Csehi Gyula

oldal nyomtatása Share

Csehi Gyula (Szatmár, 1910. nov. 26. – 1976. jún. 21., Kolozsvár) – irodalomesztéta, kritikus. Középiskoláit Nagyváradon, Szatmáron és Kolozsvárt járta, 1928-ban Szatmáron érettségizett. 1930-ig a párizsi Sorbonne (Faculté des Lettres, École Pratique des Hautes Études), 1931-ben a bécsi egyetem, 1933-34-ben a kolozsvári Regele Ferdinand I. Egyetem hallgatója; itt szerez francia-német tanári képesítést (1934). Nagyváradon lesz gimnáziumi tanár. Míg őt 1943-44-ben munkaszolgálatra hívják be, otthonról deportált családja a fasizmus áldozatává válik. A felszabadulás után 1946-ig újra elfoglalja tanári székét Nagyváradon. Amióta még Párizsban belépett a francia Kommunista Diákszövetségbe, tevékeny résztvevője a munkásmozgalomnak; már a II. világháború előtt illegális pártmunkát végzett, mint politikai fogoly a börtönt is megjárta. 1945–47-ben a nagyváradi és a szatmári megyei pártbizottság aktivistája, román és magyar nyelvű pártlapok (Új Élet, Viaţa Nouă, Lupta Poporului) szerkesztője. 1947-től 1952-ig Kolozsvárt a Bolyai Tudományegyetemen ad elő filozófiát s tanulmányi igazgató, 1952–54-ben a nagyenyedi kollégiumban tanít orosz nyelvet, majd ismét a Bolyai, ill. az egyetemek egyesítése után a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékén az esztétika és irodalomelmélet professzora.

Irodalmi munkásságát kritikusként és közíróként kezdte. A Jövő Társadalma, majd a Korunk munkatársa a 30-as években. Szaktudását is elsősorban az időszerűség szolgálatába állítja; Börnét, „az első német emigráns”-t, a porosz szellemet bíráló Heinét idézi, a faj-mítoszok értelemellenes korában a Korunkban a francia felvilágosodás, elsősorban Diderot példájával érvel a haladó gondolat mellett; terjedelmes előszóval Diderot-válogatást jelentet meg (Természet és társadalom, Bp. 1943). A felszabadulás után fontos szerepet vállal a romániai magyar kulturális élet feltámasztásában. Mint nagyváradi lapszerkesztőnek eleinte a magyar nyelvű marxista közművelődés áll publicisztikai munkássága előterében, majd visszatér irodalomtörténeti forrásaihoz: Üzenet a XX. századnak címmel gyűjteményt állít össze Heine harcos írásaiból. A kötet 1952-ben a Haladó Hagyományaink c. sorozatban bevezető tanulmányával jelent meg, a prózai részeket maga fordította. A 40-es évek végének mennyiségileg gazdag és a korszak dogmatizmusától nem mentes irodalomkritikai termése a későbbi években fokozatosan elapad; későbbi tanulmányaiban két évtizedes kritikusi érdeklődésének elvi-elméleti tanulságait szűri le. Fejér Miklóssal és Jócsák Jánossal szerkesztett Irodalomtörténeti alapfogalmak c. tankönyve (1958) hosszú időre meghatározza irodalmi nevelésünk marxista esztétikai megalapozását.

Elméleti munkái a szocialista realizmusnak mint áramlatnak a keletkezésével, meghatározható sajátságaival foglalkoznak (a Munkásosztály és irodalom c. kötetben, 1963); elemzés- és tárgyalásmódjának higgadt történeti szempontjai mind a dogmatikus, mind pedig a realizmus „parttalanság”-át valló elméletek cáfolatához adalékot nyújtanak. Az utóbbi évtizedben a regényszociológiát művelte, némiképp Lucien Goldmann kultúrszociológiai feldolgozásához hasonló kiindulópontokkal, bár Adalék a regény szociológiájához c. tanulmánya (Utunk 1967/20) szerint Goldmann strukturalista-genetikus érveléseinek nem egy tételével bírálóan áll szemben. (Az irodalom-szociológia iránti érdeklődéséből indult ki kezdeményezése Stéphane Sarkany kanadai komparatista könyvének magyarra fordítására, amelynek befejezésében azonban meggátolta hirtelen halála. A kötet az ő és Hürkecz István fordításában Az irodalomelmélet mint társadalomtudomány címmel jelent meg (Korunk Könyvek 1979). Az európai regényirodalomnak nem műfaji sajátságaival foglalkozik elsősorban, hanem a regényirodalom és más korabeli tudatformák összefüggéseivel: epika és történetírás párhuzamaival és kölcsönhatásaival Klio és Kalliopé, vagy a történelem és az irodalom határairól c. könyvében (1965, románul 1978), a regény eseményanyagának és jellemeinek valóságos modelljeivel, a regénystruktúrába belépő valóságanyag mennyiségével és felhasználásmódjával pedig a Modern Kalliopé, vagy regény és valóság c. munkájában (1969). Elemzései közül különösen a dokumentumregény műfajára vonatkozó következtetései értékesek.

