majd a Wesselényi-dráma kötetben való megjelenésével egyazon évben a Balítéletekből kötetet is összeállított (Buk. 1973 = Téka). Ennek bevezetőjében azt a Wesselényit idézte, aki sok kortársánál élesebben ítélte el a jobbágyság elnyomását és kiszipolyozását, ostorozta a gazdasági és politikai elmaradottságot s egy nemesi-polgári állam törvénykezésének keretében kívánta, forradalom nélkül, az országot a társadalmi *haladás pályájára állítani. A bevezetőben a szerző hivatkozik arra a hat pontos törvényjavaslatra is, amelyet a nemzetiségek önazonosságának megőrzése érdekében Wesselényi a Szózat…-ban fogalmazott meg és arra a másik, 1848. aug. 25-én előterjesztett törvényjavaslatra, amely „a román ajkúak ügyében” kívánt a küszöbön álló véres nemzetiségi konfliktust megelőző intézkedéseket tenni. Wesselényi-képét méltatva azonban Bretter György – egy *Veress Dániel drámájáról írt és kéziratban maradt recenziójában – a benne megtestesülő történelemszemlélet fogyatékosságára is rámutatott: „Veress – írta – tisztában van Wesselényi megállapításainak aktualitásával, ám mindent elkövet, hogy kommentárjaiban ne aktualizáljon, noha a *szemléltetésre kiválasztott idézetek mégis ezt a célt szolgálják. Ez a furcsa kettősség abból a gyötrő ellentmondásból származik, amely olyannyira jellemzi közírásunkat: elméleti távlatok helyett a történelemre hagyatkozunk, csakhogy a történelem már megtörtént, s ha az »elméleti« álláspontot visszafelé igazoljuk, akkor a végeredmény csak valamilyen empirikus leírás lehet.”

Az 1989-es változást követően történészeknek és irodalmároknak egyaránt jutott feladat Wesselényi örökségének értékelésében. *Egyed Ákos Erdély-történeti kutatásai összefüggésében (Wesselényi és a jobbágyfelszabadítás Erdélyben 1848-ban. *Erdélyi Múzeum 1996/3–4), *Csetri Elek az erdélyi gazdasági gondolkodás történetének feltárása során (Wesselényi Miklós, a gazdasági reformer. In: Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából. XIX–XX. század. Kv. 2001) foglalkozott a Wesselényi-örökséggel. A politikus születésének 200. évfordulóján *Lászlóffy Aladár esszéje idézte emlékét (Zsibótól – Zsibóig. Helikon 1997/1). *Csetri Elek ez alkalommal Wesselényiről, az íróról közölt tanulmányt. *Veress Dániel néhány évvel később kötetben gyűjtötte össze Wesselényi-tanulmányait (Férfibú és történeti gyász. Glosszák Wesselényi Miklós életéhez, művéhez, eszmevilágához. Csíkszereda 2000). A reformkori politikus személye is előtérbe került a kolozsvári Mátyás-szobor felavatásának centenáriuma idején, amikor Murádin Jenőnek Fadrusz János művét is idéző könyvében (Fadrusz. Két szobor száz éve. Kv. 2002. 52–70) a zilahi Wesselényi-szobor születésével és sorsával is megismerkedhettünk. Ugyanabban az évben került közlésre *Venczel József hagyatékából az ifjú Wesselényi levéltárát bemutató munkája.

Kristóf György: Báró W. M. *Ellenzék 1921. ápr. 21.; uő: Petőfi és báró W. Hírnök 1924/10. – Ferenczi Miklós: Báró W. M. útinaplója 1821–1822-ből. Erdélyi Irodalmi *Szemle 1926/3–4. – Imre Sándor: Az élő szobor. Báró W. M. gondolatvilága. *Pásztortűz 1936. 212–214. – Gál István: W. M. In: Erdélyi csillagok. 2. (Kv. 1942. 209–248); uő: W. a bécsi kongresszusról. *Pásztortűz 1943. 178–183. – (Spectator): Polgári halott. Magyar Nemzet 1942. szept. 20. – W. M. az alkotmány megújításának két útjáról. *Hitel 1942/6. – Mikó Imre: Széchenyi és W. nemzetiségi politikája. *Hitel 1943/8; uő: W. Szózat. 1944/6.– Vécsey Zoltán: Egy magyar mártír a börtönbe indul. *Erdélyi Helikon 1943/1, 2. – *Csetri Elek: Egy jobbágyfelszabadítás kísérlete. 1832. In: Anuarul Institutului de Istorie din Cluj. 1958/1959. 179–189; uő: „Az önhasznáért iparkodó igyekezet”. 200 éve született W. M. *A Hét 1997/7; uő: W. M. az író. Helikon 1997/9; uő: W. M. *Korunk 2003/12. – *Veress Dániel: Báthory – Wesselényi. Két dráma. Buk. 1973; uő: W. reformpolitikája. Bevezető tanulmány a Balítéletekhez. Buk. 1973 = Téka; uő: W. M. Bp. 1983 = Így élt…; uő: Szobor, mely eltakarja, kit felmutat. Műhelyjegyzetek a szellemi értékhasznosításról. I–III. *A Hét 1995/7, 8, 9. – Bretter György: „Fesz” és „pöf” ellen. In: A kortudat kritikája. Buk. 1984. 174–177 = Romániai Magyar Írók. – *Egyed Ákos: W. M. – más megközelítésben. Helikon 2001/3. – Starmüller Géza: A zilahi W.-szobor koncepciója és alkotója, Fadrusz János. *Művelődés 2002/10. – *Venczel József: Ifjabb W. M. személyi levéltára. Bevezetővel közzétette Jakó Zsigmond. *Erdélyi Múzeum 2002/3–4. 1–45.

(D. Gy.)