Almási István

oldal nyomtatása Share

Almási István (Kolozsvár, 1934. dec. 8.) – népzenekutató. Szülővárosában végezte iskoláit. A Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett zenetanári oklevelet 1956-ban. Már diákként bekapcsolódott – tanára, Jagamas János irányításával – a kolozsvári folklórintézet munkájába, amelynek 1957 óta tudományos munkatársa, jelenleg főkutatói beosztásban. Első tanulmányát 1954-ben közölte a Művelődési Útmutató; a diákéveiben Magyarlapádon gyűjtött dallamanyagból A lapádi erdő alatt c. kötetben adott közre 58 népdalt (társszerző Szenik Ilona és Zsizsmann Ilona, 1957). A Korunk, NyIrK, Művelődés, Revista de Etnografie şi Folclor munkatársa.

Mint népzenegyűjtő elsősorban Erdély kevéssé vagy még egyáltalán föl nem tárt vidékeinek magyar népzenéjére összpontosít. Több mint száz helységben mintegy 5000 dallamot gyűjtött. Ennek mintegy ötöde jelent meg önálló munkában (magyargyerőmonostori dallamok az Olosz Katalinnal közös Magyargyerőmonostori népköltészet c. kötetben, 1969; Futásfalvi népdalok, Sepsiszentgyörgy, 1973; Szilágysági magyar népzene. 1979) vagy folyóiratokban és tanulmánykötetekben írásaihoz fűzött adalékként. Tanulmányaiban átfogó népzenei alapismeretre támaszkodva a dallamrendszerezés, a népzenei kölcsönhatások kérdéseivel, a népzenegyűjtés módszertanával s a népzene műfajai közül a balladával foglalkozott behatóbban.

Kiadványaival széles körű népzenei kultúrát szolgál. 245 melodii de joc. 245 népi táncdallam. 245 Tanzmelodien c. kiadványa (közösen Iosif Herţeával, Mv. 1970) 125 román, 114 magyar és 6 német dallamban Erdély meglehetősen kiterjedt részét képviselő gyűjtemény. Szerzői – előszavuk szerint – a műkedvelő mozgalom hasznára adták ki, de minden dallamuk egyben teljes értékű népzenetudományos adalék is. A közművelői célszerűségnek és a tudományos igényességnek ez az összhangja jellemzi valamennyi népszerűsítő kiadványát, e két kritérium arányos érvényesítésére törekszik műkedvelő népzenegyűjtők nevelőjeként is. Egy Dalosfüzete (1971) a Művelődés mellékleteként jelent meg. Kiemelkedő a Tavaszi szél vizet áraszt c. antológia (200 magyar népdal, 1972); ez a nagy példányszámú zsebkönyv A mi dalaink hagyományát folytatja, arányosan és kizárólag remekmívű egyedekben képviselve a teljes magyar népdalkincset (eltekintve bizonyos műfajoktól, mint a ballada, a sirató, a gyermekdal).

Külön említendő folklorisztika-történeti kutatómunkája. Kiadta Seprődi János népzenei gyűjtését a Benkő Andrással és Lakatos Istvánnal közösen szerkesztett Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése (1974) c. kötetben; tanulmányt közölt Román-magyar népzenei kölcsönhatások kutatása (Korunk 1965/10) s Bartók és az erdélyi népzenekutatás címmel a László Ferenc szerkesztette Bartók-dolgozatok c. kötetben (1974), szerepel a Zenetudományi írások (1977) c. kötetben is.

Szabó T. Attila: Magyargyerőmonostori népköltészet. Igaz Szó 1969/11. – Benkő András: Szilágysági magyar népzene. Utunk 1980/19. – Jagamas János: A Szilágyság népdalkincse. A Hét 1980/21. – László Ferenc: Ünneprontás? Igaz Szó 1980/11.