falukutatás

oldal nyomtatása Share

falukutatás a fiatal romániai magyar értelmiség népszolgálatát előmozdító tudományos és irodalmi áramlat a két világháború között. Keletkezésére egyaránt hatott a csehszlovákiai Sarló *szociográfiai mozgalma s a magyarországi falukutatók és népi írók fellépése, önálló kifejlődéséhez azonban a romániai magyar társadalmi mozgásokhoz legközelebb álló román tudományos példa, a Dimitrie Gusti professzor kezdeményezésére kibontakozott monografikus iskola is hozzájárult.

A mozgalom kezdeti szakaszát az *Erdélyi Fiatalok faluszemináriuma és Falu-füzetei jellemzik. Gyallay-Papp Zsigmond A nép és az intelligencia (1931) c. füzete megújító szerepet szán a falu egészének a *romániai magyarság életében, Demeter Béla két tanulmánya (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? 1931; Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok, 1932) ugyanebben a sorozatban a Sarló és a Gusti-féle kérdőívek felhasználásával konkrét utasításokat ad a falukutatásra és a falu megsegítésére. *Mikó Imre a sorozat utolsó füzetében (Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés, 1932) kilenc Kolozs megyei falu településtörténetét és népmozgalmait dolgozza fel, kifejezésre juttatva az erdélyi magyar falukutatók egy részének radikalizálódását és új társadalmi igényeit is a következő feladat kijelölésével: "Beállunk közkatonának a magyar jövő: munkások és parasztok sorába, s az ő érdekeik értelmi szolgálatában keressük letűnő középosztályunk új nemzedékének a jövő társadalomhoz való jogát." Míg a balfelé kivált fiatal értelmiségi csoport a *Falvak Népe c. lap megindításával cselekvő politikai szerepet vállalt a falusi dolgozók gazdasági és kulturális mozgalmaiban, az *Erdélyi Fiatalok megmaradt gárdája, majd a belőlük kiváló *Hitel-csoport továbbra is a tanulmányozás módszerével kereste a falu szolgálatának lehetőségeit. Váró György finn példákat sorol fel a vidékkutatásra, Pálffy Károly a román falumunka mintájára magyar társadalomkutató munkaközösségeket szervez, *Bakk Péter bekapcsolódik Gusti professzor intézetének kutatásaiba s a Sociologie Românească hasábjain ismerteti a magyar falukutatók könyveit (ugyanő nagyenyedi tanítóképzős növendékeivel Magyarlapádon végzett *szociográfiai felmérő munkát), *Venczel József pedig A falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom (ETF 78) c. tanulmányában 1935-ben módszeresen ismerteti a Gusti-iskolát. A magyar értelmiségiek bekapcsolódását a román ~ba Traian Herseni, Henri H. Stahl és Octavian Neamţu, a "militáns szociológia" román képviselői, szívesen karolták fel, s a budapesti *Lükő Gábor részvétele a román falumunkában elősegítette a módszer magyarországi elterjedését is, amit elismeréssel emleget Erdei Ferenc és Ortutay Gyula a magyar falukutatásról szóló munkákban. Nem maradhatott hatás nélkül a magyar *szociográfia egyik úttörőjének, Braun Róbert egykori lippai tanárnak az Arad megyei Maroscsicsérről először 1908-ban, majd megismételve 1935-ben elkészített és kiadott társadalomrajzi felmérése sem. Az elmélyült erdélyi magyar falukutatás egyik állomása 1936-ban a Szabó T. Attila vezette falukutató munkatábor a kalotaszegi Bábony községben; ezt az EME jog- és társadalomtudományi szakosztályának több előadása követi, s a ~ eredményeit Szabó T. Attila bibliográfiai tanulmánya (A transylvan magyar társadalomkutatás, *Hitel 1938/1) foglalja össze.

