Deák Tamás

oldal nyomtatása Share

Deák Tamás (Arad, 1928. márc. 23.) – író, műfordító. Gyermekkorát Temesvárt töltötte, a piarista gimnáziumban érettségizett. 1946-ban került egyetemi hallgatóként Kolozsvárra. 1948 és 1950 között a Romániai Magyar Szó kolozsvári tudósítója, 1950-től 1955-ig az Állami Magyar Opera művészeti titkára, 1955-56-ban az Igaz Szó, 1958-tól 1975-ig a Művészet, ill. Új Élet kolozsvári szerkesztője, 1978-tól a Téka-sorozat társszerkesztője. Gaál Gábor felfedezettjeként irodalmi pályáját versekkel és verses műfordításokkal kezdte, 1948 és 1954 között azonban csak mint opera-szövegkönyvek fordítója szerepelt a nyilvánosság előtt. Érdeklődése fokozatosan a kritika és esszé felé fordult; esszén nem a kísérletezés, hanem a mérlegelés műfaját érti, erről tanúskodnak mindenekelőtt világirodalmi tárgyú írásai (Odysseus üzenete, 1966; Boldog verseny, 1973). Michelangelóról, Flaubert-ről, Csehovról, Proustról, Musilról, Thomas Mannról, Montherlant-ról, O'Neillről, Lampedusáról szóló esszéit tájékozódottság és színvonalas gondolatmegformálás jellemzi, jótékony befolyást gyakorolva a romániai magyar irodalom igényszintjére. Olvasmányai, úti élményei kapcsán polemikusan néz szembe a modern kor egyes erkölcsi kérdéseivel.

A 60-as évektől egy ideig elsősorban a drámaírás foglalkoztatja, nemcsak mint irodalomtörténeti és elméleti probléma: drámaírói gyakorlatában gazdag világirodalmi ismereteit is hasznosítja. Testvérek c. drámakötetének (1967) öt darabja közül elsőként a Fictus és Laodiké került bemutatásra a budapesti Egyetemi Színpadon (1963), ezt követte a Demetrius (1965) és az Ádám elkárhozása (1966) immár a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Korai drámai művei közül azonban a Fictus és Laodiké mellett mindenekelőtt a Két halál (1960) és a Testvérek (1964) konfliktusmagva és drámai szerkezete meggyőző. Legnagyobb szakmai és közönségsikerét A hadgyakorlat c. groteszkjével aratta, amely az 1968-as országos drámapályázaton díjat nyert, s még a nagyváradi magyar nyelvű ősbemutatója előtt (1970) Szatmáron, Bukarestben és Botoşani-ban román színházak játszották. Ebben a darabban a hatalom természetéről mondja el véleményét jól megépített drámai szituációkban, meggyőzően jellemzett figurák által. Hasonló gondolatok és helyzetek éltetik A forró szigetet (1968) is. E darabjának címét viselő, második drámakötetének (1972) egyik legsikerültebb alkotása, Az érsek imája ugyancsak hatalom és emberség viszonyát elemzi a IV. századi Poitiers-beli Hilarius hittérítő buzgalmának véres történetében (a drámából Petre Bokor készített Hilarius címmel tévéjátékot 1974-ben).

Írói munkásságában a 70-es években a próza került előtérbe. Nagy sikerű regénye, az Egy agglegény emlékezései (1971), a főhős ironikusan bemutatott szerelmi kalandjaiban a közéletből kiszorult ember életének ürességét érzékelteti. Ezt követi az Antal a nagyvilágban (1975) s a Don Juan (1978). Közben Hallatlan történetek címmel már 1974-ben novelláskötete is megjelent. Új esszégyűjteménye Káprázat és figyelem (1980).

Verses műfordításainak gyűjteménye, az Átváltozások (1968) latin, francia, német, angol és román költők verseit tartalmazza. Magyarra fordította többek közt Grigore Alexandrescu meséit, Vasile Voiculescu és Nina Cassian verseit, valamint Henry de Montherlant két színművét. Fordításában adták ki George Călinescu verseinek gyűjteményét A dolgok dicsérete címmel (1974). Újabb fordításai: Ion Luca Caragiale Az elveszett levél c. vígjátékának korszerű tolmácsolása, valamint a Shakespeare utolsó, kitalált szonettjei Vasile Voiculescu képzelt tolmácsolásában c. kötet (1976). A Horizont-sorozat tanácsadója; Goethe, Goncsarov, Broch, Mansfield, Gogol, Poe, Thomas Mann, Dosztojevszkij, Borges, Ibsen e sorozatban megjelent műveihez kísérő tanulmányokat írt.

Drámái közül az Ádám elkárhozása román nyelven könyv formában is megjelent; lefordították románra Egy agglegény emlékezései c. regényét is. A bukaresti rádióban előadott Testvérek fordítója Nina Cassian.

(K. L.)

Földes László: Az elvont eszme bűne. Utunk 1965/15; uő: Egy nyitány és a vezérmotívumok. Utunk 1966/34; újraközlések A lehetetlen ostroma c. kötetben, 1968. 238–248. és 249–259. K. Jakab Antal: Az elvontság ragályos. Utunk 1965/20. Csehi Gyula: A klasszikusok meghitt társaságában. Korunk 1967/1. Sőni Pál: Szerep és valóság. Utunk 1967/38. Szőcs István: Mű, műveltség, hivatkozás. Igaz Szó 1967/11. Endre Károly: D. T. „átváltozásai”. Utunk 1969/22. Lőrinczi László: Gyakorlatok a Hadgyakorlat körül. Utunk 1970/18; uő: D. T.: Hilarius. A Hét 1974/13. Nagy Pál: Az elveszett méltóság nyomában. A Hét 1972/20. Robotos Imre: Dráma és illusztráció. Igaz Szó 1973/8. Tamás Gáspár Miklós: Egy indulat esélyei. Utunk 1973/15. Szász János: Egy nagy művész ráadása. A Hét 1974/25. Kovács János: Érzékelhető elvontság. Utunk 1974/38. Szemlér Ferenc: A dolgok dicsérete. Utunk 1974/43. Székely János: A méltóságát veszített szerelem. Igaz Szó 1971/11; Tisztelgés. D. T. műhelyében. Igaz Szó 1976/7; újraközölve Egy rögeszme genezise, 1967. 223–234. Marosi Péter: Boleráz begubóz. Korunk 1976/7; újraközölve Világ végén virradat, 1980. 61–70. Marosi Ildikó: Beszélgetés D. T.-sal; Huszár Sándor: Levél a kortárshoz, türelem ügyben. A Hét 1978/37. Gáll Ernő: Bűn és bűnhődés. Korunk 1979/7-8. Láng Gusztáv: Don Juan mennybemenetele. Utunk 1979/38.

ASZT: Részletek a Demetrius előadásából. TM 29. D. T. írói pályájáról. LM 1145. Alkotóműhely. LM 1549. A gyóntatószék. Rádiójáték. LM 2029.