Zörgő Benjamin

oldal nyomtatása Share

Zörgő Benjamin (Hosszúrév, 1916. jan. 31. – 1980. febr. 12. Kv.) – lélektani szakíró, szerkesztő, fordító. Középiskoláit a zilahi Wesselényi Kollégiumban végezte (1934), majd a kolozsvári I. Ferdinand Egyetemen szerzett lélektan szakos tanári oklevelet. Egyetemi hallgató korában *Vásárhelyi János püspök és *Nyárády Erazmus Gyula családjánál volt nevelő, s az *IKE tagjaként részt vett az 1939-es kérői ifjúsági konferencián. 1941. febr. 1-től gyakornok a Kolozsvárra visszatért *Ferenc József Tudományegyetem Lélektani Intézetében. Itteni munkásságát katonai behívó szakította félbe 1942-ben, alakulatától azonban átirányították előbb a Katonai Lélektani Intézetbe, ahol pszichotechnikai továbbképzésen vett részt, majd a Honvéd Képességvizsgáló Intézetbe. Innen járt be a Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézetébe, ahol Harkai-Schiller Pál bevonta őt állatlélektani kísérleteibe. Az ő irányítása alatt dolgozott Tihanyban is, a Biológiai Intézeteben. E munkák során azonosult Harkai-Schiller pszichológiai koncepciójával, amely messze meghaladta a lélektan hagyományos filozofikus megközelítését.

Első kutatási eredményeit Fehér patkányok útrövidítési kísérletei és Érzékelés és mozgás az állati tanulásban címmel a Harkai-Schiller alapította Lélektani tanulmányok 6. és 7. kötetében (Bp. 1943–44), majd Az állati tanulást befolyásoló tényezők címmel a Tihanyi Biológiai Intézet Évkönyvében (Tihany 1944–45) közölte.

Miután alakulatával nyugatra kellett visszavonulnia, Linzben amerikai fogságba került. Szabadulása után visszatért Kolozsvárra, ahol a Bolyai Tudományegyetemen közben tanszéket vállalt Harkai-Schiller Pál mellett 1946. dec. 1-től adjunktus lett a Lélektani Intézetében. Ezáltal Erdélyben új utakon, a professzorával együtt képviselt gestalt-pszichológiai *szemlélettel, határozott kísérleti lélektani szakirányulással indult el a lélektani szakemberképzés, meghaladva e szaktudomány korábbi szellemtudományos *szemléleti meghatározottságát.

Miután az 1948-as román tanügyi reform megszüntette a tanszékek mellett létrejött intézeteket, így a Lélektani Intézetet is, a Bölcsészkarból kiemelt Lélektan–Filozófia Kar keretében folytatja tovább a szakmai képzést, Harkai-Schiller váratlan halála után a lélektan tanszék előadótanáraként, majd mb. professzoraként. Ez időben a kar dékánja is. 1949-ben politikai természetű vádakkal leváltják dékáni tisztéből és visszaminősítik előadótanárnak.

Ebben az időszakban készül el több egyetemi jegyzete. Az állatlélektani és humán kísérleti kutatások céljára laboratóriumot tervez és hoz létre, amelynek munkájába tanszéke tagjain kívül bevonja az arra érdemesített egyetemi hallgatókat is. Humán kutatásainak eredményét Az emberi agykéreg analizáló és szintetizáló tevékenységének aktív jellegéről c. tanulmányában (in: A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem. 1945–1955. Kv. 1955) foglalja össze. Ezt követően épül meg, szintén az ő irányításával, az ún. „humán reflex-kamra”, az ebben folytatott kutatások eredményeit az általa szerkesztett Gondolkodás­lélektani tanulmányok c. kötet (Al. Roşca előszavával, Buk. 1958), valamint A viselkedés fejlődése az állatvilágban (in: Az élet eredetéről és az öregedésről. Uo. 1958) tartalmazza.

1959-től a BBTE-n folytatja tanári munkáját, ekkor a gyógypedagógia–lélektan területén, az érzékszervi-értelmi-beszédhibás iskoláskorú gyermekek idegrendszeri károsodásának és lehetséges rehabilitációjának körében végez kísérleti kutatásokat. Ezek eredményei a Probleme de Defectologie şi Psihopatologie hasábjain – amelynek Valer Mare mellett társszerkesztője volt – jelennek meg 1959–66 között. További szaktanulmányait az Analele Romîno-Sovietice, Buletinul Universităţilor V. Babeş et Bolyai, Revista de Psihologie, Studii şi Cercetări Ştiin­ţifice Seria Ştiinţe Biologice, Agricole şi Medicale, StUBB közölte.

