csángó irodalom

oldal nyomtatása Share

csángó irodalom – a Kárpátok gerincvonalától keletre vagy nyugatra élő, csángóknak nevezett magyar csoportokról szóló vagy tőlük származó irodalom. Magának a csángó szónak eredete máig is vitás, valószínűleg az ’elcsatangol’ értelmű elcsángál tájszólásbeli ige származéka, de ennek ellenére a tudományos irodalomban elfogadott elnevezés. Lakhelyük, történelmi múltjuk és tájnyelvi sajátosságaik szerint külön foglalkozunk 1. a moldvai, 2. a bukovinai, 3. a gyimesi és 4. a barcasági csángó irodalommal.

1. A moldvai csángóság eredetének, nyelvének, néprajzának, népesedésének, településtörténetének szinte két évszázad óta csaknem végeláthatatlan irodalma van. A történeti, nyelvi és néprajzi kérdések legtöbbször összefonódnak benne. (A szócikkből törölve:) Az irodalomból a megjelenés időrendi sorrendjében elsőként Bandinus Márk marciánopoliszi érsek 1646. évi moldvai egyházmegye-látogatásáról szóló legrégibb s megbízható, terjedelmes jelentését kell említenünk, melyet Codex Bandinus néven tart számon a tudomány; latin eredetijét V. A. Urechia (Buk. 1895), magyar fordítását Domokos Pál Péter adta ki (A moldvai magyarság c. kötet Függelékében, Kv. 1941. 3. kiadás). A XVIII. század 80-as éveiből fontos dokumentum Zöld Péter 1781-ben kelt jelentése: Notitia de rebus Hungarorum, qui in Moldavia et ultra degant; a latin eredetit közölte Veszely, Imets és Kovács Utazás Moldva-Oláhhonban c. munkája (Mv. 1870), magyar fordítását Domokos Pál Péter az i. m. 5160. lapján. Az első teljes egészében a csángókkal foglalkozó mű P. Gegő Elek A’ moldvai magyar telepekről (Buda 1838) c. akadémiai munkája. Ezt követően a csángó kérdésre terelte a figyelmet a Döbrentei Gábor’ kérdései ’s Petrás Incze feleletei a’ moldovai magyarok felől (Buda 1842) c. párbeszédes munka. Petrás közli elsőnek a magyarság moldvai településeinek legteljesebb névsorát, s különösen értékes Klézsén gyűjtött 21 népdala.

Az utazók, tudósítók útleírásai között említést érdemel még Jerney János’ keleti utazása a’ magyarok’ őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845 (III. Pest 1851), valamint Ballagi Aladárnak az 1887-i moldvai útjáról szóló beszámolója: A magyarság Moldvában (Földrajzi Közlemények, Bp. 1888/127). Nyelvészeti szempontból három értékes közlés érdemel figyelmet a budapesti Magyar Nyelvőrben: Szarvas Gábor A moldvai csángó nyelvről c. tanulmánya (1874/12), Petrás Incze János klézsei pap népnyelvi közlései (Rokonföldi néven, újra kiadva Domokos Pál Péter „...édes Hazámnak akartam szolgálni... ” c. kötetében Tudósítások c. alatt, Bp. 1979) és Munkácsi Bernát A moldvai csángók nyelvjárása c. cikksorozata (1881-82). Közben újabb útleírások, beszámolók tartják fenn az érdeklődést a csángók iránt, így Szádeczky Lajos úti emlékei a Moldván át c. cikkben (Pesti Napló 1881). Koós Ferenc Életem és emlékeim 1828–1890 c. munkájában (III. Brassó 1890, újraközölte Beke György 1971) a moldvai kat. egyházak 1858-as állapotának ismertetésénél tér ki a csángókra.

A századforduló első éveiben Rubinyi Mózes tesz közzé egy sor közleményt a moldvai csángókról, főleg nyelvészeti szempontból. Újabb közlemények megkísérlik a csángóság eredetének meghatározását nyelvi alapon, így Munkácsi Bernát, Melich János, Horger Antal, Zolnai Gyula, Karácsonyi János és Losonczy Zoltán cikkei.

A csángó irodalomban külön hely illeti meg a finn nyelvész Yrjö Wichmannt, aki 1906-ban öt hónapot töltött a Roman melletti Szabófalván. Népnyelvi anyaggyűjtéséből több tanulmányt tett közzé. Legfontosabb halála után kiadott nagy csángó szótára: Wörterbuch des Ungarischen Moldauer Nordcsángó- und Hétfaluer Csángódialektes nebst Grammatikalischen Aufzeichnungen und Texten aus dem Nordcsángódialekt (Csűry Bálint és Artturi Kannisto kiadása, Helsinki 1936).