Irodalompublicisztikája e korszakban tudományos kutatómunkájának „mellékterméke”; a modern irodalomtudomány újabb törekvéseit ismerteti és népszerűsíti. Bevezető tanulmányaival jelenik meg az Irodalomkritikai antológia négy kötete a Tanulók Könyvtárában (Dávid Gyula válogatásában és jegyzeteivel, 1968–72), az RMI-sorozatban ő gondozta Nagy Dániel, Salamon László, Simon Magda, Szabédi László, Szilágyi András műveinek kiadásait; kezdeményezője és szerkesztője Mikó Imrével a Kriterion kiadásában megjelenő Téka-sorozatnak, ebben jelent meg Heine-fordításaiból (Vallomások, 1974) és Lunacsarszkij-fordításaiból (Művészet és forradalom, 1975) egy-egy kötet, majd halála után C. Dobrogeanu-Gherea A kritikáról c. munkájának fordítása (Dobrogeanu-Ghereáról szóló tanulmányával és Gáll Ernő előszavával, 1978). Négy évtizednyi publicisztikai munkásságát, irodalomtörténeti kutatásait, esztétikai elemző munkáját tükrözi az RMI-sorozatban Felvilágosodástól felvilágosodásig c. kötete (Baróti Pál előszavával, 1972); szocialista irodalmunk értelmezésének elvi kérdéseivel foglalkozó írásaiból s íróportrékból kerekedett ki A baloldali forrásvidék (Kv. 1973) c. tanulmánygyűjteménye.

Posztumusz könyve, A kritika jelentése és utóélete (1977), azokat a Marx- és Engels-megnyilatkozásokat elemzi, amelyekre a dogmatikus realizmuselmélet épült. Tárgyilagos filológiai megközelítéssel tisztázza valóságos, korhoz és időszerűséghez kötött jelentésüket, cáfolva minden abszolutizáló értelmezés-kísérletet.

(L. G.)

Gálfalvi Zsolt: Munkásosztály és irodalom. Előre 1963. dec. 20. Balogh Edgár: A munkásirodalom és szövetségesei. Korunk 1963/12. Marosi Péter: Szintézis körvonalai. Igaz Szó 1964/1. Dávid Gyula: Cs. Gy.: Klio és Kalliopé. Utunk 1966/3; uő: Felvilágosodástól felvilágosodásig. Utunk 1973/18. Láng Gusztáv: Múzsák párhuzamos életrajza. Korunk 1966/3. Izsák József: A történelem és az irodalom határairól. Igaz Szó 1966/6. Huszár Sándor: Klióról és Kalliopéról. Megjelent Az író asztalánál c. kötetben, 1969. 105–110. Jancsó Elemér: Cs. Gy. köszöntése. Igaz Szó 1970/10; újraközölve Kortársaim, 1976. 315–325. Kallós Miklós: Cs. Gy. köszöntése ürügyén. Utunk 1970/48. Kovács János: A regény regénye. Előre 1970. máj. 8. Szilágyi Júlia: Modern Kalliopé. Korunk 1970/11. Kicsi Antal: Cs. Gy. Brassói Lapok, 1973/50-51. Cseke Péter: Az igazság megközelítésének útjai. Korunk 1974/6. Baróti Pál: Szerdán, Cs. Gy.nak. A Hét 1975/48. Gáll Ernő: Halotti beszéd helyett. Igaz Szó 1976/7; uő: Egy megátalkodott felvilágosító. A Hét 1977/43-44; és Cs. Gy. kultúrpolitikai törekvései. A Hét 1977/45. Antal Árpád: Cs. Gy. halálára. Utunk 1976/26. Fülöp Mária: Cs. Gy. életművének bibliográfiája. Művelődés 1976/9, 12. Szilágyi András: Gyula tanár úr. A Hét 1977/42. Borcsa János: Posztumusz mű a kultúrában. Korunk 1978/12.

ASZT: Rádiócikkek, tanulmányok, interjúk. LM 1003. A baloldali forrásvidék c. kötetről. LM 1218. Búcsúztató. LM 1788.