Donáth László

oldal nyomtatása Share

Donáth László (Etéd, 1883. ápr. 5. – 1967. dec. 2., Nyárádszentsimon) – novellaíró. Falusi kovácsmester fia, az alsó gimnáziumot Székelyudvarhelyen, a felsőt Marosvásárhelyen végezte. A ref. teológián tanult egy évig Kolozsvárt, majd Debrecenben. Lelkész volt Vadasdon, Nyárádmagyaróson, Harasztkeréken, Berettyószéplakon, mint nyugdíjas tovább szolgált Havadtőn és Székelyföldváron. A KZST tagja. Első novellái a Zord Időben jelentek meg, s a Pásztortűznek is munkatársa volt. 1927-ben a Temesvári Hírlap novellapályázatán I. díjat nyert. Anekdotikus hangvételű írásaiból kicseng a szociális igazság érvényesítésének követelése. Egy cikke a Keleti Újság 1929. szept. 19-i számában (Üzen a sírdomb és beszél a fejfa...) indította el a dicsőszentmártoni Sipos Domokos-síremlék felállításának irodalmi mozgalmát.

Megjelent munkái: Humoros esetek (novellák, Kv. 1928); Jairus fia (novellák, Mv. 1929); Szegény bolond (elbeszélések, Kv. 1931); Cserefa Gyuri (regény, Bp. 1932); Tövig égő gyertya (novellák, Nv. 1934); Az utolsó falat kenyér (színjáték, Nv. 1939). Irodalmi hagyatékában hat színdarab és hat kisregény maradt kéziratban, ezek közül mint korrajz kiemelkedik Kényszerszünet c. önéletrajzi regénye.

Szentimrei Jenő: Valaki vall is, vállal is. Erdélyi Helikon 1929/10. Gaál Gábor: Erdélyi notesz. Korunk 1929/12; újraközölve Válogatott írások, I. 330–33. Kováts József: Jairus fia. Pásztortűz 1930/1. (Ligeti Ernő): Az utolsó falat kenyér. Keleti Újság 1939. dec. 11.