Ez az irodalom új művekkel, tanulmányokkal gyarapodik az 1918-at követő évtizedekben is. Így az 1920-as években sokat foglalkozott vele Bitay Árpád. Az Erdélyi Irodalmi Szemlében megjelent jelentősebb cikkei és tanulmányai: Viola József, a moldvai fejedelem orvosa, mint a moldvai magyar népköltés gyűjtője (1924); Moldvai csángók legrégibb írott nyelvemléke (1924); Zöld Péter a csöbörcsöki magyaroknál (1924); A moldvai magyarság (1926). 1910 és 1936 között Csűry Bálint volt a csángó nyelvjárás leghivatottabb búvára. Elsősorban a csángó alaktant dolgozta ki a Magyar Nyelvben megjelent írásaiban: A székely és csángó mondat hanglejtése (1930); A moldvai csángó igealakok (1932); A moldvai csángó kicsinyítő képzőről (1932). Sort kerít (Szathmáry Balázs álnéven) útibeszámolóra is: A moldvai magyarok közt (Napkelet, Bp. 1930).

A csángó kérdés egyik legkitartóbb munkatársa Domokos Pál Péter. Moldvai útjain szerzett tapasztalatait írja meg és népdalgyűjtését közli A moldvai magyarság c. könyvében (Csíksomlyó 1931, 3. kiadás Kv. 1941. Függelékében a Codex Bandinus magyar fordításával). Későbbi kiadványában (Mert akkor az idő napkeletre fordul, Kv. 1940) újabb balladákat, népdalokat közöl, s 1979-ben Budapesten kiadja „...édes Hazámnak akartam szolgálni...” c. alatt több más dokumentum közt Petrás Ince János Tudósítások c. munkáját.

A század közepén a csángó irodalomban szaporodik azoknak a tanulmányoknak, önálló kiadványoknak a száma, amelyek megkísérlik mind történelmi, mind néprajzi, népköltészeti vonatkozásban, magas tudományos szinten tiszta képet adni a csángóságról. Történeti vonatkozásban jelentős Mikecs László munkássága, ma is a legjobb tájékoztató a csángó kutatók számára összefoglaló jellegű munkája: Csángók (Bp. 1942). Ugyanő új szempontok szerint foglalta össze a csángók eredetét és történetét A Kárpátokon túli magyarság c. tanulmányában (1944), s feldolgozta a Bandinus-kódex névanyagát: A moldvai katolikusok 1646-47. évi összeírása (ETF 171). A néprajz terén kiváló eredményeket mutatott fel Lükő Gábor. A budapesti Néprajzi Múzeum Értesítőjében megjelent tanulmányai a moldvai csángók kendermunkáját és régimódi méhészetét (1934), hajviseletét és fejrevalóit (1935) dolgozza fel, majd A moldvai csángók c. kötetben (Bp. 1936) új utat nyit a néprajz és a népnyelv együttes településtörténeti alkalmazásával. Az addigi kutatásokat mélyíti el népzenei, népköltészeti, nyelvészeti vonatkozásban Hegedűs Lajos Moldvai csángó népmesék és beszélgetések (Bp. 1952) és Domokos Pál Péter-Rajeczky Benjamin Csángó népzene c. kötete (I. Bp. 1956).

Jelentősen gazdagította a csángókról szóló irodalmat a 40-es évek végétől a kolozsvári folkloristák és nyelvészek helyszíni munkája. A folkloristák gyűjtéséből állította össze Faragó József és Jagamas János a Moldvai csángó népdalok és népballadák c. kötetet (1954), majd ennek alapján kialakult képünket Kallós Zoltán gazdagította Balladák könyve c. gyűjteményében (1970) közölt ismeretlen csángó balladákkal. A csángó nyelvatlasz gyűjtőmunkálatait régebbi moldvai gyűjtőmunkája után 1949-ben Szabó T. Attila indítja meg munkatársaival (A moldvai csángó nyelvjáráskutatás története, a budapesti A magyar nyelvjárások c. sorozat V. kötetében, 1959. 3–14.; Szabó T. Attila – Gálffy Mózes – Márton Gyula: Tájékoztató a moldvai csángó tájnyelvi térképről, NyIrK 1963/2); az anyaggyűjtésből több részlettanulmány született s egy kitűnő összefoglalás a néprészek meghatározásáról és földrajzi elhelyezkedéséről (Kik és hol élnek a csángók? A Nyelv és múlt c. kötetben, Bp. 1972). A nyelvjáráskutatás folytatója és teljessé tevője Márton Gyula: a gyűjtőmunkálatok számos konkrét eredménye fűződik nevéhez (A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai, 1972 és Igetövek, igei jelek és igei személyragok a moldvai csángó nyelvjárásban, 1974).

