Csík Lajos

oldal nyomtatása Share

Csík Lajos (Felsőnyárád, 1902. jan. 7. – 1962. ápr. 12., Szeged) – biológus. Egyetemi tanulmányait a debreceni orvostudományi egyetemen végezte, majd a tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézetben és a budapesti tudományegyetemen dolgozott. 1940-től 1948-ig a kolozsvári tudományegyetem tanára, majd ismét a tihanyi kutatóintézet munkatársa; a szegedi orvosbiológiai intézet egyik megszervezője. Egyetemes jelentőségű kísérletsorozatával elsőnek bizonyította be genetikailag jól ismert kísérleti állaton az ecetmuslincán (Drosophila) az evolúció lehetőségét mutációk útján: azt, hogy a szárnyméretek változásait kis mennyiségi változások során több gén kölcsönhatása határozza meg. Általános örökléstani munkássága mellett humángenetikai kutatásai is jelentősek, így az ETI kiadásában megjelent munkája: Vércsoportvizsgálatok kalotaszegi községekben (Kállay Ernővel, Kv. 1942).