Számos nemzetközi kongresszus (Moszkva 1966, Berlin 1968, London 1969, Bukarest 1971, Pozsony 1971, Gant 1972, Visegrád 1973, Debrecen 1975) előadója; előadásai közül Az alkotó gondolkodás kutatási problémái Visegrádon 1973-ban, A tárgyi modellekkel való cselekvés szerepe az alkotó gondolkodás fejlesztésében a kisiskolásoknál Budapesten 1979-ben jelent meg.

A lélektan területén akkoriban érvényesült vulgarizáló felfogás, majd a tudományággal szemben megnyilvánuló hivatalos ellenszenv körülményei között is el tudta határolni magát a pszichikus működések leegyszerűsítő *szemléletétől, hangsúlyozva az ember felsőbb idegtevékenységének aktív jellegét, amely szubjektív világának egyik fő jellemzője.

Ebben az időszakban magyarul közölt ismeretterjesztő és szakcikkeket a Korunk, *A Hét, Dolgozó Nő, *Igazság, Előre, Vörös Zászló, Megyei Tükör c. lapokban.

Önálló kötetei: Ce este voinţa? (Buk. 1969); Aptitudini (Al Roşcával, Buk. 1972; magyarul A képességek címmel, uo. 1973).

Egyetemi jegyzetei: Általános lélektan (Benedek Istvánnal, Kv. 1947); Állatlélektan (uo. 1947); Pszichotechnika (uo. 1947); Az érzékelés (uo. 1947); Az idegrendszer anatómiája és fiziológiája (uo. 1952); A lélektan vázlatos története (uo. 1952); A képességek (uo. 1953); Általános lélektan (a tanszék tagjaival együtt összeállított munka, I–II. uo. 1953). Szerkesztésében jelent meg a Pedagógiai lélektan (egyetemi jegyzet, Buk. 1963; románul Psihologia pedago­gică. Uo. 1967), benne A gyermek személyisége és lelki fejlődésfolyamatai c. fejezetével.

Részt vett több akadémiai kiadású pszichológiai mű (Tratat de psiho­logie experimentală. Buk. 1963; Problemele fundamentale ale psiho­logiei. Uo. 1980; Psihologia educa­ţiei şi dezvoltării. Uo. 1983) szerkesztésében, amelyekben – olykor társszerzőkkel – több fejezetnek szerzője is volt.

Fordításában jelent meg S. I. Galperin: Élet és halál a modern tudományok megvilágításában (Nv. 1948 = Népszerű tudomány); E. Fischbein: Lélektan. Tankönyv a 10. osztály számára (Demény Dezsővel, Buk, 1958); V. Pavelcu – I. Didilescu: Logika. Tankönyv a 11. osztály számára (uo. 1959); G. A. Fortunatov – A. V. Petrovszkij: Lélektan. Tankönyv a 11. osztály számára (Czitrom Jánossal, uo. 1961).

A. Roşca – E. Fischbein: Dévelopement de la psychologie pédagogique en Roumanie au dernière quart de siècle. Revue Roumaine des Sciences Sociales et Psychologiques 1971/1. – D. Salade: B. Z. Un experimentalist eficace. In: Portrete de universitari clujeni. Kv. 1977. – Tóth Sándor: Z. B. (Nekrológ). *Igazság 1980/42. – Kulcsár Tibor: Z. B. *A Hét 1980/8. – Önarckép háttérrel. In: Magyar pszichológusok önéletrajzi írásai. Bp. 1998. – Farkas Cs. Magda: Lélektani Intézet teremtése a Bolyai Tudományegyetemen. *Szabadság 1998/164; uő: Mindennapok a Bolyai Tudományegyetemen a lélektan bűvöletében. *Szabadság 1998/180; uő: Kísérleti lélektani iskola. In: A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem. 1945–1959. Bp. 1999; uő: Kísérleti lélektani *műhely Kolozsváron. Erdélyi Pszichológiai *Szemle 2000/1.

(F. Cs. M.)