Csőgör Lajos

oldal nyomtatása Share

Csőgör Lajos (Nagysármás, 1904. márc. 18. – 2003. júl. 8., Budapest) – orvosi szakíró, közíró. ~ Erzsébet férje. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte, egyetemi tanulmányait Szegeden kezdte és Kolozsvárt fejezte be. 1935-től a Bethlen Kollégium iskolai fogorvosa, 1940-től tanársegéd, 1944-től egyetemi tanár a fogászati tanszéken Kolozsvárt, aztán 1949-től Marosvásárhelyen az OGYI tanszékvezető tanára. Doktor docens (1960), az orvosi akadémia elnökségi tagja (1969), a Szocialista Munka Hőse (1971), érdemes orvos (1972).

Már egyetemi hallgató korában az Erdélyi Fiataloknak, majd a Falvak Népének és a Magyarpárti Ellenzéket képviselő Ellenzéki Közlönynek a szerkesztője és munkatársa; részt vesz az antifasiszta ellenállási mozgalomban; a felszabadulás után Kolozs megye alispánja s az MNSZ egyik vezetője. Az egyetem szervezőbizottságának elnöke, 1945-től 1948-ig a Bolyai Tudományegyetem, majd 1948-49-ben és 1964-től 1967-ig a marosvásárhelyi OGYI rektora; e tisztségeiben sikerült mindkét intézményt a korszerű magyar tudományosság hazai központjaivá fejlesztenie. Több ízben nemzetgyűlési képviselő. 1949-ben a szocialista törvényesség megsértésével bebörtönözték, de 1956-ban rehabilitálták és visszahelyezték tanszékére. Nemcsak román és magyar szakfolyóiratokban (Stomatologie, Fogorvosi Szemle, Bp., Orvosi Szemle), hanem a napisajtóban is számos írása jelent meg az orvosi felsőoktatás, az ifjúság nevelése, az orvosi etika kérdéseiről s különösen az ivóvíz fluorizálásáról.

Vigyázz a fogadra! c. munkáját a helyes szájápolásról 1949-ben, Fogászat c. egyetemi jegyzetét (Guzner Miklóssal és Mészáros Gézával) 1958-ban adták ki; 1964 és 1967 között a marosvásárhelyi kétnyelvű Orvosi Szemle-Revista Medicală főszerkesztője.

Dankanits Ádám: Együtt a közös úton. Beszélgetés Cs. L.-sal. A Hét 1975/4. Marosi Ildikó: A jelen tegnap kezdődött. Beszélgetés Cs. L.-sal. A Hét Évkönyve 1978. Egy az elsők közül. Korunk 1979/4. Szabó Attila Vincze János: Cs. L. Természettudományos Arcképcsarnok. Művelődés 1980/6.