Az egész moldvai csángó magyar folklórgyűjtésről Faragó József nyújt összefoglaló képet (Igaz Szó 1972/1 és Művelődés 1979/11). Tárgyi vonatkozású néprajzi összefoglalást és helyzetképet 1949-i moldvai gyűjtőmunkája alapján dr. Kós Károly nyújt Csángó néprajzi vázlat címmel a Tájak, falvak, hagyományok c. kötetben (1976. 103–217.).

A csángó népéletet és alakjait Ignácz Rózsa regénye (Született Moldovában, Bp. 1940) emelte a szépirodalomba, amíg azonban itt a csángók elhagyatottsága színeződik tragikus összképbe, az 1944-es felszabadulást követően Balázs Péter helyszíni riportjai az Igazságban (1948), az Utunkban (1949) és a Korunkban (1957), Kovács György A szabadság útján. Moldvai csángók között c. könyve (1951), majd Beke György A Hétben (1971) s a Magunk keresése c. kötetében (1972) megjelent csángó tárgyú riportjai a mai író szemével láttatják a moldvai magyarság mai életét. A moldvai csángók sorából íróként jelentkezett a szabófalvi Lakatos Demeter románul és magyarul írt költeményeivel, és Szeszka Erdős Péter, aki a csángó múltnak a népi tudatban élő elemeit gyűjti s Imreh Istvánnal közösen állította össze A szabófalvi jogszokásokról c. adatközlést (Népismereti dolgozatok 1978). Újabban „egy kérdés újabb megközelítése” címen Ferenczi Géza foglalkozott a csángókkal (A Hét 1979/18), a felvetett kérdéshez Szilágyi N. Sándor nyelvész Amit még nem mondtak el a csángó névről c. írásában (A Hét 1979/24) szólt hozzá, kabar-kazár eredetet keresve, majd Szőcs István tett kísérletet a „csángó” szó szokatlan hangjeladással való magyarázatára (Nép vagy név? A Hét 1979/27). Az irodalomban a csángók iránt megnőtt érdeklődést jelzi Csáky Zoltán „képzelt riport”-ja egy moldvai csángóasszonyról („Engem anyám úgy szeretett”. Magnófelvételek nyomán, A Hét 1979/38) és Salamon Anikó magnetofon-lejegyzése (Móduvának szép tájaind, Igazság 1979. szept. 23.). Ennek az érdeklődésnek felelt meg csángó táncosok és énekesek megjelenése a Román Televízió magyar adásain (1979).

2. A bukovinai székely-csángó telepekre vonatkozóan nyelvjárási alapon foglalja össze a bukovinai magyarok eredetét Horger Antal A bukovinai Józseffalva nyelvjárásáról c. tanulmányában (Szily-emlékkönyv, Bp. 1918); népköltészeti közlemény Balla Péter Népzenei gyűjtés a bukovinai magyar falvakban c. tanulmánya (Ethnographia, Bp. 1935). Minden kérdésre felvilágosítást nyújt Oberding József György két tanulmánya: A vándorló bukovinai magyarok (Hitel 1939/3) és A bukovinai magyar népcsalád helyzetképe (Hitel 1939/4). Említést érdemelnek Jancsó Elemér A bukovinai magyarok mai helyzete (Magyar Szemle, Bp. 1934) és A bukovinai magyarok (Korunk 1938/1) c. cikkei is.

3. A gyimesi csángók eredetével elsőnek Erdélyi Lajos tanulmánya, A gyimesi, moldvai és bukovinai csángók eredete (Magyar Nyelv, Bp. 1908) foglalkozott. Néprajzi, nyelvjárási vonatkozású közlemények találhatók továbbá az Erdélyi Múzeum 1932-es évfolyamában Balogh Ödön tollából (Néprajzi jegyzetek a gyimesfelsőloki és gyimesközéploki csángókról). Vámszer Géza A gyimesi csángók c. tanulmánysorozata a Keleti Újság 1939-es novemberi számaiból újraközlésben is hozzáférhető (Életforma és anyagi műveltség, 1977. 194–200.). A két világháború közötti gyimesi parasztmozgalommal foglalkozik Titu Georgescu-Fodor László: A gyimesvölgyi parasztok felkelése (1960).

