Ferenczes István (1981 • 2014)

oldal nyomtatása Share

Ferencz S. István (Csíkpálfalva, 1945. jún. 1.) költő, újságíró. A lugosi líceumnak és a kolozsvári pedagógiai főiskola természetrajzi karának elvégzése után helyettes tanító Gyimesközéplokon (1962-64), tanár szülőfalujában (1967-68), a csíkszeredai *Hargita napilaphoz került újságírónak, majd a *Falvak Dolgozó Népe belső munkatársa. Verseit és riportjait az Ifjúmunkás, Utunk, *Igaz Szó, Korunk, Megyei Tükör közli. Verskötete, a Nyári vándorlások (Forrás 1972) figyelemre méltó indulás, a szerző otthonról kapott erkölcsi-folklorisztikus-nyelvi örökségét próbálja összeegyeztetni a modern világ közérzetével. Újabb verskötete: Utolsó kenyér (1978).

Farkas Árpád: Meghalló távolságban. *Igaz Szó 1972/7. Oláh István: F. S. I.: Utolsó kenyér. Könyvtár 1979/1.



Ferenczes István − korábbi névváltozat: Ferencz S. István, eredetileg Ferencz Salamon István (Csíkpálfalva, 1945. jan. 1.) − költő, író, újságíró. A lugosi líceum és a kolozsvári pedagógiai főiskola természetrajzi szakának elvégzése után helyettes tanító Gyimesközép­lokon (1962−64), tanár szülőfalujában (1967−68), a csíkszeredai Hargita napilaphoz került újságírónak. 1975-ben politikai okokból eltávolították. 1975 és 1979 között szakirányító volt a megyei  Agronómusházban, majd a Falvak Dolgozó Népe tudósítója volt. 1989. december 23-án egyik alapítója volt a csíki RMDSZnek. 1990-ben a Hargita megyei Művelődési Fel­ügye­lőség főfelügyelője lett. 1992 és 1996 között szabadúszóként élt.  1997-től a Csíkszere­dában megalapította a Székelyföld c. kulturális folyóiratot, a Hargita Kiadó­hivatalt, amely­nek 2010-es nyugdíjazásáig főszerkesztője, illetve igazgatója volt. 2004-től a Magyar Író­szö­vetség elnökségi tagja, 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Verseit és riportjait az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Megyei Tükör közölte.

Forrás-kötete figyelemre mél­tó indulás, a szerző otthonról kapott erkölcsi-folklorisztikus-nyelvi örökségét próbálja össze­egyez­tetni a modern világ közérzetével. Bertha Zoltán sorait idézve: „A magyar nemzeti sorsköltészet ősiségben és modernségben egyaránt megszentelt hagyományához kötődő lírá­já­ban Ferenczes István azonban nemcsak keserűséget, hanem vigaszt is sugall. A megmaradást, az erkölcsi emelkedést segítő reményt táplálja szóművészetének formai gazdagságával, stilá­ris szépségeivel – a hitet az emberi tisztaság, a műveltség, az artisztikum erejében: a lelki és szellemi magyarság kultúrateremtő örökérvényűségében. A történelmi mélységekből fölfa­ka­dó szó varázsában és egyetemes igazságában; nyelvünk – a nyelvi haza – örökletes és kikezd­he­tetlen önazonosságában. Ragaszkodva a székely, az erdélyi népi kultúra gyökereihez így épít a költő a népdalok, a balladák, a hitregék igézetes világából sajátos birodalmat: egész transzszilván univerzumot boltozva az ősvallási, pogány-keresztény képzetkincs – archaikus mítoszok, apokrif imádságok, Mária-himnuszok vagy liturgikus siratók, zsoltárok és keser­ve­sek – »szentegyházára«.”

 

Kötetei: Nyári vándorlások. = Forrás (versek), Buk., 1972; Utolsó kenyér (versek), Buk. 1978; Ki virággal megveretett (versek), Buk., 1984; Mikor Csíkban járt a török (gyer­mek­versek), Buk., 1986.; Megőszülsz mint a fenyvesek (versek), Buk., 1988; Indián a Hargitán (gyermekversek), Buk., 1990; Félidő, félpokol  (versek), Mv., 1994.; Székely apokalipszis. Csíkszereda, 1994; Gyásztól gyászig (publicisztikai írások), Csíkszereda, 1994; Hó hull örök vadászmezőkre  (versek és szövegek), Csíkszereda, 1996; Ordasok tépte tájon (riport-nove­lák), Csíkszereda, 1997; A pepita hangya (versek)  Csíkszereda, 1998; Csík­som­lyó: pünkösdi búcsú. Kv., 2000; Didergés (versek), Bp. 2000; Sekler songs. Csíkszereda 2001; Bacchatio Transsylvanica (versek), Szolnok, 2002; Minerálnájá pesznyá. Csíkszereda, 2003; Túl­ex­po­nált fényképek. Csíkszereda, 2004; Székely tántorgó (esszék, tárcák, vallomások), Bp., 2005; Nevedet nevemmel. Csíkszereda, 2005; Ágota könyve. Csíkszereda 2006; Zazpi. Bp., 2010.

Szerkesztés: Bálint András: Menetközben (összeáll. F. I., Csíkszereda 1999.); 150 éve halt meg Petőfi Sándor (főszerk. Csíkszereda, 1999.); Tündérkert virágai (erdélyi gyermekvers-antológia, szerk. Fekete Vincével, Bp. 2010.)

 

Díjak: Berzsenyi-díj (1988), EKE-díj (1992), Szabó Zoltán-emlékdíj (1994), József Attila-díj (2001), Balassi Bálint-emlékkard (2005).

 

Irodalom

Farkas Árpád: Meghalló távolságban. Igaz Szó 1972/7. Oláh István: F. S. I.: Utolsó kenyér. Könyvtár 1979/1. Farkas Árpád: Szenvedelmes szerelme a reménynek. Igaz Szó, 1989. Jakabfy Tamás: Fenyvesek kora. Utunk, 1989/szeptember 22. Nagy Gáspár: Ferenczes István: Székely apokalipszis. Forrás, 1995/6; Bertha Zoltán: Ferenczes István. Művelődés 2006/11; Petres László: Csíkpálfalvától a Székelyföldig – Beszélgetés Ferenczes Istvánnal, a Székelyföld főszerkesztőjével. Helikon, 2009/01.