Farkas Wellmann Éva ( • 2018)

oldal nyomtatása Share

Farkas Wellmann Éva (Marosvásárhely, 1979. március 19.) – költő, szerkesztő, kritikus. Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Elméleti Líceumban érettségizett 1997-ben. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakát 2001-ben, irodalom és társadalom elnevezésű magiszteri tanulmányát 2003-ban végezte el, majd pedig 2012-ben az egyetem Hungarológiai Iskoláján szerzett doktori címet. Disszertációját Irodalom és közönsége a XVIII. században címmel írta Verestói György munkásságáról, ami a budapesti Gondolat Kiadónál jelent meg 2013-ban.

Tizenéves kora óta ír verseket. 17 évesen jelent meg első verse, amelyet egy folyóirat szerkesztősége kért tőle, majd pályája párhuzamosan indult Marosvásárhelyen és Kolozsváron. 1998-tól rendszeresen közöl verseket erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban, emellett kritikákat és irodalomtörténeti tanulmányokat is publikál magyar és angol nyelven. Első önálló verseskötete 2002-ben jelent meg Itten ma donna választ címmel. Radványi Balázs, a Kaláka együttes Kossuth-díjas zenésze, énekese több versét is megzenésítette. A sepsiszentgyörgyi Evilági együttes zenészei is felkérték már egy versciklus megírására, ami kötetben és benne egy CD-n is megjelent, Parancsolatok címmel.

Még egyetemi tanulmányai alatt kezdett el dolgozni, 2012-ig több munkahelye is volt. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírói szakának óraadó tanáraként 20. századi magyar irodalmat, míg a Bridge Language Study House nyelviskolában angolt és magyart – mint idegen nyelvet – tanított, illetve a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztője is volt. 2003 szeptemberétől a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola címzetes angoltanáraként dolgozott. 2011 óta Békéscsabán él. 2012-től a BárkaOnline, 2015-től az Unitárius Élet szerkesztője. 2017-ben az EDÜ (Erkel Diákünnepek) irodalmi alkotások zsűritagja volt.

 

Díjak, elismerések: Látó-nívódíj (irodalmi tevékenységéért, 2000); Mikó András-díj (2001); Méhes György-debütdíj (Erdélyi Magyar Írók Ligája, 2002); Communitas alkotói ösztöndíj (Communitas Alapítvány, vers, 2004); Arany János irodalmi kutatási ösztöndíj (Artisjus, 2004); Petőfi Sándor-ösztöndíj (Magyar Rádió, 2005); Székely János-ösztöndíj (2007); Communitas alkotói ösztöndíj (kritika, 2008); Határon Túli Magyar Tudományosságért-ösztöndíj (Magyar Tudományos Akadémia, 2011); Irodalmi Jelen költészeti díj (2012); Communitas alkotói ösztöndíj (irodalom, 2012); Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2014); Körösök Gyöngye Díj (2014); Lilla-díj (Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság, 2014)

Tagság: Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholynak; Fiatal Írók Szövetsége; Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL); Magyar Írószövetség; magyar PEN Club

 

Munkái

Kötetei

Itten ma donna választ (versek. Bp.–Kv.–Ssztgy., 2002); Az itt az ottal (versek. Kv.–Bp., 2011); Irodalom és közönsége a XVIII. században. Verestói György munkássága (Bp., 2013); Parancsolatok (verskötet CD-melléklettel. Bp., 2018)

 

Gyűjteményes kötetekben

Hun történetek drámája a reformkorban. In: Néző, játék, olvasó (szerk. Egyed Emese. Kv., 2004); Hosszúfény. Határon túli magyar írók antológiája (vál. és szerk. Fekete Vince. Kv., 2005); 111 vers erdélyi költőnőktől (vál. Katona Éva. Kv., 2006); A hibátlanság vágya. A Látó nívódíjai 1991–2009 (vál., szerk. Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor. Csíksz., 2010)

 

Irodalom

Varga Melinda: A líra maximalista donnája. irodalmijelen.hu, 2012. május 6. – Erdélyi és csángó költészet (szerkesztő: Cseke Gábor, gondozza: Andrassew Iván). Farkas Wellmann Éva, mek.oszk.hu, utolsó módosítás: 2014. január 11. – Szepesi Dóra: TÍZPARANCSOLAT Versben, zenében, képben (PIM Olvasópróba sorozat beszámoló). prae.hu, 2017. szeptember 14. – Farkas Wellmann Éva irodalmi blogjaVarga Melinda: Szenvedélyes és professzionális költő. irodalmijelen.hu, 2011. december 15. – Varga Melinda: Villáminterjú Farkas Wellmann Évával (az Irodalmi Jelen-díjak átadásán).  YouTube, 2012. máj. 5. – Duna Tv: 1 könyv – Lackfi János (műsorvezető), Farkas Wellmann Éva (vendég). nava.hu, adásnap: 2012. május 17. – Farkas Wellmann Éva – Duna Tv, 2005. febr. 17. – Papp Attila Zsolt: Beszélgetés Farkas Wellmann Éva költővel. helikon.ro, 2015. február 21. – Farkas Wellmann Éva írói névjegye. kmtg.hu, 2016. augusztus – Elek Tibor: Párbeszédben a kortárs erdélyi magyar irodalommal (tizenkilenc költővel és íróval harminc év alatt készített beszélgetések). KMTG Kiadó, 2017. – Orbán János Dénes: Farkas Wellmann Éva költészete (korlátozottan megtekinthető videó), OJD – Irodalom és könyv 26 percben. 16. adás, M5, nava.hu, 2018. május 20. (Szabadon megtekinthető: OJD – Irodalom és könyv 26 percben Farkas Wellmann Éva költészete, YouTube)