Cselényi Béla (Marosvásárhely, 1911.)

oldal nyomtatása Share

Cselényi Béla (Marosvásárhely, 1911. júl. 16. – 1999. dec. 23, Budapest) – történész. Ifj. ~ Béla és ~ László apja. A marosvásárhelyi ref. kollégium elvégzése (1928) után a kolozsvári egyetem történelem karán nyert tanári képesítést (1933), majd Erdély különböző kat. gimnáziumaiban tanított. Négyévi hadifogság után rövid ideig Marosvásárhelyen középiskolai tanár, majd 1948 decemberétől a Bolyai, ill. Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem tanszékének tanára. 1976-ban nyugalomba vonult.

Írói tevékenységét 1934-ben a Jóbarát c. ifjúsági folyóiratban kezdte. 1935-ben a Hitel főmunkatársa. 1949 óta történettudományi, jelentős fordítói és közírói munkásságot fejt ki. Tanulmányai főleg a Korunk, Studia, Lupta de Clasă hasábjain jelentek meg a hazai középkor története köréből. Írt Bolyai János életéről (a Bolyai János élete és műve c. kötetben, 1953), a székely felkelők és a szászok kapcsolatairól 1562-ben (A Kolozsvári V. Babeş és Bolyai Egyetemek Közleményei. Társadalomtudományi sorozat, 1956/1-2), az 1456. évi nándorfehérvári csata néhány részletkérdéséről (Kelemen-emlékkönyv, 1957), a moldvai csángók részvételéről az 1907-es parasztfelkelésben (az Adalékok az 1907-es parasztfelkelés történetéhez c. kötetben, 1957). Az Istoria României II. (1962) és III. kötetében (1964) az Erdély történetéről a XVI. század második felében és Bethlen Gábor fejedelemségéről szóló fejezetek szerzője.

Több középiskolás történelemkönyvet és orosz szépirodalmi művet fordított magyarra, így Olga Fors regényét Ragyiscsevről (Kós Károllyal, 1960). Lefordította (Debreczeni Józseffel és Köllő Károllyal) s előszóval látta el Dimitrie Cantemir Moldva leírása c. könyvét (1973). Összeállította a Bodor András és Csetri Elek szerkesztette Történeti kronológia I-II. (Kriterion Kézikönyvek 1976) középkori részét; az 1562-es székely felkelés lefolyásáról, majd visszhangjáról Despot Vodă udvarában előadást tartott egy csíkszeredai tudományos ülésszakon, s mindkét tanulmánya megjelent A székelyek harca a feudális kizsákmányolás ellen a XVI. század második felében és részvételük a törökellenes harcban c. gyűjteményes kötetben (Csíkszereda 1976).