Zoltán Aladár

oldal nyomtatása Share

Zoltán Aladár (Homoród­szent­márton, 1929. máj. 31. – 1978. júl. 9. Mv.) – zeneszerző, zeneíró, zenekritikus, szerkesztő, pedagógus, folklorista. Középiskolai tanulmányait Székelykeresztúron és Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban végezte (1948), majd a Gh. Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett oklevelet zenetanári (1951), zeneszerzési (1952) és karmesteri szakon (1953). Előbb a főiskolán gyakornok, majd tanársegéd (1950–55); 1955–60 között a *Művelődés munkatársa, szerkesztő, a zenei rovat vezetője. 1954-től a Román Zeneszerzők Szövetségének, 1960-tól a Román Zeneszerző Szövetség Marosvásárhelyi Fiókjának titkára, 1968-tól a Szövetség egyik alelnöke. 1965-től haláláig a marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója volt. Az ő igazgatása alatt indult be a Marosvásárhelyi Zenei Napok elnevezésű hangversenysorozat.

Zenei tárgyú tanulmányait, esszéit, kritikáit az *Utunk, Igaz Szó, Új Élet, *Előre, Vörös Zászló, A Hét, románul a Muzica közölte.

Zeneszerzői munkásságában fontos helyet foglal el az énekhang, elsősorban az énekkari muzsika: *Benkő András szerint műveinek mintegy négyötöde kórusmű, ebből is mintegy negyedszáz kórusciklus. Első, nyomtatásban is megjelent ciklusa Jelszavak fegyverével (1951), ezt követte a Négy magyar népdal (vegyes kar, 1952); Nyárádmenti népdalok (vegyes kar, 1954); Tíz madrigál (vegyes karok, *Diósszilágyi Ibolya verseire, 1956); Madárdalok (kórusszvit, 1958); Szállj, dal (28 gyermekkar, 1963); Téli esték (népdalok férfikarra, 1969); Régi diákdalok (Pálóczi Horváth Ádám gyűjteménye alapján, vegyes karra, 1972); Három szilágysági népdal (vegyes karra, 1971); Petőfi-dalok (vegyes és férfikarra, 1973); Három gyergyói népdal (vegyes karra, 1976 – ezekről a kórusművekről Bárdos Lajos is nagy elismeréssel nyilatkozott); Hét kóruspoéma (vegyes karokra, Kányádi Sándor, Gerhard Eike, Majtényi Erik, Ana Blandiana, Marin Sorescu, Nina Cassian verseire, 1977).

Fontosabb vokálszimfonikus művei: Kicsi madár (szvit szopránra, tenorra és kamarazenekarra, 1955; átdolgozása Korondi táncok, valamint Madárdalok címmel, 1958); Második kantáta (csángó szövegre és dallamokra, 1957); Csángó dalok (alt és zenekar, 1958); Nyújts kezet (Majté­nyi Erik versére, 1960); Öt lírai dal (Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Dsida Jenő, Juhász Gyula, József Attila verseire, tenorra és zenekarra, 1963).

Számos népdalfeldolgozásában népi zenekarra bízza a kíséretet: Dalok az ifjúságról és a szerelemről (népdalkantáta szólókra, vegyes karra és népi zenekarra, 1953); Csokros szegfű, majoránna (szoprán, tenor népi zenekar, 1964) stb.

Zenés színpadi művei változatos műfajokban a gyermek- és felnőtt közönséghez egyaránt szóltak. Írt bábszínházi kísérőzenét (A kecske és a három gidó. 1964; Karcsi cirkuszba megy. 1967), színpadi kísérőzenét (Méhes György: Szépike és Csúfika. 1954; Lope de Vega: Dacból terem a szerelem. 1956; Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok. 1963; Anavi Ádám: Kecskelovag. 1971).

A népdalfeldolgozások végigkísérték alkotói útján, a különböző énekegyüttesek és népi zenekarokat foglalkoztató zenés-táncos jelenetek, ill. vokális kamarazene keretében.

Zenés-táncos jelenetek: Búzakoszorú (gyermekkórusra, szólistákra, népi zenekarra, 1959); Gyermekjátékok (gyermekkórus, népi zenekar, 1960; átdolgozott változata Bíborkáné lánya címmel, 1962); Párválasztás (táncszvit kórusra és népi zenekarra, 1965); Farsangi esték (zenés-táncos jelenet narrátorra, szólistákra, kórusra, népi zenekarra, 1969); Bihari leánykérők – Peţitori din Bihor. Hommage à Béla Bartók (1971); Tatrangi borica (vegyes karra és népi zenekarra, 1973). Népdalfeldolgozásaiban viszonylag gyakran választotta az énekhangot zongorakísérettel (Három vistai népdal, 1952; Két válaszúti népdal, 1952; később mindkét műnek elkészítette népi zenekari változatát is Négy magyar népdal címmel, 1968), ill. a mezzoszopránt zongora (Három román népdal, 1964), a baritonszólistát népi zenekar-kísérettel.

Fontosabb szimfonikus művei: Divertimento (vonószenekarra és két klarinétra, 1952); Nyitány (1955); Korondi táncok (szvit népi zenekarra sóvidéki zenei anyag alapján, 1957; átdolgozva szimfonikus zenekarra, 1960); Ünnepi nyitány (1961); I. szimfónia (1961); Marosmenti táncok (szimfonikus szvit, 1968); Kis szvit (külföldön Suita picola címmel vált ismertté, 1970); II. szimfónia (Laudus terrae natalis, 1972); Bevezetés és allegro (1977); Bihari rapszódia (Bartók emlékének szánva; befejezetlen).

Kamarazeneművei: Nonett (1953); Románc (hegedűre és zongorára, 1953); Szonáta fagottra és zongorára (1955); Vonósnégyes (1965); Szonáta szólóklarinétra (1977).

Dalok: Az én két asszonyom (Ady Endre, 1947); Öt lírai dal (Az öröm illan, Tavalyi szerelem, Anna örök, Ilona, Rejtelmek, 1963).

Pályafutása során számos díjat nyert: az országos VIT verseny III. díját (1953), az Enescu zeneszerzési díjat (Román Akadémia, 1967), a Ion Vidu kórusverseny díját (1970), a II. szimfóniával a Zeneszerzők Szövetségének díját (1972).

Kötete: Karvezetők könyve (*Szalman Lóránttal és Forró Lászlóval, Buk. 1968). Szerkesztésében megjelent kiadványok: Dalgyűjtemény. Kórusművek vegyes, gyermek-, női és férfikarra (uo. 1958); Înalţă-te cîntec – Szálljon dalunk. Kóruskötet két nyelven (Mv. 1966); Armonii corale – Összecsengő szólamok. Válogatás a kórusirodalomból. I. Kánonok és madrigálok (uo. 1972).

Első szimfóniája a Kolozsvári Filharmónia közreműködésével, Emil Simon vezényletével az *Electrecord hanglemezgyár (1972), második a marosvásárhelyi filharmónia zenekarával, *Szalman Lóránt vezényletével, szintén az *Electrecord kiadásában (1979) jelent meg.

Álneve, szignója: Homoródi Zoltán; -n.-r.

Simon Dezső: Párbeszéd az alkotóval. Z. A. *Utunk 1973/10. – *Benkő András: Z. A. hagyatéka. *Előre 1978. júl. 16.; uő: Z. A. Monog­ráfia. Mv. 1996.

(B. J.)