A *Korunk felfigyelt a ~ra, s a Sarló, a népi írók, a Gusti-féle iskola és az erdélyi magyar kísérletezések bírálatával járult hozzá a falutanulmányozás és népmozgalom időszerű találkozásához. Míg egyfelől a *szociográfia átszociologizálását hirdeti s magának a középosztály-értelmiségnek az elemzését hozza előtérbe a dolgozók szempontjából, másfelől utat nyit az irodalmi *szociográfiának mint művészi műfajnak, közölve *Kovács Katona Jenő és Bözödi György realista falurajzait. A Sociologie Românească egyik cikkíróját helyreigazítva a lap 1936-ban szerkesztőségi jegyzetben szögezi le: "...a *Korunk hívta fel a magyar közvélemény figyelmét a parasztság s nem utolsósorban a román parasztság helyzetére [...]. Az agrárválság által sújtott falu gazdasági, szociális, sőt kulturális helyzete [... ] legfőbb pontjaiban állandó tárgya a *Korunk tudományos érdeklődésének." A falukutatók munkásságát a *Korunk korszerű *munkástársadalomrajz ápolásával egészítette ki.

A 40-es években egy önálló kolozsvári kezdeményezés viszi előbbre a ~ ügyét: 1941-től 1944-ig több diákcsoport tanulmányozza a *Szolnok-Doboka megyében fekvő Bálványosváralja népéletét. Az informatív gyűjtés sok ezer cédulára terjedő anyagáról Molter Péter (Marosi Péter) ad hírt Falukutatás Bálványosváralján c. tanulmányában (*Hitel 1940-41/3-4), az egyes családok mezőgazdasági üzemi adatait Imreh István értékeli Közgazdászok Bálványosváralján c. írásában (Március 1943. nov.). *Venczel Józsefnek az ETI kiadásában sokszorosított füzete (A falukutatás módszerének vázlata, 1941; újraközölve Az önismeret útján, 1980. 119-136) a kutatást az anyagrendezés során kibontakozó teljes falumonográfiának rendelte alá, s a Gusti-iskolában szerzett tapasztalatok folytatását árulja el Markos András ez idő tájt Budapesten megjelent tanulmánya is (A monografikus szociológia, Társadalomtudomány 1942/4-5). A bálványosváraljai adatgyűjtés archívumát ma a kolozsvári Történeti Intézet levéltárában őrzik: összehasonlító feldolgozása a több mint negyed század leforgása alatt bekövetkezett változásokra való tekintettel különösen érdemesnek ígérkezik. A felszabadulás után a Bolyai Tudományegyetem Gazdasági és Társadalompolitikai Intézete keretében a konkrét gazdaságszociológiai kutatás és az *üzemszociográfia került előtérbe, de egy szakemberekből és diákokból álló munkaközösség *Kohn Hillel vezetésével 1949 nyarán Csík megye mint elmaradt vidék kérdéseit dolgozta fel, majd a Babeş Egyetemmel karöltve a Mócvidék hasonló feldolgozásában vett részt; bekapcsolták a közös munkába az agronómusokat és orvosokat is. A munkaközösség 1950 őszén a kendilónai mezőgazdasági termelőszövetkezet első évi tapasztalatait tanulmányozta, s a kezdeményező tudományos vállalkozás eredményeit a Probleme Economice 1950/11-es számában közölték. A román és magyar szakemberek és diákok közös munkájával készült el 1958-59-ben az akkori Kolozsvár tartomány gazdasági monográfiája is: a több mint 10 000 lapnyi jelentés magában foglalja a falvak felmérését. Mindezek a kutatások eredményesen járultak hozzá a hatóságok ipari, mezőgazdasági és közigazgatási tevékenységéhez, s bár kétségtelenné tették, hogy a konkrét szociológiai kutatások, amelyekhez a ~ is tartozik, csakis széles körű, minden szakra kiterjedő, kollektív munkával végezhetők, a munkaműveletek technizált formája kevés lehetőséget adott a kérdések emberi elmélyítésére.