4. A barcasági csángókra vonatkozó irodalomból Kolumbán Lajos A hétfalusi csángók a múltban és jelenben (1903) és Horger Antal Hétfalusi csángó népmesék (Bp. 1908) c. munkái mellett megemlítendő Árvay József A barcasági Hétfalu helynevei (Kv. 1943) c. műve; ez nemcsak a helyneveket, hanem a bevezetésben a hétfalusi csángók népiségtörténetét is taglalja részletes könyvészet alapján. Hétfalusi csángó meséket Sipos Bella gyűjtött s adott ki (Nagyerejű János, 1949; A búzaszem, a kendermag és a vaskalán, 1968).

A hétfalusi csángók korszerű önismeretének kialakulásához a „Háromszék és Hétfalu politikai, gazdasági, szépirodalmi hetilapja” belső címmel Sepsiszentgyörgyön megjelent Délkelet c. lap (1929–32) járult hozzá jelentősen; a táj költője, Tóthpál Dániel borúlátóan írja Dalok és jajok (Brassó 1932) c. verskötetének Türkösön kelt ajánlásában: „A csángó népé ez a kötet. Azé a népé, amelytől eddigelé mindenki, még a saját fiai is csak vettek, de viszontszolgálatul soha semmit, de semmit, még szeretetet sem adtak.” A helyismeretet szolgálták a tatrangi Pál András, a bácsfalusi Bálint András és Kiss Béla csernátfalusi lelkész helytörténeti közlései is. Utóbbi a székelység és a csángók kapcsolataira derített fényt a hétfalusiak eredetéről szóló tanulmányában (Erdélyi Helikon 1938/3). A helyi hagyományokat korszerűen idézi fel Halász Gyula a hétfalusi forradalmár-költőnek, Zajzoni Rab Istvánnak válogatott verseit megjelentetve és magyarázva (1957); a mai helyi kérdéseket tárgyalja a brassói Új Idő hasábjain Beke György (Csángó krónika, 1968; kötetben Orbán Balázs nyomdokain, 1969). Vita Zsigmond A hétfalusi csángók kutatói c. cikkében (Brassói Lapok 1980/8) a Csángó Múzeum régi terveit újítja fel.

A korszerű néprajztudomány igényességével tárja fel a Brassó megyei csángók hajdani életkörülményeinek egy fontos részletét dr. Kós Károly Hétfalusi szekeresség c. tanulmányában (Tájak, falvak, hagyományok, 1976. 80–102.).

A barcasági csángó folklórt és népművészetet, melyben sajátosan elegyülnek magyar, román és szász motívumok, napjainkban sikerült hagyományhűen feltámasztani. A tíz Brassó megyei magyarlakta falu népszokásainak, viseletének, faragászatának, eredeti bútorainak és népdalkincseinek Seres András a szorgalmas kutatója (anyagából a Művelődés 1973/3-4-es számában közölt részleteket, kötete előkészületben); Szentimrei Judit a csángó szőttesekkel foglalkozik, Binder Pál pedig a barcasági magyarok régi művelődéstörténetét dolgozza fel. Bibliográfiát a barcasági csángók néprajzáról, népművészetéről és népköltészetéről Bretter Emánuel állított össze (Könyvtár 1977/2).

(M. L.)

V. A. Urechia: Codex Bandinus. Memoriu asupra scrierii lui Bandinus de la 1646... însoţit de acte şi documente. 1895. Gegő Elek: A' moldvai magyar telepekről (Buda 1838). Döbrentei Gábor’ kérdései ’s Petrás Incze feleletei a’ moldovai magyarok felől (Buda 1842). Jerney János keleti utazása a' magyarok őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845 (I-II. Pest 1851). Veszely, Imets és Kovács: Utazás Moldva Oláhhonban (Mv. 1870. Függelékében Zöld Péter 1781-ben kelt jelentése: Notitia de rebus Hungarorum, qui in Moldavia et ultra degant). Szarvas Gábor: A moldvai csángó nyelvről. Magyar Nyelvőr 1874/1-2. Munkácsi Bernát: A moldvai csángók nyelvjárása. Magyar Nyelvőr 1881-82. Szádeczky Lajos: Moldván át. Pesti Napló 1881. Ballagi Aladár: A magyarság Moldvában. Földrajzi Közlemények 1888/1–27. Koós Ferenc: Életem és emlékeim 1828–1890. I-II. Brassó 1890.