A ~ hagyományait idézve a *Korunk új folyama tartotta ébren a sajátos faluszociográfiai érdeklődést, s 1967-ben közölte az *Ifjúmunkás egy kutatócsoportjának csíki társadalomrajzát, majd 1971-ben újabb kis kutatócsoportot küldött ki a Szilágy megyei Bogdándra, hogy *Kovács Katona Jenő egy még 1937-ben írt *szociográfiai riportjának adatait a mai helyzettel hasonlítsa össze. A két kísérlet magára maradt, a Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai és szociológiai tanszékének kezdeményezésére 1969-ben a Szilágy megyei Csákigorbón megindult tudományos falufelmérés méretei és eredményei is arra figyelmeztettek, hogy a hazai magyar ~nak korszerű és kellő arányú módszerességgel s nyilvánvalóan a román néppel való együttélés mai felmérésének különleges tekintetbevételével kell újjászületnie. 1974 februárjában az *Igaz Szó ankétot rendezett Marosvásárhelyen a riportok és írói-szociográfiai kísérletek műfajelméleti kérdéseiről, s itt a felszólalók, köztük Herédi Gusztáv, Beke György, Gálfalvi György, *Cseke Péter új követelményeket állítottak fel a ~ korszerű felújításával kapcsolatban.

Az urbanizáció nagymértékű fokozódása során bekövetkezett társadalmi mozgásokra és változásokra éveken át valóban csak a *riportirodalom figyelmeztetett, 1978-ban azonban az Imreh István szerkesztésében Változó valóság c. alatt megjelent tanulmánykötet a faluhelyzet új keresztmetszetét mutatta fel gazdasági, népesedési és családszociológiai felmérésekben. "A Szilágyságtól *Hargita megyéig, a kalotaszegi Vistától a Szeben megyei Bürkösig" széles skálán nyit rálátást a valóságra ez a kötet, amelynek munkatársai: Keszy-Harmath Sándor, Vasas Samu, Vetési László, Kósa-Szánthó Vilma, Major Miklós, Garda Dezső, Várhegyi István, Neményi T. Ágnes, Máthé János, Hermann Gusztáv, *Geréb Attila és *Vofkori László (közléseik sorrendjében). A kezdeményezést 1979-ben a *Korunk kerekasztal-megbeszélése követte, különös tekintettel az új nemzedék *szociográfiai igényeire s egy elmélyült és átfogó valóságfeltárás tudományos-módszertani feltételeire.

(I. I.)

Jancsó Béla: Gusti professzor és tanítványainak falumunkája. *Erdélyi Fiatalok 1933/2; újraközölve Irodalom és közélet, 1973. 321-25. Bányai Imre: A D. Gusti-féle román szociológiai iskola. *Korunk 1936/6. Gáll Ernő: A romániai társadalmi munkaszolgálat. *Korunk 1939/3; uő: A vegyes lakosságú falvak kutatása. *Korunk 1971/7. Imreh István: A bálványosváraljai falukutatás. *Korunk 1967/9. *Kohn Hillel: Emlékezés régebbi monográfiákra. *Korunk 1967/12. Egyed Ákos: Braun Róbert *szociográfiái. *Korunk 1970/4. *Venczel József: Dimitrie Gusti és az erdélyi magyar falukutatók. *Korunk 1970/6; uő: A csákigorbói kutatás köréből. *Korunk 1971/7; uő: Az önismeret útján. Tanulmányok az erdélyi társadalomkutatás köréből. 1980. Bálint Zoltán: Gusti professzor és a romániai magyar ifjúság. *A Hét 1972/38. Ünnepi készülődés. Eszmecsere egy jelentős műfajról. *Igaz Szó 1974/7. Vita Zsigmond: Gusti professzor magyar tanítványai és az első erdélyi falukutató munkatáborok. *Korunk 1977/1-2. Balogh Edgár: A falukutatás forrásvidékén. Emlékezés a Sarló indulására. *Korunk 1978/9. Változó valóság változó *szociográfia. Kerekasztal-megbeszélés *Aradi József bevezetőjével. *Korunk 1979/6. Balázs Sándor: Szociológia és nemzetiségi önismeret. 1979. Fábián Ernő: Román-magyar eszmeközi kapcsolatok. *Korunk 1980/1-2.